Az SZDSZ antigravitációs imahadjárata

Mennyire örökzöld Horn Gábor antigravitációs karácsonyfája? Lombhullatóvá válik-e vajon élő halott sorstársaihoz hasonlóképpen a szobameleg hatására, majd lesz-e belőle lélekemelő komposzt, vagy annyira örökzöld, hogy már mű, s mint ilyent becsomagolják, szunynyadhat a sufniban egész decemberig? Műkarácsonyfa volt-e vagy valódi az antigravitációs? Az antigravitációs karácsonyfa, mely a Horn Gábor szignálta karácsonyi üdvözlőlapon csúcsával a földbe fúródott, míg gyökérzetével az égnek állt, illetve gyökérzet helyett hanukia jellemezte. Épp itt tartottam, amikor is váratlanul szembetalált az antigravitációs miatyánk.
Az antigravitációs miatyánk óriásplakát. Felületét és jelentőségét tekintve nagyobb az üdvözlőlapnál, hisz nem Horn Gábor küldte, személy szerint, a kerület polgárainak, hanem az SZDSZ – mindenkinek. Elküldhetem mindenkinek? A miatyánk mint politikai reklámhordozó?
„Jöjjön el az én országom” – így az antigravitációs miatyánk. Alcím: „Magyarország, ahol mindenki az eszével gondolkodik.” Ennyi. Az antigravitációs karácsonyfa térben állt fejtetőre, az antigravitációs miatyánk a verbális térben fordított olvasatú. Te helyett én. Itt áll fejre. Az eredeti szöveg a következő: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben / Szenteltessék meg a Te neved, / Jöjjön el a Te országod, / Legyen meg a Te akaratod, / Miképpen mennyben, / Azonképpen itt a földön is.” A te tehát itt ráadásul eredetileg: Te. Jahve, Isten, az Úr. Ő. Helyette lett az én. Az Én. Persze – értem én.
Pontosan értem én, mire gondolt az SZDSZ agytrösztje. Világos, hogy ez a mondat mit is jelent az ő olvasatukban. Valami olyasfélét, mint Hankiss Elemérnél a kitalált Magyarország, avagy Oláh Ibolya által énekelve: Magyarország. Egy ország, ahol senkit sem üldöznek politikai nézetei, vallási meggyőződése vagy a bőrszíne miatt. Egy ország, ahol legalizáltak a könnyű drogok. Ahol teljességgel egalizáltak a nemek, vagyis megengedett a melegházasság. Egy ésszerűen berendezett, prosperáló és európai Magyarország. Ahhoz, hogy tetten érhető legyen az antigravitációs miatyánk másodfokú olvasata, nem szabad úgy tennünk, mintha nem értenénk az elsődleges, első fokú olvasatot, ami nem más, mint egyfajta liberális krédó. Az antigravitációs karácsonyfának ugyancsak volt ilyen első fokú üzenete: zsidó–keresztény párbeszéd, vallásbéke. Azért fontos az első fokú üzenet szenvtelen és előítéletek nélküli megértése, mert csak ezen ismeretek birtokában léphetünk tovább, s vethetjük fel immár hitelt érdemlően a kérdést: a szabadelvű értékrend miért kommunikálja magát blaszfémiák által, miért érzéketlen a másféle érzékenységre? Ha tudjuk, mit akarnak, annál kevésbé felfogható az, hogy bizonyos dolgokat miért is képtelenek megérteni. Ha tudjuk, mi az első fokú üzenet, annál kiáltóbbak a belső ellentmondások.
