Kész Eldorádó

Draskovics Tibor szerint jobban élünk, mint az Orbán-kormány idején. A pénzügyminiszter e megállapítását, néhány makrogazdasági mutató javulása kapcsán, immár nap nap után hangoztatja ilyen-olyan fórumokon. A pénzügyi tárca irányítója mellett (hiszen mégiscsak kampány van) Medgyessy Péter is paradicsomi állapotokat emleget. A miniszterelnök legutóbb a Pilvaxban – immár kétéves kormányzásukat ünnepelve – fejtegette, hogy a társadalom és ők is, mármint a kabinet tagjai, nagyjából elégedettek lehetnek. Megvalósult a 25 százalékos béremelés, javult a nyugdíjasok helyzete, már a munkanélkülieknek is egyre jobb…
Miután az átlagos halandó valószínűleg nem érti, helyesebben: nem érzi a három vagy négy (?) megszorító csomag után a Kánaánt a mindennapokban, teszünk egy kísérletet arra, hogy megfejtsük Draskovics és Medgyessy beteljesült álmát. Tény, hogy 2002-ben a parlament, a legnagyobb ellenzéki párt támogatásával, megszavazta a jóléti csomagra keresztelt előterjesztést, melynek révén a közalkalmazottak és az idősebb generációk anyagi értelemben átmenetileg jól jártak. Az érintettek sajnos csak rövid ideig élvezhették e dotációt – fizetésemelés és nyugdíj-kiegészítés –, mivel a döntésekre a költségvetésben nem volt fedezet, s az Orbán-kormány által hátrahagyott pénz, mint tudjuk, hamar elfogyott. Az MSZP által csak nagyvonalúan szociáldemokratának bélyegzett felzárkóztatási projekt itt le is zárult, hiszen a további eseményeket már a nyugati szakértők is gazdasági krachnak, magyar valutaválságnak titulálták.
De ne legyünk igazságtalanok! Voltak még nagy ívű döntések: a többi között egy másik száznapos program, felkészülés a kórház-privatizációra, s a látványos nagyvállalati kivonulások egyfajta ellentételezésére megszületett a közhasznú munkák pótlólagos forrásáról szóló határozat (értsd: az összeszerelő üzem dolgozói ezek után nyírhatják a füvet), hogy az euróbevezetés körüli mizériát ne is emlegessük. Létrejött persze az esélyegyenlőségi tárca is, amelynek már az elnevezése is abszurd, mert a kapitalizmusban – na jó: piacgazdaságban – nincs is ilyen fogalom. Aztán itt vannak az árak. Miközben a reálbérek emeléséről papolnak vezetőink, idén egyébként 0-0,5 százalékos (!) a növekedés szintje, az energiáért, azon belül is a gázért sokkal többet fizetünk, mint a polgári kormány alatt – hozzávetőleg 25-30 százalékkal. De az elmúlt két év leforgása alatt elképesztő mértékben drágultak ebben az országban még az élelmiszerek, a szolgáltatások, az iskoláztatás díjai, továbbá az albérlet, egyszóval: a megélhetéshez minden fillért be kell osztani.
A jelenlegi hatalom persze a gazdaságpolitikáját is sikeresnek ítéli, és gyökeres fordulatról beszél. Olyannyira eredményes időszak ez, hogy az Európai Unión belül változatlanul itt a legmagasabb az infláció, egekben a külső és a belső deficit, valamint az államadósság szintje is rekordokat döntöget. S hiába tűnik viszonylag kedvezőnek, hogy hatszázalékos hazánkban a munkanélküliségi ráta, ha tudjuk: tízmillió magyarból csak alig négymillió dolgozik. Azt pedig csak szomorúan jegyezzük meg, hogy az összes – jobboldali elfogultsággal aligha vádolható – nyugati kutatóintézet és szakértői gárda Magyarországot a májusban az unióhoz csatlakozott tagállamok sereghajtójának tartja.
Soroljuk még? Felesleges, hiszen az említett, a politikai és gazdasági kudarcot illusztráló tételek is jelzik, hogy az átlagos halandó nemhogy jobban nem él, hanem kifejezetten rosszabbodtak az életkörülményei az 1998–2002-es periódushoz képest – hiába ámítja tehát Draskovics és Medgyessy a népet.
Egyvalamiben persze megegyezhetünk: ez az ország valóban kész Eldorádó.
Nekik.