Kilépek a Nagy Imre Társaságból

Földvári Rudolf, Mervó Zoltán és Darin Sándor egykori ’56-os elítéltek hívására léptem be anno a Nagy Imre Társaságba. Mint a forradalmat átélő egykori egyetemi hallgató és 1989 óta a forradalom történetét kutató, arról könyveket, tanulmányokat, újságcikkeket író ember, azt reméltem, hogy létrejön egy olyan társaság, amely ápolja Nagy Imre emlékét. Alakul egy olyan tudományos műhely, amely feldolgozza Nagy Imre életének, pályájának vállalható szakaszát, a forradalom előtti, 1953–56 közötti tevékenységét, perében tanúsított emberi helytállását és mártíriumát. Ugyanakkor a baráti köréhez tartozó, az akkori pártellenzéket alkotó Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Szilágyi József emlékét is ápolja. Elhatárolódik mindenkitől, akinek az 1956-os forradalom leverésében vezető szerepe volt, a kádárizmus évtizedeiben vezető, fizetett párt- és KISZ-funkcionárius volt.
Debrecenben e gondolatok jegyében kezdtünk dolgozni. Vendégeink voltak Nagy Imre unokái, Nagy Erzsébet, Maléter Pál özvegye, Losonczy Géza özvegye, Szilágyi József lánya, Júlia. Történészek meghívásával előadásokat és tudományos tanácskozásokat szerveztünk. Keresztülvittük, az MSZP helyi vezetőinek tiltakozása ellenére, hogy Nagy Imre-emléktáblát állíthassunk az ideiglenes a kormány 1944–45-ös működése helyén. Minden évben június 16-án megkoszorúzzuk Nagy Imre és munkatársa, városunk szülötte, Szilágyi József emléktábláját. Azt reméltem, hogy Nagy Imre Orsói utcai házában egy Nagy Imre-múzeum is létrejön. (A jelenlegi protokolláris kiállítás nem múzeum.)
S mi történt valójában?
Az első nagy csalódást az jelentette, amikor Nagy Erzsébet, a mártír miniszterelnök leánya 1994. október 23-án együtt koszorúzott a 301-es parcellánál, Nagy Imre sírjánál Horn Gyula miniszterelnökkel, akit az „ellenforradalom” leverésében játszott szerepéért Munkás–Paraszt Hatalomért érdeméremmel tüntetett ki a Nagy Imrét halálba küldő Kádár-kormány! Horn Gyula a karhatalmi alakulatok tevékenységét a törvényes rend helyreállításáért végzett munkának nevezte, és büszkén vállalta. (Hajdú-Biharban két embert, Gál János kereskedőt és Gál Lajos parasztembert verték halálra a pufajkások úgymond a törvényes rend helyreállítása nevében.)
A második csalódás: a Vértanúk terén felavatták Nagy Imre szobrát. A szoboravatásra meghívást kaptak a Nagy Imre Társaság tagjai. Amikor a szoborhoz értünk, megdöbbenve láttuk, hogy a helyszínt kötélkordon veszi körül. Csak a kordonon kívül állhattak a forradalom után bebörtönzöttek és meghurcoltak. A kordonon belül álltak viszont az MSZP és az SZDSZ képviselői és arany ékszerekkel felékesített hozzátartozóik. Amikor Darvas Iván Aczél Tamás Nagy Imréről szóló versét szavalta, az új elit nagyasszonyainak kacarászása hallatszott. Ott állt Györgyi Kálmán legfőbb ügyész is, aki mindvégig akadályozta az ’56-os gyilkos sortüzek vezénylőinek bíróság elé állítását.
