Kalapács alatt az állam földvagyona

Közel húsz év privatizációs ajándéka: az ország vagyona tizedére csökkent, míg adóssága négyszeresére nőtt. A közjót így szolgáló folyamat azonban csak az állam teljes kifosztásával érhet véget. Ma a kormány fő gondja, hogyan szabadítsa meg a „tékozló államot”, a rossz gazdát maradék vagyonától. A maradék itt nem kicsinyítésre utal, hiszen húsz éve a privatizációs körben először szerepel az állam földvagyona, amely legalább 1,5 millió hektár. Ahogy a törvényhozó fogalmaz, az állami vagyon terjedelme még mindig igen jelentős, a közfeladatokkal nem áll arányban, ezért a törvény azon elvre épül, hogy a túlméretezett állami vagyon csökkenjen.
2007-ben a fenti cél szerint vezérelt, összehangolt hadjárat indult a maradék közvagyon magán-elsajátítására. E villámháború stratégiai elemeit a földtörvény módosításai, a Nemzeti Földalap új jogállásának létrehozása és – vezérlőműként – az állami vagyontörvény adja. Mivel e jogintézmények rendszeralkotó pillérek, mindhármat szemügyre kell vennünk a valós vagyonmozgások feltárásához.
Az állami vagyontörvény tervezete (T) hatékonyságot, átláthatóságot, költségtakarékosságot és egységes irányítást ígér az állami tulajdon szűkebb értelemben vett (elidegeníthető) vagyonelemei számára. (Ingó, ingatlan, természeti erőforrás, állami részvény.) Mindezt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) és az annak jogkörét gyakorló Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (NVK) biztosítja. Eszerint az állami vagyon feletti bármely tulajdonosi rendelkezés (eladás, hasznosítás) a kormány kézi vezérlésével megy végbe, az Országgyűlés döntésének és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésének a kizárásával. Az NVT ugyanis a kormány meghosszabbított karja: hét tagját hat évre a miniszterelnök nevezi ki, akik csak a megbízónak tartoznak felelősséggel. Döntésüket csak a kormány kérheti számon, az ÁSZ is csak e testület saját vagyongazdálkodását ellenőrizheti. A T a tanács tagjainak még a formális felelősségét is jórészt kizárja: ez csak felróhatóság esetén állhat elő, tehát a vétlen (gondatlan vagy tévedésből eredő) károkozás az állam terhére, bármely mértékű is legyen, bocsánatos bűn. Még a döntések testületi minősége is leszűkül azzal, hogy 500 millió forintot meg nem haladó vagyonértéknél számos érdemi döntést a zrt. vezérigazgatója gyakorolhat.
E jogintézmény a jogállam, a képviseleti demokrácia és a népfelség alapelvének megcsúfolása: merőben eltekint attól, hogy az állam vagyona közvagyon, ezért alkotmányos rendben a róla való rendelkezést és ellenőrzést a legfőbb népképviseleti szerv, a parlament részére kell biztosítani. Ehelyett – az egész társadalomra sorsdöntő vagy létfontosságú – döntéseknél az Országgyűlés hatáskörének kizárása és a tulajdongyakorlásnak egy szűk, hatalmi elit kezébe adása az önkényt, a korrupciót, a közérdek feletti átgázolást, a joggal való visszaélést intézményesíti. Még meghökkentőbb, hogy „e törvénynek az állami vagyon megszerzésére, elidegenítésére vagy az állami vagyonnal való más rendelkező cselekményre vonatkozó szabályait nem kell alkalmazni, ha a felsoroltakra a magyar állam által kötött nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik.” Mit jelent ez? E szabály – az alkotmányt megkerülve – valójában titkosítja a közvagyon nemzetközi szerződéssel történő átruházását, mert – az így szavatolt tárgyi immunitás miatt – a külföldi tulajdoni és hatalmi monopólium létrehozásába nemcsak az Országgyűlés nem szólhat bele, hanem arról a társadalom nem is értesülhet. Így ha az állami vagyonértékesítés, például földeladás a nemzetközi szerződés végrehajtását szolgálja, a versenyeztetés is mellőzhető. Itt említendő, hogy állami vagyoneladásnál a – kivételként feltüntetett – zárt körű pályáztatás ténylegesen a főszabály, mert szinte mindig kizárhatóvá teszi a nyilvános versenyeztetést. A jogalkotó arra is ügyelt, hogy – lévén a T csak kerettörvény – a lényegről szerényen hallgasson, és annak rendezését kormányrendeletre bízza. Ez a sorsa a vagyoneladás részletes szabályainak.
