Gyurcsány Ferencnek távoznia kell

Alulírott Fricz Tamás magyar állampolgár arra kérem fel önt, tisztelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, hogy nyújtsa be a lemondását, ami a magyar alkotmány szerint a kormány egészének lemondását is jelenti. A totális válságból való kibontakozás érdekében önnek azt is meg kell tennie, hogy mint leköszönő miniszterelnök, felszólítja a két kormánypárt frakcióját arra, hogy kezdeményezze a parlament feloszlatását és előre hozott választások megtartását. Ez egy igazán bátor, demokratikus, szenvedélyesen igazságkereső lépés lenne öntől, Gyurcsány úr!
A továbbiakban amellett érvelnék, hogy miért kellene önnek lemondania kormányával együtt, és miért kellene a parlament feloszlatását kezdeményeznie. Három elméleti szempontom van: a választások tisztaságával kapcsolatos alapvető normák megsértése, a politika erkölcsi dimenzióinak semmibevétele és a reformok társadalmi elfogadtatásának és legitimálásának teljes hiánya.
1. A választások tisztaságával kapcsolatos alapvető normák megsértése, amely a demokrácia tartóoszlopait rombolja. Ön a 2006 májusában elmondott, szeptember 17-én, máig nem tisztázott körülmények között nyilvánosságra került őszödi beszédében bevallotta, hogy milyen úton és módon nyerték meg a választásokat az év áprilisában. Önök ez alapján nem követtek el de jure, azaz jogi értelemben választási csalásokat – legalábbis az ezzel kapcsolatos feljelentéseket az ügyészség visszautasította –, viszont súlyosan és mélyen megsértették a demokrácia alapvető, íratlan szabályait és normáit. Önök nem jogi, hanem normatív értelemben vétettek a demokrácia, a jogállamiság ellen. Önök ugyanis sokszoros hazugsággal, a választók közérdekű adatoktól való megfosztásával és félrevezetésével jutottak választási győzelemhez. Ezt ön bevallotta. Nem érzi azt, hogy ez cinkelt kártyákkal megszerzett győzelem? Valóban tud ön örülni ennek a győzelemnek? Nem szégyelli egy kicsit sem magát emiatt? S nem gondolja, hogy az lenne a tisztességes, ha újra megmérkőzne a pártja a választási győzelemért, immáron tiszta és egyenlő feltételek mellett? (Gondoljon arra, ha valakiről utólag derült ki, hogy doppingolt, utólag is elveszik tőle az aranyérmet!)
Nagyon kérem, e helyütt ne jöjjön elő azzal az érvvel, amit a szocialista politikusok és ön is előszeretettel hangoztat – kvázi védekezésként –, hogy hát a választási kampányban mindenki hazudott, mindenki ígérgetett, a Fidesz is, önök is csak ezt tették, tehát mindenki bűnös, mit lehet itt tenni? Nem, mert szerintem ön is pontosan tudja, hogy ez hamis érvelés. Ugyanis itt nem az ígéretekkel van a baj – választási ígéretek, sokszor megalapozatlanul, mindenütt, Európában is elhangzanak –, hanem azzal, hogy önök mint a kormányhatalmat birtoklók, a gazdaság és a társadalmi szférák valós állapotát hivatalból a legjobban ismerők a valós tényeket, adatokat és információkat hallgatták el a választópolgárok elől. Ez a döntő, a tudatos megtévesztés, félrevezetés, az állapotok beállítása teljesen eltérő színben.
Gyurcsány úr, ez a Rubicon átlépése. Ezt nem tűri, nem tűrheti el egyetlen magára valamit is adó demokrácia, mert hiszen, mint ön is tudja, a választások jogi és normatív szabályainak megsértése a legnagyobb vétség a demokratikus jogállamiság, alkotmányosság ellen. Itt nincs semmiféle apelláta. Ha ezt a magyar demokrácia, a magyar közvélemény, a magyar értelmiség, a magyar választópolgárok elviselik, akkor védtelenné válnak a demokrácia további korlátozásával, végül pedig zárójelbe tételével szemben, s akkor hosszú távon maradunk egy következmények nélküli ország. Ezt akarjuk? Ugye nem, elnök úr? Önnek elsődleges felelőssége van ezen egyszerű igazság belátásában. Nem akarhatja, hogy az ország hazugságban éljen. Nem akarhatja, hogy az ország szégyenkezzen emiatt a világ előtt, s lejárassa magát többek között az Európai Unióban. Iszonyatos nehézségek árán, de ismerje ezt el! Nagyot nőne mindannyiunk szemében, ebben biztos vagyok.