Aztán a szépen felújított Nagy Imre-emlékházba meghívták és megkülönböztetett figyelemmel fogadták Gyurcsány Ferencet Apró Antal unokájával, Dobrev Klárával és Hiller Istvánt, az MSZP elnökét. Azt a Gyurcsány Ferencet fogadták Nagy Imre unokái, aki 1988-ban felháborodva nyilatkozta, hogy az ő édesapja jobboldali beállítódású, mert még mindig forradalomnak tartja, nevezi ötvenhatot, az ellenforradalmat. Azt az embert fogadták különös tisztelettel, aki 1988-ban és előtte a forradalom tagadói közé tartozott. Nagy Imre unokái Apró unokáját fogadták a Nagy Imre-ház kertjében. Járt ott, és hasonló módon fogadták Lendvai Ildikót, aki 1986-ban egy, az újságíróknak tartott eligazításon (ott voltam én is a MÚOSZ-székházban a tájékoztatón) felháborodva beszélt Nagy Gáspárnak a Tiszatájban megjelent híres verséről.
Jánosi Katalinék azok előtt alázkodtak meg, azoknak keresték kegyeit, akik 1989-ig gyalázták a forradalmat, a miniszterelnök emlékét. Újbóli hatalomra kerülésük után „felismerték”, 1956-ból kell valakit kiemelniük, akit politikai eszközül lehet felhasználni. Ezt az eszközt találták meg Nagy Imrében. Kiemelték őt perbeli társai, Losonczy Géza, Szilágyi József, Maléter Pál, Gimes Miklós, Donáth Ferenc, Kopácsi Sándor közül. Törvényt alkottak Nagy Imre történelmi szerepéről politikai számításból. Korábban, az MSZP miskolci kongresszusán ugyan néhány sorban méltatták szerepét, se soha, sehol egyetlen szóval sem ítélték el Kádár Jánost, soha nem ítélték el a megtorlást, sőt jogfolytonosságot akarnak építeni a Kádár-rendszerrel annak prominensei kitüntetésével (Marjai, Fekete János stb.).
Zimányi Tibor mondta Nagy Imre temetésén: ahol mártírok vannak, ott gyilkosok is. A gyilkosoknak vannak szellemi örökösei, akik a forradalom emlékének váltak gyilkosaivá. Meghívták-e Jánosi Katalinék a Nagy Imre-emlékházba Pozsgay Imrét, akinek 1989-es bejelentése teret, utat nyitott Nagy Imre újratemetésének, rehabilitálásának? Nem láttam fotót róla a társaság lapjában!
A Nagy Imre Társaság, Nagy Imre unokái közben ahelyett, hogy tekintélyüket latba vetve, Nagy Imre politikai örökségére figyelve minden eszközzel tiltakoztak volna, hogy a Hősök terén vastraverzekből összetákolt fémhalmazt ’56-os emlékműnek nevezzék és avassák fel a forradalom ötvenedik évfordulóján, elmentek az emlékmű avatóünnepségére azután, hogy a kormány rendőrei a nap folyamán drasztikus és embertelen módon támadtak a tüntetőkre. Nem zavargások voltak október 23-án Budapesten, hanem tüntetés. Tüntetés a hitelét vesztett kormányfő ellen, tüntetés az ellen, hogy ötvenhat emlékét a forradalmat évtizedeken át gyalázók ünnepeljék álszent és farizeus arccal. Nagy Erzsébet 1989-ben, az újratemetés előtt ragaszkodott ahhoz, hogy Nagy Imre porló csontjai a 301-es parcellába, az eredeti sírgödörbe kerüljenek vissza, úgymond a végső nyughelye harcostársai között legyen. Jánosi Katalinék most kiemelték Nagy Imre koporsóját harcostársai közül, s a bukott Kádár-rendszer örököseinek lábai elé helyezték. Pár nap múlva Jánosi Katalin nyilatkozatában Orbán Viktort támadta, tette felelőssé az október 23-án történtekért…
Nagy Imre unokája vagy Donáth Ferenc ha megszólal, mondatainak súlya van. De hitelük csak akkor lehet, ha hűek maradnak a történelmi igazsághoz, és soha sehol nem feledik, hogyan gyilkolták meg Nagy Imrét és társait, gyerekeket internáltak szüleikkel együtt Romániába, s alázták meg később az iskolákban. El lehet feledni a megaláztatást? Nem! De elfelejti az, aki az akkori elnyomók politikai örököseivel parolázik, közösséget vállal, legyenek bár családtagjai a mártír miniszterelnöknek, elárulják őt, és menlevelet adnak a forradalom eltipróinak.