A T nem számol vele, hogy a föld is államterület, a társadalmi lét meghatározója (a népesség, az osztályszerkezet, az életminőség stb. alakítója), és mint monopolizálható, szűkös erőforrás uralmi-politikai alap: akié a föld, azé az ország. Felfogásában a föld csak áramoltatható tőke, azonos vagyonelem az állam bármely más tulajdonával. Ezért a Nemzeti Földalap (NFA) vagyonkezelésébe tartozó földkészletre az állami tulajdongyakorlás éppúgy az NVT hatáskörébe és az NVK Zrt. döntései alá kerül, mint a többi állami vagyontárgynál. Ez több, mint jogi cinizmus: nyílt beismerése annak, hogy az állami földtulajdonhoz nemcsak a társadalomnak nincs semmi köze, hanem sorsának alakítása végleg kikerül az Országgyűlés döntési és ellenőrzési hatásköréből.
Az állam pedig – a földalap 12 százalékával – ma is a legnagyobb földtulajdonos: az NFA által kezelt földvagyon összterülete 1,534 millió hektár. Becslések ezt akár 1,8 vagy 2 millió hektárra is teszik, mert a földalapnak nincs pontos, hiteles vagyonnyilvántartása, annak ellenére, hogy 2002-től évente több százmillió forintot, olykor csaknem egymilliárdot költött informatikai rendszerek kiépítésére. Ebből az erdővagyon 920 ezer hektár, amelyből csak 40 ezer hektár hasznosul tartós haszonbérlettel, míg 880 ezer hektárra ideiglenes vagyonkezelői szerződést kötöttek, ami szükség esetén nem gátolhatja az azonnali eladást. Senkit ne tévesszen meg, hogy az erdővagyon a tartós állami tulajdonú társaságok vagyonrészesedési kimutatásában szerepel, mert – a T indokolása szerint – ez a döntés, tehát a vagyon forgalomképessé nyilvánítása, bármikor változtatható. Egyébként az NFA a földért életjáradékot programmal szerzett 53 ezer hektár földből az idén 42 ezer hektárt készített elő nagyüzemi (2500 ha feletti) haszonbérlőknek való eladásra, gyakran az ezer hektárt is meghaladó pályázati egységekkel. Ehhez a jogi trükk: a jogi személy földtulajdon-szerzési tilalmát megkerülik azzal, hogy a haszonbérlő jogi személy cég természetes személy tulajdonosai lesznek a vevők a helyben lakás címén, akkor is, ha még soha nem jártak Magyarországon.
Az új rendezés az elővásárlási és haszonbérleti jog zártkörű gyakorlását alakítja ki a kedvezményezett kör részére azzal, hogy megszünteti az ajánlat mai közlési formáját, a jognyilatkozatnak a föld fekvése szerinti települési önkormányzat (körjegyzőség) hirdetőtábláján való kifüggesztését. Ehelyett a jogosult az ajánlatot elfogadó vagy lemondó nyilatkozatot csak az NFA pályáztatási rendjében tehet. Ez az egyszerűsítés durva jogfosztást fed: a polgári törvénykönyv elővásárlási szabályaiba ütközik, és a föld fekvése szerinti településen lakó, a joggyakorlásra jogosult gazdák zömét kizárja a földvétel vagy a haszonbérlet lehetőségéből.
Végül a földtörvény két lényeges ponton erősíti az új privatizációs diktátumot. Egyrészt eltörli azokat a semmisségi okokat, amelyek – 1994. július 27-től kezdődően – létre nem jöttnek minősítik a tulajdonszerzési tilalmak, korlátozások hatálya alá eső személyekkel kötött és a földhivatalhoz be nem nyújtott szerződéseket. Ezzel a jogellenes zsebszerződések törvényessé válnak, vagyis az utolsó jogi gát is elhárul a hazai cégek és a külföldi tőkeerő földtulajdoni terjeszkedése elől. Másrészt a jog fellazítja, jórészt kiiktatja a földvédelmet, ezzel is szolgálva a globális agrártőke nyereségszerző földigényeit. Csak egy példa: a belterületi termőföldre még a földvédelmi eljárás is megszűnik, mert a törvény alaptalan érvelése szerint itt a településfejlesztési cél az első, földvédelemre nincs szükség. Hasonlóan szabad utat kap a külterület belterületbe vonása, ezzel a nem mezőgazdasági célú tőkehasznosulás segítése.
Mire vezet mindez? Az állam a maradék vagyonától megfosztva nincstelenné válik, a közszükségletek kielégítéséből végleg kivonul, mert ilyen szolgáltatásokra már nem lesz sem humán, sem anyagi forrása. Polgáraira pedig az adósságcsapda újabb, fokozódó szorongatása vár, hiszen annak növekvő spirálját az állam teljes leépülése nem fékezheti, ellenkezőleg, azt erősíti. E jogalkotási diktátumnak – az alkotmányba is ütköző intézmények törvényességi felülvizsgálatával – már csak az Alkotmánybíróság állhatja útját.

A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi docens