Magyarország nettó befizetővé válhat

UIniós magánjogot oktatóként is felkeltette érdeklődésemet a pályázati rendszer, valamint a strukturális és kohéziós alapból megszerezhető pénzösszegek mozgása. Ez olyan szegmense a közösségi jognak, amely a magánjogi (kereskedelmi jog, versenyjog, közbeszerzés) jogviszonyokat is érinti. A feladat nem tűnt túl komplikáltnak. A pályázati rendszer kiépítése alapvető gazdasági, stratégiai kérdés számunkra, hiszen meghatározza azt, hogy a strukturális és kohéziós alapból mennyi juthat a magyar gazdaság vérkeringésébe jó felhasználás esetén. Ez az egyén számára sem érdektelen, mivel az egész ország pályázni kényszerül, így a jó pályázati rendszer az egyén boldogulásának is eszköze. Az eredményesség Magyarország számára alapkérdés, hiszen ettől függ, hogy részesülünk-e támogatásban az uniótól, vagy csak nettó befizetők leszünk. A pályázati rendszer megismertetése, feltételeinek ismertté tétele, intézményrendszerének kiépítése alapvető feladat, a pályázók számára pedig elengedhetetlen. A pályázati rendszer létrehozása, mely az európai uniós rendeleteken alapul, kötelezettsége az adott tagállamnak vagy tagállamjelöltnek.
Ennek mindenki számára érthető, követhető – azaz közérthető – módon kellene történnie. A jól érthető, jól átlátható és kontrollálható pályáztatás nemcsak európai uniós – részben elsődleges jogszabályon is alapuló – kötelezettség, hanem nemzeti érdek, így nem lehet játékszer a kormányzat kezében, és nem lehet eszköz a saját érdekszférába tartozó vállalkozások preferálására. Taggá válásunkkal egyidejűleg az eddigi előcsatlakozási támogatások (ISPA, PHARE, SAPARD) megszűnnek, és ezt követően a strukturális alapok és a kohéziós alap (közlekedési és környezetvédelmi nagy projektek) forrásait vehetjük majd igénybe. A strukturális alapok felhasználási elve az unióban a programozás, a támogatás rendszere pedig átfogó, középtávú fejlesztési tervekhez igazodik. A tagállamoknak egy költségvetési időszakra Nemzeti fejlesztési tervet (NFT), ennek alapján pedig közösségi támogatási kerettervet (KTK) kell készíteniük, amely tartalmazza a forrásokat, a menetrendet és a programok részletes intézkedési tervét. E tervet az Európai Bizottság fogadja el. Az unió kötelezettségvállalásai csak az esetben válthatók be részünkről, ha a támogatásokat kezelő hazai szervek eredményesen dolgoznak. A kifizetések tényleges nagyságát, pályázati képességünket ez határozza majd meg alapvetően. A közösségi támogatási kerettervet a részfeladatokat tekintve operatív programokban kell megvalósítani. Az NFT-ben öt operatív program van: a gazdasági versenyképesség operatív programja (GVOP), a környezetvédelmi és infrastruktúra-fejlesztési operatív program (KIOP), a humán erőforrás-fejlesztés operatív programja (HEFOP), az agrár- és vidékfejlesztés operatív programja (AVOP) és a regionális operatív program (ROP).
Az NFT (forrás: Világgazdaság, 2003. december 19.) az öt operatív program 2004–2006 közti időszakára a KTK megoszlását az alábbiakban jelöli meg: GVOP 109,4 milliárd forint, HEFOP 143,5 milliárd forint, AVOP 80,8 milliárd forint, ROP 91,7 milliárd forint, KIOP 83,42 milliárd forint. A költségvetés a strukturális és kohéziós politika költségvetési előirányzatát 788,3 millió euróban jelöli meg, ezen összeg egy részét automatikusan (pályáztatás nélkül) fizetik ki (piaci támogatások, közvetlen kifizetések). A strukturális és kohéziós alapokra történő pályáztatás során az uniós rendeleteknek megfelelően biztosítani kell a versenysemlegességet. Ez a szabályozás nagyrészt elsődleges és közvetlenül a magyar jog részévé váló egységes (unifikált) jogszabályokon alapul. A versenyjog alapszabálya a nyílt, átlátható versenyeztetés. Ez utóbbi alapelvei a magyar pályázati rendszerből hiányozni látszanak. A pályáztatást lebonyolító rendszert a kormányzat egy szűk körnek, mindössze négy konzorciumnak kívánja odaadni. A konzorciumokra vonatkozó PHARE-pályázat eredményét 2004. január 13-án hirdették ki, holott a gazdasági élet szereplőinek elvárása szerint ennek már a múlt év júniusában meg kellett volna történnie. A múlt évben ugyanis lezárult már egy pályáztatás: a PEA 1 pályázat keretében mintegy 2791 pályázatból 600 uniós projektötlet lesz. A magyarországi pályáztatást hitbizományba kapó négy konzorcium már a PEA 1 során szolgáltathatta volna a szakmai hátteret a pályázatok elkészítéséhez, azok eurokonformmá tételéhez. Az operatív programoknak időközben elkészült a terve, az úgynevezett programkiegészítő dokumentumok. E dokumentumok tartalmazzák az egyes programok pénzügyi kereteire, ütemezésére, az elérhető célokra, a végrehajtás formáira, a program szereplőire és célcsoportjaira vonatkozó információkat, mindezeken felül pedig a monitoring- és értékelési mutatókat is. A programkészítő dokumentumok elkészítésére azért került sor, mert a bizottság hiányolta a részleteket az operatív programokból. A dokumentumok szerint a potenciális pályázók már 2004 januárjától pályázhatnak a megnyíló pályázati ablakokra.