Az SZDSZ-nek mindig fáj, ha az egyház – kiváltképp a római katolikus egyház – politizálni mer, állást foglal közéleti kérdésekben. Visszatérő vád az is, hogy a Fidesz mit sem sejtő gyermekeket küld harcba egyház-politikai célokért, egyesek már-már afféle gyermek keresztes hadjáratról beszéltek a diákdemonstráció kapcsán. Modernizáció, tradíció, szekularizáció, a határ a világi és az egyházi közt, mindezek olyan nyitott kérdések, melyek az Egyesült Államoktól Franciaországig a politikai viták „hot spot”-jai, forró pontjai. Azonnali kérdések és azonnali válaszok csak az Országgyűlésben léteznek, állam és egyház kapcsolatára nincs azonnali és végső válasz, következésképp eltérő és egymásnak ellentmondó válaszok is lehetnek erkölcsileg hitelesek, csakhogy. Copyright Aczél Endre, ő írja így, ponttal lezárva: csakhogy. Aczél Endre, csakhogy mi jogon tiltakozik az SZDSZ a gyermekek és az egyház politikai célú felhasználása, igénybevétele ellen, amikor ő egy imát használ fel politikai célra? Ráadásul eredeti szándékainak ellentmondóan? Az SZDSZ által kritizált felhasználások esetében tudniillik a felhasználtak legalább egyetértenek azokkal a célokkal, amelyek megvalósítása érdekében úgymond igénybe vétetnek, de a miatyánk mint spirituális jogi személy aligha ért egyet azzal a céllal, amire használták. A plakát így értelmezve duplán „necces”. Sokak szerint a cirkusz: állatkínzás. Öntudatlan állatokat helyzetbe hozni a mi mulatságunk végett. Vagy tán te nem érzel egyfajta szorítást szívtájékon, amikor az elefánt borotválkozik? Mi vagyunk felelősek az állati méltóságért, a mi felelősségünk, hogy lehetőség szerint akaratán kívül szolga vagy eszköz senki és semmi ne legyen. Az imák méltóságáért is felelősek vagyunk. Az SZDSZ cirkuszi elefántot csinált a miatyánkból – de tiltakozik a gyermekek politikai célú felhasználása ellen. És ez még csak a blaszfémia politikai síkja, merthogy itt sokkalta többről van szó. Arról, amit már e kisebb tanulmány elején is voltam bátor pedzegetni, hogy Te helyett én.
Az SZDSZ akaratlanul vagy készakarva, szándékosan vagy épp csak mély érzéketlenségtől vezéreltetve az Istennek való felajánlkozás imáját az egoizmus krédójává fordította le, fordította át. Jöjjön el az én országom? Jöjjön el az Én országa. Egy ország, ahol mindenki csak magára gondol. Egy ország, ahol mindenki az eszével gondolkodik. Fides et ratio, hit vagy ész? A ráció és a hit, akárcsak az állam és az egyház, folyamatosan próbálja meghatározni egymást és magát, a tiszta racionalizmus – gondolkodj az eszeddel, ne hallgass a szívedre, és ne higgy! – azonban még sohase futott a miatyánk antigravitációs logója alatt. Az SZDSZ-es plakát retrovírusként a miatyánkot a neki történetileg ellentmondó felvilágosodás, racionalizmus hordozóeszközévé teszi. Te helyett én. Hit helyett ész. A tiszta ész kritikája már régebbi századokban is elhangzott, a posztmodern, holisztikus világkép pedig most anélkül lépett túl a felvilágosodás eredetijén, hogy visszatért volna a sötét középkorba. Az értelem kitágult, az ész viszont kifújt. Hovatovább az IQ, az intelligenciakvóciens is kezd anakronisztikussá válni, társul hozzá az EQ, az emocionális kvóciens, az érzelmi hányados. A tiszta észtől ma már megváltást senki se vár, a posztmodern korszerűség az egyedi és a társadalmiasult embert is az érzelmek, az indulatok, az ösztönök, az előítéletek, a hagyományok és az összhangzó értelem egyfajta spirituális amalgámjának tekinti. Valójában tehát az antigravitációs miatyánkba gyümölcsojtott üzenet még csak nem is modern.
Korszerűtlen, de veszélyes, összegezhetném használati utasítás gyanánt. Mert mi történik, ha további sorokat állítunk fejre a miatyánkból, a következőképp: szenteltessék meg az én nevem? Ha eljött az én országom, az Én országa, miért is ne lehetne szent a nevem? Ha egyszer elfecsérli, rontja majd a főztöt? Miért is ne válhatna Iljin és Segal szerint az emberből óriás? Gólem? Akinek akarata maradéktalanul érvényes? Legyen meg az én akaratom? Legyen meg az SZDSZ akarata?

A szerző író