Ne a rendszert döntsük el előre!

Előttünk áll a biztosítási rendszer megváltoztatása. Sajnos sokan még mindig nem látják világosan ennek veszélyeit. Különösen nem látják azt, hogy az is veszélyes lehet, ha a profitorientált biztosítók csak kiegészítő biztosítást kötnek. Ennek feltételeit is pontosan körvonalazni kell. Sokan úgy találjuk, hogy az állami egészségügy nem jól működik, drága, kevésbé hatékony, nem igazán szolidaritásalapú, mert egyesek előnyt élveznek, mások hátrányos helyzetben vannak. Az így érvelők több-biztosítós rendszerű egészségügyre akarnak áttérni, s úgy látják, hogy a több biztosító az előnyösebb, hisz azok versenyeznek majd egymással, értünk.
Mondjuk, vegyük azt a változatot, hogy az állami egészségügyet nem akarjuk biztosítóvá tenni, mert akkor vagyont kellene az állami biztosítónak adni, időbe telik, míg átállítjuk, ezért kizárólag üzleti alapú biztosítókra akarjuk az ország egészségbiztosítását bízni.
Először is meg kell mondanunk a versengő biztosítóknak, hogy:
– milyen összegű járulékra számíthatnak összesen?
– az állam vállalja-e, hogy fizet a gyermekek, főiskolások, nyugdíjasok után? (Hisz hol van már az a pénz, amit a nyugdíjasok valaha befizettek!)
– vállalja-e, hogy a nem fizető munkaadók járulékát behajtja vagy pótolja?
– milyen szolgáltatásokat vár el az állam a biztosítótól az adott összegért?
Ezeket a kérdéseket egy üzleti alapú biztosítónak természetesen fel kell tennie. Az érdekes az, hogy már az első kérdésre sem tud a kormány válaszolni. Azt tudjuk, hogy eddig a befolyó járulékösszeg 1200 milliárd forint volt évente (kb. 5 milliárd euró), vagyis egy magyar állampolgárra évi 500 euró, kb. 125 ezer forint társadalombiztosítási támogatás jut, ami bizony nem nagy összeg. Ebből fizetendő minden egészségügyi kiadás, a táppénz, az egészségügyi dolgozók fizetése, a gyógyszerek, kórházi ápolás stb., vagyis az egészségügy működési költsége. Ebből az összegből fejlett ipari országokban nem működik egészségügy.
Nem tudjuk még, hogy mennyi pluszjárulékot tud az állam behajtani az eddig nem fizetőktől, legyen az OEP-jogosult állampolgár, vagy járulékfizetésre kötelezett munkáltató. Vajon a gyermekek, tanuló fiatalok, nyugdíjasok járulékát fedezi-e az állam, vagy a versenyző biztosítók milyen csomagban hajlandók vállalni azok ellátását, akik járulékára nem számíthat? Kérdés az is, hogy a biztosító kivel fog szerződni? A járulékfizető polgárral? Ha igen, ennek munkaadója helyben fogja hagyni választását, és eszerint fizeti a vállalatot terhelő járulékot? Vagy épp ellenkezőleg – a versengő biztosítók a munkaadókkal fognak szerződni, s munkavállalóiknak azt kell követniük, akár tetszik, akár nem! S ezért a versengő biztosító a munkavállaló kiskorú vagy továbbtanuló gyermekeinek is nyújt majd biztosítást?
S ezután jön a legfontosabb kérdés: pontosan milyen szolgáltatásokat vár el a magyar állam a biztosítóktól? Mit ajánlhatnak ők ezért a pénzért? Kérdés az is, hogy a versengő biztosítók milyen egészségügyi szolgáltatók szolgáltatásait fogják megvásárolni? A válasz erre az szokott lenni, hogy a szolgáltatók (háziorvosok, rendelőintézetek, kórházak) majd versengenek, hogy a legjobb biztosító velük szerződjön. De ha a megyében egy súlyponti kórház van, a faluban vagy több közeli faluban egyetlen háziorvos, mi lesz a választási lehetőség? A versengő biztosítók intézményválasztása természetesen attól is függ, hogy az intézmény (kórház, rendelőintézet stb.) milyen állapotban van, és a fenntartó önkormányzat menynyire gazdag, mennyire tudja felújítani, fejleszteni. Ne felejtsük el, hogy a kórházak, rendelőintézetek döntő többsége önkormányzati vagy állami tulajdonban van, és valószínűleg abban is marad. A technika amortizációjának költsége, fejlesztése, felújítása nem a működtető, hanem a tulajdonos feladata. Az önkormányzatok jó része eddig sem tett eleget ilyen irányú kötelezettségeinek, félő, hogy ezután sem fog. Az intézmény működésének biztosítása azonban az OEP, illetve majd az üzleti biztosítók feladata. Az ő érdekük, hogy a működtetési költség, a kifizetendő bér, felhasznált gyógyszer, elvégzett műtét minél kevesebbe kerüljön.
