Tavaly jelent meg a George Soros által üzemeltetett Nyitott Társadalom Intézet gondozásában az a kétkötetes kiadvány, amelynek címe EU-csatlakozási figyelő, s amely az európai kisebbségvédelmet (Minority protection I–II.) helyezi a fókuszba. A Magyarországon, de angol nyelven kiadott produkció első kötete a tagjelölt országok kisebbségpolitikájával, illetve az ott élő kisebbségek helyzetével foglalkozik. Névlegesen. A válogatott tanulmányok ugyanis még Románia és Szlovákia kapcsán sem említik, egyetlen szó erejéig sem a magyarság problémáját. A második kötet esettanulmányai csupán a franciaországi és olaszországi iszlám, illetve a németországi és spanyolországi cigány kisebbségről szólnak – ravaszul elfeledkezvén más nyugat-európai kisebbségek példás önrendelkezési jogairól, továbbá például az ETA és az IRA európainak nem igazán nevezhető „tárgyalási stílusáról”. Két ekkora mulasztás nem lehet véletlen. A kötet egyértelműen azt akarja sugallni, hogy egész Európában csak a cigány (etnikai) és iszlám (vallási) kisebbségek ügye igazi ügy.
Nézzünk néhány olyan európai kisebbséget, amely sajnálatosan nem keltette fel az SZDSZ-es tanműhely érdeklődését. Itt vannak rögtön a finnországi svédek. Noha Finnországban csak a lakosság hat százaléka, mintegy 290 ezer ember beszéli a svédet, az mégis az ország hivatalos nyelve. Finnországban három egynyelvű, tisztán svéd és több kétnyelvű felsőoktatási intézmény működik. Kétnyelvű területeken az állami tisztségviselők számára a másik nyelv ismerete is követelmény. Az Aland-szigetcsoport Európa egyik legnagyobb önállósággal rendelkező autonóm térsége, önálló törvényhozással. Földet – a svéd föld védelme miatt – csak helyi lakosok vásárolhatnak. Még saját zászlajuk is van. Akárcsak a dél-tiroliaknak, akik számára szintén természetes az olasz és német nyelv egyenjogúsága. Az olasz és német iskolások kölcsönösen tanulják egymás nyelvét; a közigazgatási állásokat, de még a lakásépítési támogatásokat is az adott település etnikai arányainak megfelelően osztják el.
Spanyolország sokak szerint egyre inkább egy szövetségi köztársasághoz kezd hasonlítani, hiszen a 17 tartomány közül Katalónia és Baszkföld (Euskadi) 1979 óta teljes körű autonómiát élveznek. Baszk nyelven két állami televízió és négy állami rádió működik. A tartománynak többek között még önálló rendőrsége is van. Beszélnünk kell a svájci kantonrendszerről és az új nyelvvédelmi törvényről, mely az olaszt és a rétorománt igyekszik megmenteni. Vagy az 1993-as belga alkotmányról, amely az alig 65 ezres német kisebbség számára kulturális, szociális és oktatási téren önrendelkezést biztosít. Non plus ultra: a különböző autonómiák – Baszkföldtől Alandon át Dél-Tirolig – mindenütt országuk legfejlettebb, gazdaságilag legsikeresebb régiói.
Egy könyvre valóban szükség volna. Olyanra, amely szembeállítja a két Európát: az egyiket, ahol (nyelvi egyenjogúsítás, autonómia és más önrendelkezési jogok formájában) erőteljes kisebbségvédelem folyhat, és a másikat, ahol még egy státustörvény kínálta „jogok” (melyeken az ETA és az IRA vezetői bizonyára hahotáznának) életbe léptetése is vad nacionalistázásba és fenyegetőzésbe fullad. Günter Verheugen nemrégiben úgy nyilatkozott – amivel a szabad demokratákat és a szlovák politikusokat minden bizonnyal megörvendeztette –, hogy a státustörvény pozitívan diszkriminál, és szlovákiai alkalmazása nincs harmóniában az unió szellemével. Hogy Verheugen ilyenformán vajon a dél-tiroliakat és a finnországi svédeket is figyelmeztetgeti-e, nem tudjuk. Egyelőre ugyanis még nem tisztázott, hogy a kedvezménytörvény alkalmazásával mennyiben csorbulnak a szlovákok jogai.
