Wass Albert a célkeresztben

A Hit Gyülekezete és politikai hetilapja, a Hetek fura viszonyban van a nyilasokkal és a neonácikkal. Hivatalosan elítélik eszméiket. A „hites” fiatalok ennek igencsak zajosan adtak hangot a Vér és Becsület egyesület Kossuth téri rendezvényén: bekiabálásokkal, füttykoncerttel, heves gesztikulációval igyekeztek belefojtani a szót a szónokba – nem lett volna ellenükre egy jó kis balhét provokálni „a fasisztákkal”. Korántsem ilyen kényes az ízlésük azonban, ha a nyilasokat a nemzeti alapértékek elleni támadáshoz hívják segítségül, ahogy azt a Wass Albert ellen indított hecckampányuk is bizonyítja.
A sokáig tiltólistán szereplő erdélyi író újrafelfedezése mérföldkövet jelent nemzeti kultúránk megújulásában. Wass Albert sokat szenvedett élete során a méltatlan gyalázkodásoktól, amelyeket töretlen méltósággal viselt. A legalantasabb rágalom vagy éppen merényletkísérlet sem tudta eltántorítani arról az útról, amelyet mélységes humánum és elkötelezett hazaszeretet jellemzett. Wass Albertet ennek ellenére (vagy éppen ezért?) a hites Hetek egyszerűen lenyilasozta, immáron többedszerre. Az első rágalmazó írás címe önmagáért beszél: Wass, a hungarista (alcím: Halálra ítélt jobboldali írósztár). Csak így. Az írásból aztán kiderül, hogy a rágalmazó állítás egyetlen tanú nyilatkozatára épül: ez pedig nem más, mint Szemenyei-Kiss Tamás, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának volt vezetője. Nyilván hiteles személy, legalábbis a hitesek szemében.
Szemenyei-Kiss amúgy érdekes pályát futott be. A Heteknek adott nyilatkozata szerint 1988-ban politikai okokból hagyta el az országot, majd ezután sikeresen beépült az emigrációs hungarista mozgalomba. Kérdés, hogy ha ’88-ig kibírta a létező szocializmust, akkor miért pont akkor dobbantott politikai okokból, amikor éppen lazulni kezdtek a kötelékek, többek közt a világútlevél bevezetésével. És minek köszönhető ez a gyors emigrációs karrier? Mindenesetre ha ügynökként küldték volna ki az omladozó szocializmus hírszerző szervezetei, akkor sem végezhetett volna eredményesebb munkát. Hazatérése óta ugyanis a szemtanú hitelességével tud besározni bárkit a jobboldalról azzal a váddal, hogy együttműködött a hungaristákkal. Szemenyei-Kiss volt az a tanú is, akinek Keller László „útiköltséget” fizetett azért, hogy megjelenjen a Demeter Ervin édesapjának besározása miatt ellene indított személyiségjogi perben. (A pert Keller így is elvesztette.) A kiérdemesült operettnyilas most a Hit Gyülekezete hetilapjában kapott szinte állandó rovatot, ugyanazzal a céllal: minél több jobboldali közéleti szereplőt besározni a hungarizmus gyanújával.
A Wass Albert elleni rágalomária ebbe a környezetbe illeszkedik. A vád úgy hangzik, hogy az író a háború után szerveződő Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának volt a munkatársa. Persze felvetődhet, hogy ha valaki egy hírszolgálatnak dolgozott, annak vélhetően írásos nyoma is lenne. Ilyet nem sikerült a Heteknek felmutatnia. Az író emigrációs publicisztikáinak gyűjteményét is hiába böngésszük végig (Józan magyar szemmel I–II., Kráter Kiadó, 2002), nem találunk erre utaló „gyanús” utalásokat. Olvashatjuk viszont a következő sorokat egy 1966-os írásából (135. oldal): „Én magam személy szerint is ellene vagyok, hogy embertársaimat faji, nemzetiségi vagy vallási alapon ítéljem meg. Hozzá kell tennem azt is, hogy mint erdélyi magyar büszke vagyok arra, hogy a vallásszabadságot az én őseim iktatták törvénybe először. Mi nemzedékeken keresztül megszoktuk, hogy értéke szerint ítéljük meg az egyént, s nem a csoport alapján, melyhez tartozik.” Tipikus nyilas szöveg, nemde? Aki egyébként ismeri Wass Albert munkásságát, tudja, hogy mennyire képtelen a vád. Az író egész életműve élő tiltakozás mindenféle totális, elnyomó és gyilkos eszmerendszer ellen – legyen szó bolsevizmusról, nácizmusról vagy bármilyen sovinizmusról.