A januártól induló pályáztatás persze csak álom, hiszen elősegítő szervezet és intézményrendszer nélkül nehéz pályázni. A dokumentumok nem tartalmaznak konkrét menetrendet a különféle pályázatokra, monitoringrendszerük nincs kiépítve. Az alapjául szolgáló pályáztatási rendszert, amelynek intézményét az előző kormányzat szervezetileg felépítette, időközben szétverték. Így például a regionális ügynökségek szerepét megszüntették, pedig a régiók intézményei (fejlesztési tanácsok, fejlesztési ügynökségek) nélkül eredményes kohéziós politika nem képzelhető el. Veress József, a Nemzeti fejlesztési terv hivatalának vezető tanácsadója úgy nyilatkozott (Magyar Nemzet, 2003. december 27.): a kiegészítő dokumentum alapján pályázni lehet. A pályáztatás irányító hatóságai megvannak. Ez a hír igaz, de csak január 13., a PHARE-pályázat eredményhirdetése óta. A konzorciumok munkáját 31 közvetítő szervezet segíti, melyek nevét a konzorciumok nevével együtt hirdetik ki. Feladatuk: a pályázat kiírása, befogadása, előminősítése, a támogatási szerződés megszövegezése, megkötése. E feladatok elvégzésétől a konzorciumok tehát még elég messze vannak. A pályáztatásra vonatkozóan Juhász Endre tárca nélküli minisztertől (Figyelő, 2004. január 8.) Baráth Etelén keresztül Veress Józsefig mindenki úgy nyilatkozott (Magyar Nemzet, 2003. december 27.), hogy januártól már kezdődhet. A kincstári optimizmust a január 13-i eredményhirdetés cáfolja. Intézményi háttér nélkül ugyanis nem lehet uniós pályázatot írni, befogadni és elbírálni.
A KTK összegére vonatkozóan is ködösítő nyilatkozatok jelentek meg, pedig ezt nem kell kitalálni, hiszen erre a magyar kormány az Európai Bizottsággal a 2004–2006 közötti időszakra megállapodást kötött. Dóczi Gergely (Merre gurul az euró? Magyar Nemzet, 2003. december 27.) 1500 milliárd forintról beszél a strukturális és kohéziós alapok vonatkozásában. Baráth Etele több cikkben (pl. Magyar Nemzet, 2003. december 27.) 1200–1500 milliárd forintról nyilatkozik.
Az uniós elvárásokkal szemben pályázati rendszerünk nem átlátható, nem közérthető, nem kontrollálható, és hiányzik a pályáztatáshoz szükséges intézményrendszer is. Rendkívül kevés a pályázat, a PEA 1 pályázat alapján mindössze nyolc pályázati ablak nyílt meg (HEFOP, GYOP). Nagyon nagy a késedelem. Hiányoznak a jó, ütőképes beruházási, fejlesztési tervek, hiányzik a nyelvet beszélő, szakmailag képzett, pályázatokat író asszisztensi gárda. Rossz felhang a strukturális és kohéziós alap kihasználására vonatkozóan az ÁSZ-jelentés is, amely szerint a PHARE-pályázatok kihasználtságát a jelenlegi kormányzati ciklus alatt 10-20 százalék között jelöli meg. Az Orbán-kormány ideje alatt ugyanezen mutató 90 százalék fölött volt. (Az ÁSZ-jelentést valószínűleg nem olvasó Iglói Gabriella, a Miniszterelnöki Hivatal PHARE-koordinációs főosztályának vezetője 90 százalék fölötti kihasználtságról nyilatkozik – Magyar Nemzet, 2003. december 27.) A pályáztatási rendszer eljárása bonyodalmas, változatlanul gondot okoz a társfinanszírozás is. Ez utóbbi származhat a központi költségvetésből, a regionális vagy helyi önkormányzati költségvetésből – ez, mint tudjuk, forráshiányos – és hitelből – ennek nincs kiépített rendszere –, továbbá saját erőből. Nincs biztató jel arra nézve, hogy a strukturális és kohéziós alapokból származó támogatást majd hasznosítani tudjuk. Átlátható, világos, kontrollálható és versenyszabályokon alapuló pályázati rendszer kellene. Ez nem az. Ha tudatosan nem az, az sérti az uniós pályáztatásra vonatkozó kötelező jogszabályi előírásokat. Ha nem tudatosan nem az, akkor ez a kormányt minősíti. Az eredmény mindkét esetben az, hogy nettó befizetőkké válhatunk. Alapvető nemzeti érdekünk sérül, ha a keretösszeget nem tudjuk megfelelő mértékben kihasználni. Ilyen körülmények között a „Jöjjön el a mi országunk!” hirdetői csak egyet tehetnek: kezdjenek el imádkozni tanulni.

A szerző volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató