Szabad magyar sajtó: élt nyolc évet

Most első ízben rangsorolt a földkerekség kétszáznál több országa közül 139-et a sajtószabadság szempontjából a tekintélyes, az újságírók jogait és az információáramlás szabadságát védő francia Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezet. Magyarország fényes eredményt ért el: a 25. lett. Ezzel megelőzött olyan országokat is, mint Ausztria, Japán, Spanyolország, Olaszország vagy Argentína.
Az előkelő helyezés azt mutatja: az Orbán-kormány alatt „médiaterrorról” csak azok beszéltek, akik ma szájuk szélét nyalogatják a képernyőn már megvalósult totális egyszínűség láttán. Amikor az egész nemzet adófizetői pénzén fenntartott közszolgálati televízióban a „sokszínűséget” olyan emberek jelentik, akik a jelenlegi koalíció feltétlen hívei. „Egyrészt” Forró Tamás, „másrészt” Bánó András. „Egyrészt” Albert Györgyi, „másrészt” Simon András. Amikor az egyik kereskedelmi csatornán a Más-kép, más-hang jelmondat folyamatos gúnyba fordul Juszt László, Dési János és a koalíció egyéb harcos támogatói megjelenésével. „Egyrészt” az ATV, „másrészt” a tv2. „Helyreállítottuk a sajtószabadságot” – jelentette ki Kovács László pártvezér, külügyminiszter.
Nemcsak a Tudósítók Határok Nélkülnél, de a Freedom House-nál sem értik, mit állítottak helyre Kovácsék. Ugyanis a Freedom House az Orbán-kormány négy évében szabadnak minősítette a magyar sajtót, amelyet éppen az MSZP–SZDSZ-koalíció első négy évében minősített mindössze részben szabadnak. A Horn– Pető-kormány is „helyreállította” a sajtószabadságot. Azt, amely az amerikai szervezet szerint az Antall–Boross-kormány idején már szabad lett.
Ami ma a képernyőn látható, de főként, ami nem látható, megjósolhatóan most sem vívja majd ki e két szervezet elismerését. Az a kormánypárti emberekkel folytatott bájcsevegés, amit az ellenzékiek vallatása és rágalmazása követ, fagyos légkörben. Juszt László a tegnap reggeli ATV-műsorban azt kérdezte Rogán Antal fideszes vezetőtől: hogyan merészel szemtelen arccal hazudni? Vajon mikor kérdezik meg ugyanezt, ugyanígy Lendvai Ildikótól?
A közszolgálati televízióban a jelszó: ördög, aki jobboldali. Még NATO-szövetségeseink vezetői is. A „jobb időkben” a NATO ellen minden fronton harcoló Aczél Endre – éppen közszolgálati álarcban jelentkezve – október 24-én azzal jellemezte a demokratikusan megválasztott olasz miniszterelnököt, Silvio Berlusconit, hogy az olasz kormányfő székét „bitorolja”. Vajon mit szólt volna az ORTT, mit szóltak volna a magyarországi balliberális véleményformálók, ha az Orbán-kormány idején az MTV egyik embere jelentette volna ki hírmagyarázatában: Schröder a kancellári széket bitorolja?
De ma minden szabad. Egyrészt. Másrészt semmi. Azok a nyugati követségek pedig, akik korábban oly kritikusak voltak a szabadnak nyilvánított magyar médiával szemben, most hallgatnak, hiszen olyan kormány van uralmon, amely privatizálja a megmaradt nemzeti vagyont. Vélhetően jó áron.
A képernyő teljes egészében a koalícióé.
Médiaszakemberek tudják, a média manipulálásának legfontosabb eszköze nem a torzítás, hanem az elhallgatás. Amikor ma Magyarországon nincs olyan televíziós állomás, amely levetítené, milyen, temetőbe nem illő szavakkal hergelte fel Mécs Imre a gyászolókat. Nem. Ama szavait nem hallhatjuk. A képernyő-monopólium varratmentesen zár.
De beállt a sorba a Magyar Távirati Iroda is. Amely például elfelejtette országgá röpíteni a Tudósítók Határok Nélkül e jelentését. Amit természetesen azon lapok sem „vettek észre”, amelyeknek telik párizsi tudósítóra. Vajon a nemzeti hírügynökség és e lapok észrevették volna-e, ha az év elején egy harmadrangú francia lap az Orbán-kormány bármely tagját nacionalizmussal, a szélsőjobbal való kokettálással, hazug információ alapján antiszemitizmussal vádolta volna? A kérdés feltevése önmaga megválaszolása.
Igen. Kínos, nagyon kínos a Freedom House osztályozását megerősítő francia értékelés. A lórúgás erejével hat.
