Brinker asszony mosolya és a szélsőbaloldal

Kovács László pártelnök is részt vett azon a keddi találkozón, ahol Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt húsz NATO- és uniós nagykövet, köztük Nancy Goodman Brinker előtt tartott beszédet. Medgyessy kifejtette, hogy az MSZP-re szavazók szociáldemokrata programra szavaztak és az MSZP ereje egy olyan európai típusú szociáldemokrata felfogásban rejlik, amely egyaránt nyitott a liberális és a mérsékelten konzervatív értékek iránt. Kovács és Medgyessy ideológiai nyitottsága, mint az Medgyessy szavaiból kiderült, az SZDSZ-nek és a Centrum pártnak szólt. A szerdai sajtóban megjelent fotókon az USA nagykövete kedélyesen mosolyog a két „szociáldemokrata” politikusra. A tudósításokból azonban nem derül ki, hogy Nancy Goodman Brinker mosolya menynyire őszinte. Medgyessy ugyanis arról győzködte a diplomatákat, hogy a Fidesz tartaléka a második fordulóban legfeljebb a MIÉP lehet, de nem említette, hogy már több mint egy évtizedes hagyománya van annak, hogy a parlamenti és az önkormányzati választásokon a „szociáldemokrata” MSZP és a kádárista, kommunista Munkáspárt együttműködik egymással, és hogy a diplomáciai találkozóval párhuzamosan megint napirendre került a kérdés.

SZDSZ: együtt a kádáristákkal
Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének tudnia kellett arról, hogy az MSZP elnöke, aki az ő sorsát intézi, kapcsolatba lépett a kommunisták első emberével. Medgyessy és Kovács tehát nem volt őszinte a diplomaták előtt. Nem vallották meg, hogy a szociáldemokráciájuk nyitott a NATO- és USA-ellenes szélsőbaloldal irányába is, és ezért lehetett viszont őszinte Nancy Goodman Brinker mosolya.
Mert a lapok csak szerdán tudósíthattak arról, hogy a Munkáspárt kedden közleményben jelentette be, hogy az MSZP hétfőn tárgyalásokat kezdeményezett Thürmer Gyulával. A szerdai Mai Lap idézi Thürmer Gyulát: „Kovács László keresett meg hétfőn délután telefonon és kérte, hogy kössünk alkut a választások második fordulója előtt.” A befolyásosabb ellenzéki lapok közül a Népszabadság a hírt kissé eldugva tudósított a Munkáspárt közleményéről, viszont az összefüggések miatt egy nagyon fontos helyen: az SZDSZ sajtótájékoztatójáról szóló MSZP–SZDSZ: aláírás ma című cikkben. A Magyar Hírlap már némiképp figyelembe vette a hír értékét, amikor a hasonló tartalmú tudósításának alcímében azt szerepeltette, hogy „Kovács telefonált Thürmernek”. A főcím azonban megtévesztő: „Kuncze: kizárt az együttműködés Orbánnal.”
Azért merülök ennyire részletekbe, hogy lássuk, a „szociáldemokraták” és a kommunisták alkudozása a szabad demokraták asszisztálásával és a nemzetközi közvélemény megtévesztésével történt.
Az első forduló utáni történésekből világosan kiderült, hogy a Fidesznek esze ágában sincs együttműködni az SZDSZ-szel, viszont Kuncze Gábor úgy tesz, mintha ennek minimális aktualitása és valószínűsége lenne (kormánypárti szavazók elbizonytalanítására szánt dezinformáció?), hogy a nyilvánosság előtt homokba dughassa fejét egy igen kényes tény előtt: első számú stratégiai partnerük, a „szociáldemokrata” MSZP vezére azzal a kommunista párttal alkudozik, amelytől korábban többször elhatárolódtak a szabad demokraták. A helyzet azonban most kritikus számukra és a tét is túlságosan nagy ahhoz, hogy következetesen tartsák magukat eddigi elhatárolódásuk elvi alapjaihoz. Persze Kuncze Gábor minden bizonnyal nem a sajtóból tudta meg, hogy a „szociáldemokraták” kitárták a kapukat, köztük az SZDSZ-szel közös kapukat a radikális (szélső) baloldal előtt. A Munkáspárt előtt, amely az 1956-ot megtorló Kádár képével, a Kádár iránti nosztalgiákkal, a rendszerváltást keményen ostorozva és értelmét megkérdőjelezve kampányolt! Miközben az SZDSZ egyik fegyvere éppen annak sulykolása volt, hogy vissza kell térnünk 1989-hez, hogy megmentsük a rendszerváltást a Fidesz demokráciát romboló törekvéseitől. Az MSZP most megteremti a lehetőséget a Kádárék által üldözött SZDSZ számára, hogy a rendszerellenes kádáristákkal együtt védjék meg a renszert – Orbán Viktortól.

