Miért nincsen Magyarországon demokrácia?

Röviden azért, mert nem a nép uralkodik. Kérdezhetnénk cinikusan, hogy ugyan már, hol szólhat bele sorsába a nép? Hol egyenjogú a szavazófülkén kívül? Talán a munkahelyén, ahol életét letölti? Vállalkozásában, ahol adómentes – vö.: nemesség! – óriásmultikkal küzd?
Hogyan szólhat bele ensorsába, ha már a szavak sincsenek a hatalmában? Amikor már beszélni sem képes bajairól, az ország vagy a szűkebb közössége helyzetéről, hiszen nálánál sokszorta erősebb urak, intézmények és szervezetek dolgoznak a szavak előrágásán, értelmének megváltoztatásán, lelkébe csempészésén? Hogyan párbeszélhet egy olyan gyülevész népség, amelynek minden tagja önkényesen értelmezi a hallottakat, és belőlük semmilyen személyes tanulságokat nem von le? Ha nincsenek vezetői, akik minden hazugságon és nyelvi-jogi csűrcsavaron átlépve az igazság útján járnak?
Lássunk példát. Az új országos rendőrfőkapitány nyilatkozta a rádióban, hogy a tisztességes rendőr megbecsülést érdemel. Valóban, egyetértünk. Ám ki a tisztességes rendőr? Aki nem lop, nem korrupt, nem rabol embert, nem erőszakolja meg a csinosabb hölgyvezetőket? Eddig egységesnek látszik a közvélemény, mert a nép a lelke mélyén érzi, hogy az igazságon kívül nemcsak demokrácia, élet sincs. Abban a kérdésben dúl a böszmevita, hogy tisztességes rendőr-e az, aki a kormánnyal – feltehetőleg – ellentétes érzelmekkel nemzeti ünnepet ülő, magyar zászlót lobogtató polgárokat ütlegeli, könnygázzal bombázza, földre teperve is kínozza, szemét kilövi. Egy tisztességes társadalomban, amelynek tisztességes vezetői és írástudói vannak, nyilván betyár az ilyen, leginkább persze a parancsnoki kara, de minálunk személyesen a nagy Őszödi Böszme állapította meg az új országos főkapitány beiktatásakor, hogy a rendőrruhások tisztességesen és helyénvalón vadállatkodtak október 23-án. A szavak értelmét elő- s utánrágó Böszme Kutyák Kara pedig sajtószerte vele zeng 2006. szeptember 17-e óta. Egy kedves barna, értelmiségi palotapincsi fejtegette a minap a köztévében, hogy ma mindenki hazudik, lop, adót csal stb. az őszödi beszéd csupán beismerte, hogy ez így van, s kész. Mi kész? Az ország? A szóértés, az együttműködés lehetősége? Röviden a demokrácia? Ez a hivatalos kormányzati álláspont? Az abortuszok, az eutanáziát követelők, a móri bankrablók, az olaszliszkai lincselők sem tettek egyebet, minthogy őszinték voltak? Megcselekedték, amiről Freud apakomlexusként óvatoskodott, vagy amit Dosztojevszkij csak leírt: „Ki az, aki nem akarta volna megölni az atyját?” Szóval igény van nemcsak a hazugságra és az adócsalásra, hanem a gyilkosságra is. Ezt az igényt is szentesíteni fogja a kormányzat? Aztán döntsön a Darwin téri piac arról, hogy ki marad életben?
Kétezer éve lehet, hogy a miénknél valódibb demokrácia létezett Izraelben? Idegen megszállás alatt, örökletes papi hatalommal, rabszolgasággal, despota helyi fejedelmecskékkel, miegyébbel?
János evangéliumának nyolcadik fejezetében olvassuk, hogy Jézus „Kora reggel ismét megjelent a templomban. A nép mind köréje sereglett, ő pedig leült és tanította őket. Az írástudók és farizeusok akkor egy házasságtörésen ért asszonyt hoztak oda, és elébe állították. »Mester, mondták, ezt az asszonyt éppen most érték házasságtörésen. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyent meg kell kövezni. Te mit mondasz?« Ezzel próbára akarták tenni, hogy aztán vádolhassák. Jézus lehajolt és ujjával írni kezdett a földön. További faggatásukra felegyenesedett és így szólt hozzájuk: »Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ!« Aztán újra lehajolt és tovább írt a földön. Ennek hallatára azok egymás után eltávoztak, kezdve az idősebbeken, úgy, hogy Jézus egyedül maradt az előtte álló asszonnyal. Jézus akkor felegyenesedett: »Asszony, szólt hozzá, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?« »Senki, Uram!« felelte az. Mire Jézus így szólt: »Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!«”
Gondoljuk magunkat a templom udvarára, a tömegbe. A farizeusok csalafinta kérése tökéletesen „jogszerű” volt. A válasz csakis „jogállami” azaz a mózesi alkotmánynak megfelelő lehetett volna, mondhatnánk ott, egymás között, demokratikusan. Bár a nő, még így ziláltan és tépetten is…
Vajon kik lihegtek – lihegtünk? – ott, a Mester körül? Nyilván a csőbehúzók, az álszentek, a sunyik, meg persze a vérszomjasok, a kukkolók, az impotensek, akik mélyre szívták a parázna nő, a bűn és a halálfélelem szagát – egyszóval a csőcselék. A Kutyák Kara összejött vért nyalni. S ez a sok hitvány alak meghallotta a Mester szavát: „Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ!” Nem csak meghallotta, beengedte a szívébe, magába szállt, vétkeit töredelmesen beismerte. Többé nem handabandázott a tisztességről, meg „másokról”, akik mekkora disznók. Önmagára, csakis önmagára vette a felelősséget, és tette a kötelességét: elkotródott.
A mai demokrácia egyik alapintézménye a többpárti népképviselet. Tényleg? Hanem a magyar parlament elmúlt öt évében soha, semmilyen bölcs okfejtés, fényes igazság, vagy égbekiáltó, népellenes gazság nem rendített meg egyetlen egy honatyát sem. Miféle államférfiúi gyülekezet az, amelyben soha senkinek a lelkiismerete nem szólal meg? Talán kitiltatott a demokratikus, jogállami és alkotmányos államéletből tisztesség és a személyes felelősségvállalás? És Steidl Imre gyönyörű alsóházi tanácstermébe a „közjogi méltóságok” közül sem lép be soha senki, hogy lemondásra szólítsa Házat azzal, hogy ő többé a gazsággal néma cinkosságot nem vállal…
Egy szál egyedül? A Böszme, a többség, a Böszme Kutyák Kara ellenében? Igen. Ott, a templom udvarán is abszolút többségben látszott lenni a gazság, amikor az egyik csirkefogóban a lelkiismeret átszakította az öncsalások-hazugságok páncélkérgét, s az illető elpályázott, majd a többi is „egymás után”. Azaz nem közösen, egy másik kutyabandától menekülve, hanem saját felelősségük és valódi méltóságuk boldogságára rádöbbenve. Vidáman, egészen biztos, hogy földerülő megköny-nyebbülésben, mert az üdvösségükért oda merték adni az előzőleg bitorolt rangjukat a hordában.
Lehet, hogy a demokrácia ma ott kezdődik, ahol a tisztesség? A tisztesség pedig ott, ahol véget ér a posztszoci-neokon „jogállam”?

A szerző író