A társaság, a politikán felül álló szervezet jellegét megszegve, az MSZP fiókszervezetévé tette a Nagy Imre Társaságot. Volna és lett volna lehetőség leszögezni, hogy addig az MSZP-vel nem lehet együttműködés, amíg a párt nyíltan, határozat formájában nem ítéli el Kádár Jánost, és nem szabadul meg a Kádár-rendszer vezető kádereitől, fizetett funkcionáriusaitól. A Nagy Imre Társaság útja nekem és sokunknak már követhetetlen.
Nagy Imre nemcsak a család, de a nemzet mártírja. Nem árucikk. Nem csereanyag. Nem kisajátítható. Pláne nem azok által, akik őt és az őt követőket kivégezték, börtönbe zárták, s egy életen át üldözték. Mindazt, amit tettek, tetézte Jánosi Katalin, amikor a Nap TV egyik adásában egy asztalhoz ült Szanyi Tiborral, a gyalázkodó szocialista képviselővel, egy ilyen tudatlan emberrel beszélgetett Nagy Imréről! Miért?
A lapokból értesültem arról, hogy Nagy Imre ötven évvel ezelőtti letartóztatása alkalmából kerekasztal-beszélgetésre került sor a Nagy Imre-házban, amelyre a társaság tagjai nem kaptak meghívót. Azon már nem is lepődtem meg, hogy a történészek részvételével megtartott rendezvényre meghívták Gyurcsány Ferencet, de azon igen, hogy a gyalázatos évfordulón a lapok tudósítása szerint valamiféle Kádár János–Nagy Imre összevetés történt. A Népszabadság pedig egy olyan képet közölt, amelyen együtt látható Kádár János és Nagy Imre. Miért, milyen céllal? Netán nem Kádár János végeztette ki Nagy Imrét? Netán nem az általa vezetett legfelső pártfórum hozta meg a határozatot a kivégzésről, miszerint szabad utat kell engedni a bírói eljárásnak, de Nagy Imre (és mások) esetén a legszigorúbb büntetést kell kiszabni? Ez pedig a halál volt. Nem érzik ennek az iszonyatos képtelenségét? Innen már csak egy lépés, hogy szobrot emeljenek Kádár Jánosnak.
Mára Jánosi Katalin csendes imára és elmélkedésre hívta a politikai pártok vezetőit. Ez nem tekinthető másnak, mint az MSZP melletti PR-akciónak. Az imára szóló meghívás már azért is felháborító, mert imádkozni csak hívőknek illik, ateistáknak nem. Gyurcsány Ferenc nem hívő ember, az SZDSZ vallásellenessége köztudomású. Micsoda színjátékban való szereplésre hívta Jánosi Katalin Orbán Viktort? Azt az Orbán Viktort, aki már 1989. június 16-án fejet hajtott Nagy Imre és mártírtársai előtt! (Éles támadás is érte akkor a ma a hatalomban tündöklő, egykori KISZ-vezérek részéről.) Köztudomású az is, hogy Orbán Viktort 1988. június 16-án megbilincselték a miniszterelnök kivégzésének napján megtartott ellenzéki megemlékezésen.
Nagy Imre unokái hogyan felejthetik el, mi történt Nagy Imrével, a családdal, a nemzettel, a forradalommal?
Nincs más választásom, mint az, hogy bejelentsem: kilépek a Nagy Imre Társaságból.

A szerző újságíró, történész