Dél-Tirol, Katalónia, a finnországi svéd nyelvtörvény mind-mind olyan dolgok, amik a magyar sajtóban – mint célirányos pozitív példák – csak elvétve kapnak publicitást. Folyamatos ezzel szemben a vadmagyar nacionalizmus, illetve más, a lelkileg egészséges ember erkölcsi egyensúlyát kibillentő, értékítéletét kikezdő témák – drog, eutanázia, abortusz, antiszemitizmus – napirenden tartása. A harc két fronton folyik: egyrészt a magyarországi, másrészt a határon túli sajtóban. Két színtéren, dupla erővel igyekeznek bennünket egymástól elidegeníteni. Hogy a határon túli magyar sajtónak mekkora a szerepe az egész ügyben, arról álljon itt egy idézet. Duray Miklós, a magyarságért való kiállásáért börtönviselt politikus 2000-ben megjelent, Változások küszöbén című kötetének 209. oldalán ezt írja:
„A Szabad Újság – amely hetilapként jelenik meg – nem tudja felvenni a versenyt a napilappal. Az egyetlen napilap pedig ugyanúgy, mint a kommunista hatalom idején, ma is politikailag elkötelezett. De mint ahogyan az elmúlt negyven évben sem a magyarság mellett volt elkötelezett, ugyanúgy ma sem a szlovákiai magyarság mellett elkötelezett, hanem bizonyos politikai körök mellett. Tavalyelőtt (1994-ben), amikor lezajlottak a magyarországi választások, kiderült, hogy az új magyar kormányból a kisebbik kormánypártnak két érdeklődési területe van a szlovákiai magyarság körében. Az egyik a Magyar Polgári Párt, a másik pedig az Új Szó. Úgy néz ki, hogy a második még inkább az érdeklődése középpontjában áll, ugyanis a Magyar Polgári Párt ahhoz, hogy az SZDSZ körül csoportosuló bizonyos politikusoknak az elvárásait teljesítse, gyenge és kis taglétszámú. Az Új Szón keresztül azonban – amit mintegy 100 ezer ember olvas naponta – sokkal inkább el lehet jutni az emberekhez. Figyelemre méltó, hogy az Új Szót átjátszották egy német kereszténydemokrata csoportosulás kezére. Ezzel a lapot elvileg besorakoztatták a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom mögé, ugyanakkor, ha ez a kereszténydemokrata érdekeltségű gazdasági társulás valóban a gazdasági törvényszerűségek szerint dolgozna, akkor már rég túl kellett volna adnia az Új Szón, hiszen egy lap, amely egy év alatt 13 millió korona ráfizetést termel, nem gazdaságos. Tehát valaki kifizeti nekik a veszteséget. Most azonban nem a szerkesztőségről van szó, hanem arról, hogy mire akarják felhasználni a lapot.”
Hogy mire? Tudatos és következetes gyökértelenítésre, a hagyományok megvetésére, az identitás fokozatos elvesztésére, és mindezzel persze, lépésről lépésre a beolvadás elősegítésére.
Száz szónak is egy a vége: a határon túli magyarok bajban vannak. Ideje felébredni a magyar politika és sajtó lelkiismeretesebb felének. A pozitív példák gyakori emlegetésével, a határon túli magyar médiumok manipulációinak leleplezésével kezdetét kell vennie egy új politikai harcmodornak. Nem szabad hagyni, hogy az EU zászlaja és máig nem tisztázott jelszavai mögött rezervátumba sorvasszák a határon túli magyarságot. Ideje lassan észrevennünk: míg a határozott politikai követelések mérsékelt eredményeket hoznak, a mérsékelt (kis) lépések nem hoznak semmit.
A szerző egyetemi hallgató
origo.hu
Rekordot döntő forróság jöhet