Lelki szemeinkkel látni véljük a véleményformálók kínzó gondolatait az utóvédharcot illetően. Mit tehetnek? Sok mindent. Lázasan igyekezhetnek kapcsolatot teremteni a váratlan „lövést” leadó francia szervezet vezetőivel, hogy meginterjúvolják őket. Hátha kiderül valami, ami a kétely apró foltját vetíti értékelésükre. Hátha egyik vezetőjük politikai múltját fel lehet túrni és azt rossz fénybe helyezni. Hátha egyikük „autótolvaj” volt, mint legújabban a nemzet egyik hőséről, az 1956-os forradalom idején fiatalkorában halálra ítélt Mansfeld Péterről derítette ki a „derék” Népszabadság. Hátha nem is olyan tekintélyes a szervezet, mint ahogyan az a világban elterjedt róla. Hátha kideríthető, hogy kik itteni informátorai. Hátha közöttük akad egyetlen is, aki „politikailag nem korrekt” kategóriába esik. Hátha, hátha…
Azután ott vannak a jövőt illető „pro-aktív” lépések. Netán a Franciaországban élő, számos SZDSZ-barát értelmiségi egyike tanácsadóvá tehető, hogy a szervezet jövő évi rangsorolása ne csússzon le akkorát, mint amekkora csúszással már most lehet számolni. Netán e tanácsadó ajánlhatja, a magyarországi informátorok közé kiket kell felvenni, kiket elhagyni közülük.
Mindez, mint a polgári lapokat olvasók is tudják, nem spekuláció. Vannak, akik emlékeznek arra a kínos „meglepetésre”, amit a Brit Helsinki Emberi Jogi Csoport készített az Orbán-kormány ellenzékének, amikor kiadta hosszú, részletes jelentését, amelyben nemcsak megvédte az Orbán-kormány alatti sajtóhelyzetet a kormány ellen folyó koncentrált támadásoktól, de megtámadta a sajtószabadságon a jobbközép kormányok idején eső legkisebb csorba miatt minden harangot félreverő, de az elhallgattatás minden eszközét bevető balliberális kormányok idején hallgató Nemzetközi Újságíró-szövetséget és annak durván részrehajló elnökét, Aidan White-ot. A jelentés után a balliberális lapok a brit szervezetet minden eszközzel igyekeztek lejáratni – azt a szervezetet, amelynek 2001. márciusi jelentésében ma oly döbbenetesen profétainak ható mondatok olvashatók, hogy érdemes őket hosszabban idézni:
Szinte nincs hét, amikor a nemzetközi sajtó ne támadná a Fidesz vezetése alatt álló koalíciót a médiával kapcsolatos magatartása miatt. A Fidesz elleni támadások azt is sugallják, hogy a kormány antiszemita, ami kényelmes és gyakran alkalmazott általános vád. Megragad az emberek fejében még akkor is, ha ennek nincs bizonyítéka. Az ilyen támadások a Brit Helsinki Emberi Jogi Csoport tapasztalata szerint egy totális nemzetközi médiatámadás „előhírnökei”, melyből az áldozatnak kiszemelt kormányok ritkán kerülnek ki sértetlenül. Minimumként arra használhatók, hogy hosszú, felőrlő háborút folytassanak a kormány ellen. És amikor a választásokra kerül a sor, a „nemzetközi közösség” már úgy tekint e választásokra, mint amelyeket nem tisztességes médiafeltételek között bonyolítottak le. Azt a tényt, hogy Magyarországon az állami televíziónak pusztán tíz százalék a piaci aránya, tekintetbe sem veszik.
A kormány támogatói általában kissé önelégülten azt szeretik hangoztatni, hogy a Fidesz és szövetségesei már korábban is átvészeltek a nemzetközi közösségtől jövő támadásokat és most sem lesz ez másként. A Brit Helsinki Emberi Jogi Csoport sajnos túl sok ilyen támadásnak volt a tanúja, amelyek során országokat folyamatos és könyörtelen, politikai indíttatású támadásoknak tettek ki a média miatt, és ezek a támadások általában sikereseknek mutatkoztak abban, hogy olyan kormányokat mozdítsanak el helyükről, amelyeket a Nyugat nem lát szívesen, és helyettük barátaikat ültették kormányzati székekbe.
Barátaik Budapesten is beültek a kormányba. És e kormány az adófizetők pénzén most úgy utaztatja Medgyessy kedvenc, kötelességüket előre tudó, rákosista kiképzésű sajtósait Washingtonba a „főnökkel”, hogy éppen e lap nem kapott meghívót.
A Tudósítók Határok Nélkül 2002-es országjelentésében főként azért bírálta Magyarországot, mert 2001. május 5-én és 6-án a Magyar Hírlap újságíróit nem engedték be a Fidesz országos konferenciájára, mivel éppen akkor e lap a Fidesz vezetőinek likvidálását nemzeti érdeknek tüntette fel. Ekkor, írta a francia szervezet, a Magyar Hírlap fehéren hagyta címlapját a nyomás elleni tiltakozásaként. Több lap követte példáját.
Remélhető, hogy e mérsékelt lap utánozza majd a szélsőségesen sajtószabadság-ellenes, kormányt radikálisan támogató akkori lapok tiltakozó akcióját. Amelyről a televíziók – a legkeményebb Kádár-időket felidézve – éppen úgy, koordináltan hallgatnak majd, mint a Tudósítók Határok Nélkül Magyarországot dicsérő besorolásáról.
A brit emberjogi szervezet szerint is ma a régi nómenklatúra került hatalomra. Való igaz: míg ők, netán szüleik körmöt téptek le az ÁVO pincéiben, ugyanazok vagy ivadékaik információt tépnek le onnan, ahová az való, de ők nem valók. A képernyőről van szó.