Megsarcolná a magyarokat a Tisza Párt is
Koncz Zsófia szerint az Európai Bizottság a progresszív adózást is visszavezetné és a Tisza Párt is „folyamatosan emellett kampányol”. Nyomatékosította, hogyha egy kormány végrehajtaná a bizottság kéréseit, akkor veszélyben lenne mindaz, amelyet a jelenlegi országvezetés az elmúlt években a családtámogatások terén elért.
Az Európai Unió (EU) vezetői leginkább az ukrán jóléti programot szeretnék megvalósítani és másra költenék a magyar családoknak és nyugdíjasoknak szánt forrásokat
– hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki úgy folytatta, hogy .
az uniós vezetők „nagyon erőteljes pénzgyűjtésbe kezdtek a háború kapcsán”, 800 milliárd eurót a jóléti programra, míg 700 milliárdot a háború finanszírozására költenének.
Az államtitkár ismertette, hogy Magyarországra vetítve ez az összeg egy magyar családnak 1,4 millió forintjába kerülne. Kiemelte, a kormány a magyar családok jólétét szeretné biztosítani a jövőben is, és
nem az ukrán jóléti programot akarja megvalósítani a magyar emberek pénzén.
Úgy folytatta, a háború kitörése óta az unió már 193 milliárd eurót költött Ukrajnára, emellett már egy 90 milliárd eurós hitel felvételéről is döntöttek. A nemrég bejelentett finanszírozási csomagot agyrémnek nevezte, és leszögezte, hogy amíg a jelenlegi kormány vezeti az országot, meg fogják védeni a családok támogatására hozott intézkedéseket.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!