Tudom, hogy ön nemcsak szenvedélyes igazságkereső, de szenvedélyesen hisz is a saját igazában, a saját programjában, vízióiban. A szenvedélyesség szerintem is erény, ám a szenvedélyesség önkontrollja több: bölcsesség, humánum, önkorlátozás. Tudom, nehéz vele élni. De meg kell próbálni. Miért mondom ezt? Azért, miniszterelnök úr, mert világos, hogy ön a dolgok legmélyén azon az alapon igyekszik megbocsátani önmagának a hazugságok és tudatos félrevezetések miatt, hogy szenvedélyesen meg van győződve országjobbító törekvéseinek, reformelképzeléseinek igazságáról, megkérdőjelezhetetlenségéről. Ön szenvedélyesen hisz abban, hogy nincs más alternatíva az ország számára, csak amit ön kínál fel Magyarországnak.
Erről írt az őszödi botrány kirobbanása után a blogjában is, amely szöveg szerintem a leginkább árulkodó: „…nem hittem meggyőző erőmben, képességemben, és nem voltam biztos a választók bölcs belátásában sem. Aggodalmaimat csak fokozta Merkel német kancellár asszony esete. (…) Addig magyarázta a választási kampányban a kiigazítás és a reformok szükségességét, amíg majdnem elbukta a választásokat. (…) Persze mondhatják, hogy akkor is, az erkölcs az erkölcs. Ez igaz. De muszáj megkérdeznem: politikusként ahhoz kellett volna asszisztálnom, hogy előkészítsem azok kormányzását, akik nemcsak nem kívántak (és ma sem kívánnak) szembenézni a tévhitek és tévítéletek súlyos örökségével, de még mindig erre építik politikájukat?”
Tudja, miért árulkodók ezek a mondatok? Azért, mert világossá teszik, hogy a dolgok legmélyén ön mégsem hisz abban, hogy a politikai ellenfeleinek, az ellenzéknek a nézetei, víziója, országképe, a közjóról alkotott elképzelései egyenrangúak lennének az ön és az önt hűen követő párt koncepciójával. Vagyis ön sajnos még nem sajátította el a demokratikus normakövetéshez szükséges alapvető politikusi önmérsékletet, amelynek lényege, hogy a demokrácia azért jó rendszer, mert mindig többféle és egyenrangú koncepció létezik a jövőről, s éppen ezért a demokratikus politikus vagy párt sohasem helyezkedik arra az álláspontra, hogy csak ő és kizárólag ő hordozza, hordozhatja táskájában a szép jövő marsallbotját. Ez a demokratikus önkorlátozás azért vízválasztó, mert ha egy párt vagy politikus vagy miniszterelnök igazából nem képes az ellenfelét egyenrangúnak, tiszteletre méltónak elfogadni, akkor ez a politikai cselekvéseiben is megnyilvánul, s fokról fokra torzítja a demokráciát. Mert Magyarország példája sajnos jól mutatja: hiába a demokratikus jogrend és jogintézmények létezése, ha mindezen kereteken belül nem demokratikus mentalitás érvényesül, akkor odavész az egész.