A királycsináló Thürmer
Amikor a szabad demokraták és a „szociáldemokraták” a választás utáni első pillanatban bejelentették, hogy a lehető leghamarabb összeül a két párt delegációja, az SZDSZ tisztában volt azzal, hogy a Munkáspárt jelöltjei nyolc helyen állnak a harmadik helyen és a „szociáldemokraták” azok visszalépésére is számítanak, nem csak a kétszázaléknyi kommunista szavazótáborra. Kizárt, hogy amikor megkezdődtek a tárgyalások és számba vettek minden számba vehető tényezőt, ne tárgyalták volna meg a Munkáspártban rejlő lehetőségeket. De ha a kommunisták mégis kikerültek az SZDSZ látószögéből, a szabad demokratáknak a kedd reggeli lapokból, mondjuk a Népszabadságból tudniuk kellett, hogy Thürmer Gyula hozzájuk hasonlóan királycsináló szerepre készül. A hétfői napról kedden tudósító Magyar Nemzetben megjelent a Munkáspárt szóvivőjétől származó hír is: a Munkáspárt kész a tárgyalások megkezdésére az MSZP-vel, amnnyiben ilyen tartalmú megkeresés érkezik, de a párt nem ajánlkozik magától a szocialistáknak. Időrendi sorrendben ezek után történhetett meg, hogy Kovács László minden bizonnyal a szabad demokraták tudtával és beleegyezésével telefonált Thürmer Gyulának.

Testvérpárt a kongresszuson
De mit is ajánlott fel a nagykövetek előtt szociáldemokrataként bemutatkozó pártelnök a kommunistáknak? Kovács László csak annyit árult el a közvéleménynek, amit egyébként eddig bárki bármikor megtudhatott: a két párt programjában közös pontokat kínálta. Ha hihetünk Kovácsnak, akkor a Munkáspárt van olyan naiv, hogy ettől meghatódik, visszalépteti jelöltjeit és támogatására szólítja fel szavazóit, akikről 1994 és 1998 között azt állította, hogy elárulták a munkásokat, a Bokros-csomaggal a gazdagok helyett a bérből és fizetésből élőkre hárították a terheket, és kiszolgálják a nemzetközi tőkét, a multikat. Ezzel szemben közel állhat az igazsághoz, amit Thürmer elárult: visszalépéseikért az önkormányzati választások idején kérnek segítséget az MSZP-től. Az alku tárgya tehát olyan gyakorlat, ami eddig is olajozottan működött, csak sem a kommunisták, sem a „szociáldemokraták”, sem a sajtó nem vert nagy dobra. Ez egy olyan megoldás, ami a szabad demokraták számára kielégítő, mert a most megkötött üzletért a kommunisták jóval később, a parlamenti választások után nyújtják be a számlát. Amikor nincs már közvetlen tétje, mert nem riasztja el azokat a szabad demokrata szavazókat, akik kitartóan büszkék pártjuk kitartóan következetes elveihez és elvi politikájához, miszerint az SZDSZ elhatárolódk a szélsőbaloldaltól és nem is működik azzal együtt.
A büszke szabad demokrata szavazó azonban nem is sejti, hogy az SZDSZ és az MSZP között mi sem természetesebb munkamegosztás szerint a „szociáldemokraták” leveszik a kellemetlen terhet az SZDSZ válláról. Ők kötik meg az üzletet a kommunistákkal, a szabad demokraták feladata csak az, hogy szemet hunyjanak, vagy ha nagyon kell, hát kötelezően elhatárolódjanak. Fodor Gábor már ennek szellemében mondhatta az ATV szerda esti adásában, hogy az SZDSZ nem foglalkozik azzal, hogy az MSZP kikkel tárgyal és a munkáspárti szavazók kire szavaznak… Fodor utcai harcokat (!) emlegetett még és azt állította, hogy most már a Fidesz a MIÉP, ami a finom méz a Munkáspártnak kínált választási madzagon.
A rendszerellenes kommunisták mindeddig folyamatosan azt hangoztatták, hogy a MIÉP megállítása és a demokratikus rendszer megvédése érdekében szükséges a Munkáspárttól az SZDSZ-ig húzódó „széles baloldali összefogás”, és csak a Munkáspárt állíthatja meg a MIÉP-et. A MIÉP miatt felkorbácsolt közhangulatra és a közhangulat felkorbácsolására mi sem jellemzőbb, hogy amikor a baloldali ellenzék a MIÉP propagandáján belelkesedve Csurkáék több mint húsz- százalékos támogatottságát vizionálta, az MSZP és az SZDSZ a demokrácia eme válságos pillanataiban elfordult a Munkáspárt hivatalosan kinyújtott, antifasiszta kezétől. Habár arra nem vállalkoztak, hogy nyilvános és racionális érveléssel győzzék meg a magyar és a nemzetközi közvéleményt arról, hogy a fasiszta veszedelem azért mégsem akkora, hogy Thürmerékkel együtt alkossanak antifasiszta falanxot, a Haider miatt az európai normák iránt hiperérzékenységet tanúsító MSZP meghívta a kommunista testvérpártot a kongresszusukra. Azt a Munkáspártot, amely elutasította a NATO-csatlakozást, amelynek elnöke szolidáris volt Szaddám Huszeinnel és baráti látogatásban részesítette az „utolsó szocialista ország”, a jugoszláv kommunista diktatúra véreskezű vezérét, Szlobodan Milosevicset.
Az USA dollármilliárdokat és katonákat áldozott Irakban és Jugoszláviában a szabadságért. Nancy Goodman Brinker mosolyog, mert nem sejti, hogy az Oroszországgal stratégiai partnerségre törekvő, új baloldali kormány világrahozatalánál nem más, mint Milosevics magyarországi elvtársai bábáskodnak.

A szerző politológus