Kudarcot vallott a kétszintű érettségi rendszer

Régóta mondják a kormányzat(ok)ra hatást gyakorló szakemberek, hogy az érettségi tömegessé válásának korában a kétszintű érettségimodell és különösen ennek második szintje, a standard, emelt szintű érettségi bevezetése lehet alkalmas a közoktatás minőségének biztosítására, egységének megteremtésére, az egyetemi továbbtanulás előszűrésére. Ez a téveszme azt eredményezte, hogy a kormány a legrosszabb megoldás mellett döntött, amely javulást nem eredményez, viszont más károsodásokra bizton számíthatunk.
A most kipróbált érettségi vizsga koncepciójának legfontosabb eleme a kétszintűség: a két szintre különböző követelményrendszer (tananyag) alapján kell felkészülni. Követelményrendszere lényegénél fogva nem egységes, és ezért nem alkalmas arra, hogy összefogja a színvonalában nagyon is széttartó közoktatási rendszert. A kétszintű érettségi vizsga bevezetése mellett szóló érvelés logikailag is támadható. Minden szakember számára nyilvánvaló, hogy az érettségit meg kell újítani. Senki sem gondolhatja azonban, hogy a hagyományos vizsga alternatívája a kétszintű érettségi vizsga lenne. Van más megoldás is: a Nemzeti Pedagógus Műhely 1996-ban közzétette az egységes és egyszintű érettségi koncepcióját. Ez a rendszer standard megméretés lenne a tanulónak, az iskolának (a felkészítő tanárnak) és a vizsgáztatónak is. Nem ezt vezették be, másként döntöttek.
A kétszintű vizsga új célokat jelöl meg, új normákat határoz meg. Ezek nagyon távol állnak a műveltségnek attól az eszményétől, amelyhez a társadalom nagyobbik része mégiscsak ragaszkodik. A különbség a világnézetben van. A mi felfogásunk szerint az oktatás közszolgálat, a másik felfogás szerint szolgáltatás. Az első nézet szerint az iskola célja a nevelés (ezen belül az oktatás), a szabadság, az autonómia, a tudás értékelése, a szépérzék fejlesztése, az erények megtanulása. A másik szerint az iskolának elsődleges célja a munkaerőpiacra felkészíteni a tanulót, ez a pénzpiac érdeke. A kétszintű érettségivel a második mellett hoztak döntést. A kétszintű érettséginek ez az értelme.
A középiskola hagyományos eszméje szerint a tantervet úgy építik fel, hogy az elsajátítandó ismeretanyag és a tanulók szellemi érettsége alapján optimális hatékonyságot eredményezzen. Sok évtizedes, folyamatosan bővülő tanári tapasztalat alapján egyenletesen oszlott el a tananyag, és az iskola teljes terjedelmére egyenletesen tervezték. A tanár tudta, hogy az elsős (most kilencedikes) gyermeknek egy anyagot azért tanít, mert erre majd két vagy három év múlva építeni fog. Ez például azt jelenti, hogy fizikát a középiskola utolsó három évében tanítottak, mert a tárgy jellegénél fogva összetett képességeket követelt, logikát, szemléletet, esztétikai érzéket és intuíciót, valamint matematikai ismereteket. Ezt a rendszert az új érettségi felborítja. A kétszintű érettségi bevezetése azzal jár, hogy két évvel az érettségi vizsga előtt a diákokat választás elé állítják. A 10. évfolyam vége előtt, 16 évesen kell eldönteniük, hogy mely tárgyakból kívánnak magasabb, és mely tárgyakból alacsonyabb szinten (eufemisztikusan: középszinten) érettségi vizsgát tenni. Nem az a baj, hogy két szinten vizsgáznak, hanem hogy két szinten készülnek, és a diákoknak megengedjük, hogy – nagykorúságuk előtt – döntsenek arról, mit tanulnak emelt szinten és mit „csökkentett módban”.
Igaz, az érettségi szintjéről a tanulók később is dönthetnek. Az a tanuló, aki másfél-két évig készült az emelt szintre matematikából, az érettségi előtt néhány hónappal dönthet úgy, hogy az alacsonyabb szinten vállalja a megméretést és fordítva is, ha az alacsonyabb szintű vizsgára készült fel, meggondolhatja magát és vállalhatja a magasabb szintet. Ez azonban csak látszólagos szabadság: a két szintre kétféle követelményrendszer, kétféle tananyag alapján kell felkészülni. A két szint követelményrendszere tartalmi, formai és pedagógiai célok tekintetében is különböző. A magasabb szint követelményrendszere nem az alacsonyabb szint bővítése, hanem egészen más. Mást kell tanulnia annak, aki magasabb szinten szeretne érettségizni, és mást tanul az a tanuló, aki az alacsonyabb szintet választja.