A Hetek a több mint fura életúttal rendelkező Szemenyei-Kiss „tanúvallomását” – bizonyíték hiányában – egészen elképesztő módon vélte alátámasztani. Kiválasztotta Wass Albert egyik regényének szereplőjét, majd annak a zsidóságot pejoratívan illető mondatát úgy idézte, mintha az Wass Albert személyes véleménye lenne. Ezzel az erővel akár Kertész Imréről is be lehetne bizonyítani, hogy antiszemita és náci, elég lenne idézni egy SS-katona mondatait valamelyik művéből. Ez a „bizonyítási” eljárás önmagát minősíti.
A Hit Gyülekezete által előszeretettel hivatkozott Szentírás szerint minden vádat legalább két tanúvallomásnak kell megerősíteni. Az újságírói etikának is a minimumát jelenti, hogy egy állítást legalább két független hírforrásból erősítsenek meg. A Hetek azonban megelégedett az öreg nyilas állításával. Se egy tőle független tanú, se egy bizonyíték. Szerintük ennyiből is meg lehet állapítani, hogy Wass Albert, a „jobboldal írósztárja” hungarista volt és punktum. Ezt a szemenszedett hazugságot persze nem nehéz eladni egy olyan közegben, ahol a magyar jobboldalt amúgy is rendszeresen és szinte egészében lefasisztázzák. Mennyivel egyszerűbb ugyanis az ellenfelet erkölcsileg megsemmisíteni, mint érdemi vitát kezdeményezni vele. Ha ugyanis rásütik a bélyeget a jobboldalra, hogy alapvetően fasiszta, már nem érdemes az ellenfeleknek észérvekkel bíbelődni. Aki fasiszta, azt meg kell semmisíteni. „Nincs szabadság a szabadság ellenségeinek” – hangzott a jakobinus terror ideológusainak vezérlő elve. Ennek szellemében küldtek mintegy hetvenezer embert nyaktiló alá. Azt persze, hogy ki a szabadság ellensége, ők határozták meg, nyers hatalmi érdekeiknek megfelelően. A gyakorlat még durvábban ismétlődött meg utódaik, a bolsevikok rémuralma alatt. A mai magyar neojakobinusok sem adják alább: ha a nyaktiló már nem is dívik manapság, megteszi a média nyilvánossága előtt zajló szellem-erkölcsi kivégzés is. Ne legyünk naivak: Wass Albert keresztre feszítése megkezdődött.
Fel kell tennünk a kérdést: kinek van az útjában Wass Albert? A román sovinisztáknak mindenképpen, ez természetes. Az azonban már gyalázat – bár sajnos, nem példátlan –, hogy az idegen érdekek által gerjesztett lejárató kampánynak Magyarországon is akadnak önkéntes zászlóvivői. A Hetek például minden kommentár nélkül közli, hogy az írót és édesapját távollétében, háborús bűnök vádjával halálra ítélte az etnobolsevista román állam bírósága, amely ítélet alól a mai napig nem mentették fel őket. Arról, hogy a per minden ízében hazug, koncepciós eljárás volt, egy szót sem ejtenek. Mint ahogy arról sem, hogy Wass Albertet életében többször is átvilágították (többek közt az amerikai bevándorlási hivatal és a Wiesenthal Alapítvány), mindannyiszor tiszta múltúnak találva az írót. A szerkesztők szerint ezt nem fontos tudniuk a „hites” olvasóknak. Érdekes párhuzam ugyanakkor, hogy a Népszabadság egyszer már leközölt egy hasonló tartalmú olvasói levelet, amely ugyanarra a forrásra, az öreg nyilas állítására hivatkozott. Azt persze nehéz megítélni, hogy a hitesek nyomultak-e munkáslevelezőként a baloldali napilapban, vagy a Hetek vett leckét a jogelőd Szabad Nép stílusából, de az összefonódás felsejlik. Wass Albert mindenkinek útjában van, aki úgy fél a nemzeti öntudat, az egészséges nemzeti szellem újjászületésétől, mint ördög a szenteltvíztől. Ebben talál közös nevezőre az aczéli hagyományokat követő balliberális, internacionalista kultúrszemlélet a Hit Gyülekezete sajátos teológiájával, amelyet egyszerre jellemez a fundamentalista vallási felfogás és a nemzeti-vallási tradíciók dühödt tagadása.
És ha ehhez, a nemzeti értékek rombolásához egy öreg hungarista jelentkezik szövetségesnek, hát akkor sem kell finnyásnak lenni. A Hetek szerint ez még beletartozik a szalonképességbe.

A szerző közgazdász, közíró