2. A politika erkölcsi dimenzióinak semmibevétele. Az őszödi beszéd s az azt követő események vészesen megosztották az országot. Ezt, azt hiszem, ép ésszel senki nem vitathatja. Olyan árkok alakultak ki, amelyek már a nyugodt és békés együttélés alaposzlopait repedeztetik. S mindennek, higgye el nekem, miniszterelnök úr, nem a súlyos gazdasági megszorítások az elsődleges okozói. Egy világosan elmondott, őszintén feltárt helyzetből következő takarékossági, nadrágszíjmeghúzó programot a választók el tudnak fogadni. Nyilván nem örülnek neki, s nem lesz népszerű az a kormány, amelyik ezt bevezeti, de ilyen esetben az embereknek az egzisztenciális, gazdasági elégedetlenségük nem párosul a politikából való teljes kiábrándulással, illúziótlanodással, lelki meghasonulással, a jövőbe vetett hit elvesztésével. Ám Őszöd után egészen másról van szó: az emberek erkölcsi alapon csalódtak önben és kormányában, mert félrevezették őket csodás ígéretekkel és adatok elhallgatásával, s utána álltak elő a farbával, a kőkemény megszorítócsomaggal. Az emberek csalódottsága ezúttal nem vagy nemcsak egzisztenciális, hanem elsősorban és döntően morális. A hitüket vesztették el abban, hogy a politikusokban bízni lehet. Ez pedig a demokrácia lelki kiüresedéséhez vezet. E folyamatot meg kell állítani. S jelenleg nem látok más megoldást, mint azt, hogy ön mindezt belátva távozik a hatalomból, és előre hozott választásokat tart az ország.
De akárhogyan legyen is: önnek szembesülnie kellett és kell azzal, hogy az őszödi beszédet hiába nevezi bárminek utólag, például szenvedélyes igazságbeszédnek, a beszéd hatásáról nem ön dönt. A beszéd hatásáról a társadalom dönt, a polgárok döntik el azt, hogy a látványos és nyilvánvaló politikai hazugságsorozat, a választók megtévesztése még elfogadható-e általuk vagy sem. És a társadalom látványos választ adott erre a kérdésre: nem akarja és nem tudja elfogadni azt, amit ön velük tett; s mindez azért nagyon figyelmeztető, mert a magyar társadalom köztudomásúan – ahogyan azt már Babits megírta 1939-ben A magyar jellemről című írásában – nem cselekvő társadalom, csak nagyon ritkán és nagyon súlyos válságok esetén megy ki az utcára és hallatja hangját. Ez most megtörtént, s ha belegondol, hogy egy tízmilliós országban október 23-án 100-200 ezren is lehettek az utcákon – nem beszélve a mai napig elhúzódó, folyamatos demonstrációkról –, akkor ez önmagáért beszél. A társadalom maga döntötte el, hogy az erkölcsi szempontokat megkerülhetetlennek tartja. Márpedig ha ön demokratának vallja magát, ezt a társadalmi döntést tudomásul kell vennie, s az ebből adódó következtetéseket le kell vonnia. Igaz, sajnos önnek a társadalommal kapcsolatos képzetei meglehetősen furcsák. Emlékszünk: azt mondta, hogy a megszorítások hatására lesznek tüntetések, de majd megunják az emberek, és hazamennek. Ez már önmagában a társadalom mélységes lenézését mutatja, ami elszomorító, de itt van még egy kérdés: mi van akkor, ha a társadalom nem megy haza, és nem unja meg? Ugyanis március 15-e ezt mutatta, de a napokban is készülnek újabb tüntetésekre különböző csoportok. Ne legyintsen, miniszterelnök úr, ne legyintsen! Ismerjük önt, most ön legyint, s azt mondja, mindenféle szélsőségesek, fasiszták és antiszemiták randalíroznak az utcán, akikkel a békés többség természetesen nem ért egyet, s akiket természetesen a Fidesz bujtott fel. De ezeket a fals állításokat, remélem, már ön sem hiszi el, mert ha tényleg hisz is az unalmassá vált antiszemita, fasiszta, szélsőségekkel kokettáló Fidesz-kártyáiban, akkor nagyon sajnálom önt. Akkor vigyázzon, mert lassan nevetségessé válik.