Engedtessék meg egyetlen példa: a középszintű fizika érettségi követelményeit – szakítva a nagyon eredményes és világhírű fizikatanítási elvekkel és módszerekkel –, úgy tervezték meg, hogy háttérbe szorították a fizika megértésének (és ezért a természet megismerésének) hatékony eszközét, a feladatmegoldást. Szavakat sem talál az ember: fizikából tesztfeladatokat tartalmaznak a minta feladatsorok, példatárak, követelményeket leíró brosúrák. A műveltség erőszakos átalakítása a cél. Az oktatásügy vezetőjének MTI-s nyilatkozata alátámasztja ezt az állítást. „A tudásalapú társadalomban a klasszikus pedagógia helyét a digitális alapú oktatásnak kell átvennie, hogy a tudás eszköz legyen és ne cél.” Világos dolog: a 2005/2006-os tanévben a tanítás célját, tartalmát, módját 2005. évi érettségi kérdései, feladatai előre meghatározzák. A tanárok számára a legfontosabb útmutató az előző évi vizsga lesz. A kétszintű érettségi további – már tapasztalható – következménye az is, hogy azokból a tantárgyakból, amelyekből sem alacsonyabb, sem magasabb szinten nem kívánnak a tanulók érettségizni, akár már 16 éves korban be is fejeződik a tanulás és a tanítás, például a már említett fizikából.
Az emelt szint követelményei más irányban deviálnak. Tudjuk, az egyetemek, főiskolák nem a középiskolai ismeretanyagra építenek. A felsőoktatás az érettségizettek intelligenciájára, irodalmi élményeire, fegyelmezett gondolkodására, a tudás értékelésére, megbecsülésére, a tanulásban kitartásra számít. Az egyetemen mindent megtanítanak, ha egyáltalán meg lehet tanítani, ha az érdektelenség és kíváncsiság hiánya nem jelent leküzdhetetlen akadályt. A felsőoktatás nem tart igényt az emelt szintű vizsgára. Ennek a finanszírozással összefüggő okai is vannak, de világosan kitűnik, hogy nem látják az emelt szintet szükségesnek a továbbtanuláshoz. Majd kiderül, hogy mire mennek az alacsonyabb szinttel. Valószínűleg egyik szint sem biztosítja azt, amire az egyetemeknek szüksége lenne.
A dolognak azonban van egy másik oldala. Képzeljünk el egy középiskolai osztályt, a 10. évfolyamon. A diákoknak el kell dönteniük, hogy két év múlva melyik tárgyból fognak magasabb és melyik tárgyból alacsonyabb szinten érettségi vizsgát tenni. A lényeg az, hogy az osztály egyik része a magasabb szint mellett dönt matematikából, míg a másik része az alacsonyabb szint mellett. Világos, hogy ettől kezdve kettéválik az osztály, mert különböző óraszám szerint tanulják a matematikát, különböző tanterv szerint. Az osztály azonban tovább hasad, más szempontok szerint is, hasítani fogja a magyar nyelv és irodalom, a választott szintek szerint. A harmadik irány a történelem. Egy tanuló tehát 17 évesen azt mondja, hogy matematikából magasabb szinten, magyarból alacsonyabb (közép-) szinten, történelemből magasabb szinten érettségizne. Mások máshová sorolják magukat. Az osztály ez alapján nyolc részre szakadhat. De tegyük hozzá, hogy a helyzetet bonyolítják az idegen nyelvek és választható szintjeik, a nem kötelező érettségi tárgyak és szintjeik. Az eredmény: az osztály szétesik, megszűnik a közös tanulás élménye, lehetetlenné válik a 17-18 éves korban kialakuló kohézió, barátság, szolidaritás, elkerülhetetlen lesz az individualizálódás. Minden diák a saját céljaival foglalkozik, saját karrierjét építi. A középiskola utolsó két éve tanfolyammá alakul majd.
A kétszintű érettségi vizsga mellett felhozott érvek között első helyen szereplő argumentum: bevezetése a tanulók tehermentesítését szolgálja, szükségtelenné (és lehetetlenné) teszi a felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáit. A kétszintű érettségi vizsga rendszerét és a megvalósulását figyelve a jóakaratú szándék álszentnek minősíthető. Sokkal könnyebb volt a tanulónak, amikor az érettségi után elment az egyetemre felvételi vizsgát tenni, mint most az iskolában letenni a középszintű írásbeli és szóbeli vizsgákat, emelt szinten pedig különböző helyeken és időpontokban.
A tanárok, igazgatók, iskolák számára az új érettségi rendszer soha nem látott bonyolult feladatokat és elháríthatatlan nehézségeket, megalázó szituációkat jelent. A kétszintű érettségi értelmetlenül bonyolult rendszer. Már 1996-ban leírták a szakemberek, hogy az iskolákat beláthatatlan és megoldhatatlan feladatok elé állítja majd. 2004 októberében figyelmeztettük a szakma irányítását, hogy a rendszerben benne van a botrány lehetősége. Az érettségi kétszintű lett, kétszeresére nőtt a rendszer, de tárgyanként, összességében sokszorosára. Ilyen szükségtelenül bonyolult rendszerekben exponenciálisan nő az információvesztés. A zavar és botrány szükségszerűen bekövetkezett, és még újak is bekövetkeznek. Az újabb botrányok kárvallottjai megint a diákok, a szülők és a tanárok lesznek.

A szerző tanár, a Nemzeti Pedagógus Műhely elnöke