De egyébként is: önt egy cseppet sem zavarja, hogy ha bárhol az országban emberek közé keveredik, akkor azonnal pfujolás, bekiabálások, tojásdobálás fogadja önt? Tudja, én 1994-ben ösztöndíjasként ültem Berlinben, a Kudamm egyik nyitott éttermében, arra járt éppen Helmut Kohl kancellár testőrök nélkül, az emberek pedig spontán felálltak az étteremben, és megtapsolták. Megható jelenet volt. Hol van ön ettől, miniszterelnök úr? Tudja, ha én bármelyik egyetemi nagyelőadásom során azt látom, hogy három-négy hallgató unatkozik, már nem örülök, és rögtön magamban keresem a hibát. Hogy van ezzel ön, miniszterelnök úr? Önnek teljesen mindegy, hogy mi önről az emberek véleménye? Ön soha nem keresi magában a hibát? Kérem önt, hogy most meg ne azzal védje önmagát, hogy a békés többség nem pfujol, és nem dobál, és ön mögött áll. Ne védekezzen ezzel, mert ez egyszerűen nem igaz. Nézi a közvélemény-kutatási adatokat? Akkor ezzel nem védekezik. Mi lenne akkor, ha egyszer végre önmagában keresné a hibát s nem az emberekben? Ennyire lenézi őket? S ha egyszer végre önmagában is talál hibákat, ne mentse fel önmagát, mert az önámítás lenne. Vonja le a következtetéseket!
Most lehet, hogy keménynek tart. De ön nem szereti, ha mellébeszélnek, s én ezzel mélyen egyetértek: a helyzet van olyan súlyos Magyarországon, hogy világosan beszéljünk. S mindez nem az ön személye ellen szól, hanem a jelenség ellen, ami az ön beszéde és ténykedése által kialakult. Az pedig, hogy mondjuk milyen lehet tíz év múlva az ön szerepe a politikában, teljesen más lapra tartozik.
3. A reform társadalmi elfogadtatásának és legitimálásának teljes hiánya. Ön óriási reformprogramot hirdetett meg, s el is kezdtek valamit az egészségügyben, ami a jelenlegi tapasztalatok szerint káoszt, teljes szétesettséget hozott ebbe a szférába. De ezzel együtt is engem itt és most nem is a konkrét, lehangoló tapasztalatok érdekelnek. Hanem az ön felfogása a reformok végigviteléről, a társadalmi intézményrendszerek megváltoztatásáról. Reformokat kétfajta úton lehet bevezetni: egyfelől lassan, fokozatosan, a társadalmi szereplőkkel való egyeztetéseken keresztül, elősegítve az alulról jövő elképzeléseket, azaz a reform társadalmi reformmá alakítása révén. A másik megoldás ennek az ellenkezője: gyors folyamatban, robbanásszerűen, a társadalmi szereplőket háttérbe szorítva, mintegy felülről kikényszerítve a változásokat. Ez utóbbi a reformdiktatúra. Ön teljes egészében a második variációt választotta, ami a fentiekben kifejtettek alapján egyáltalán nem meglepő fordulat. Ön vakon bízik a saját elveiben és módszereiben, kevéssé becsüli a társadalmat, és nem igazán érdekli, hogy mit mondanak önről az emberek. Miért ne vezetne be reformdiktatúrát tehát? De miniszterelnök úr, ez már II. Józsefnek sem sikerült. Értse meg: egy adott ország politikai-kulturális hagyományait figyelembe kell venni, ezeket nem lehet negligálni, megsemmisíteni, mert „én így akarom”. Ön nem megváltó, mint ahogyan senki nem az. De mindezen túl: önnek sajnos már egyébként sem hisznek az emberek. Beszűkült az ország mozgástere, miniszterelnök úr, ez a baj.
Ön, ha mindenáron ragaszkodni kíván a hatalmához, valójában csak az időt húzza, s minél később következik be a hatalomvesztése, ön annál nagyobb és időtállóbb vereséget fog szenvedni. Új legitimitás kell Magyarországon, különben széthullik az ország. Nagyon bízom abban, hogy ön a fentieket mérlegeli, s mint bátor ember, a helyes döntést hozza meg. Ezt várja öntől Fricz Tamás magyar állampolgár.
S még nagyon sokan ezt várják öntől.
Fricz Tamás