Kerülhet még ennél is kevesebbe? Ma az elhasználódott műszerek pótlása, a modern technika bevezetése, a fejlesztés nem a biztosítók feladata, hanem a tulajdonosé. Hogyan is lesz ebből modern egészségügy?
Nem kérdezek tovább.
Nézzük a másik változatot. Az OEP marad, lassan átalakul állami egészségügyi szolgálatból állami egészségbiztosítóvá, az üzleti alapú biztosítók csak kiegészítő biztosítást kötnek az állampolgárral vagy munkaadójával, szigorúan üzleti alapon. A díjat a szerződő polgár vagy a munkaadó fizeti, s mondjuk, kikötheti, hogy neki külön szoba, fürdőszoba, tv, internet jár a kórházban, megilleti bizonyos méltányos, rövidebb sorbaállás a szolgáltatásokért. Hogy is fog ez működni? A kiegészítő biztosítók teljesen külön egészségügyi rendszert építenek ki, mint Nagy-Britanniában? Ott a kiegészítő biztosítás kedvezményezettje eldöntheti, hogy jelen betegségével nem az állami egészségügyhöz fordul, hanem kiegészítő biztosítójához, s ettől kezdve vizsgálat, kórház, rehabilitáció külön utakon fut, nem keresztezi sehol sem az Állami Egészségügyi Szolgálatot. Ilyen rendszer eddig is kiépülhetett volna Magyarországon, de hát ehhez zöldmezős beruházások kellenének. Persze lehet, hogy néhány bezárandó kórházat most megvehetnek felszereléssel együtt a magánbiztosítók, az elbocsátandó egészségügyiek még jól is járnak, hisz nem válnak munkanélkülivé. Lehet, hogy ez lesz a megoldás? Vagy: a kiegészítő biztosítók majd egyes háziorvosokkal, szakorvosokkal, szakambulanciákkal, kórházakkal, kórházi osztályokkal szerződnek, egymással versengve?
De hogy is lesz ez vidéken, kérdezem újra, ahol a községben csak egy háziorvos, a megyében csak egy súlyponti megyei kórház van? Nyilván minden biztosító ugyanazon háziorvossal, önkormányzati kórházzal szerződik. S látjuk-e majd kiírva háziorvosainknál és szakorvosainknál, mint Németországban, hogy „Alle Krankenkassen”, és ekkor a kiegészítő biztosítást kötöttnek hogyan lesz előnye a várólistán? Úgy, ahogy ma az OEP nem finanszírozta kapacitásokra a kórház vehet fel fizető beteget? Hogy lesz ebből egyenlő hozzáférés elve, ha az OEP finanszírozta intézmények pénzért előnyt biztosítanak a fizetőknek? Ez lesz a szolidaritásalapú egészségügy, amely állítólag a hálapénz miatt nem valósulhatott meg? Vagy csak a különszoba s az annak működtetéséhez szükséges plusz nővérszám lesz az előny?
Felvethető az az alternatíva is, hogy az OEP-et valódi biztosítóvá alakítjuk, vagyont kap. Lesz összefüggés, mondjuk, a gyógyszer-finanszírozást biztosító zsebe és a gyógyszermellékhatások kezelésének költségeit fizető zsebe között, ami ma nincs. Ez esetben meg kell tanulnia az OEP-nek, hogy biztosítóként gondolkozzék. Meg kell tanulnia, hogy ne tiltson, s burjánoztassa túl az adminisztrációt, hanem engedjen, és keményen ellenőrizzen. Keményen büntesse azokat, akik áthágják a szabályokat, mint ahogy az minden liberális, szocialista vagy konzervatív kormányzatú modern ipari államban történik. Részrehajlás és egyéb érdekek nélkül.
Félő, hogy az OEP biztosítóvá alakításának folyamatát a változtatások hajszolói nem fogják kivárni. Így az OEP esetleg csak kvázi biztosítóvá alakul sebtében, vagy jelenlegi méltatlan és ütőképtelen helyzetében lesz kénytelen az üzleti biztosítókkal versenyezni. Az üzleti biztosítók ügyfeleiknek pluszpénzekért és valószínűleg plusz állami támogatással (mint ahogy az a képalkotó laboratóriumok és műveseállomások, kórházvezetési teamek privatizációjakor, illetve ilyen egységek alakulásakor és OEP-finanszírozásakor történt) nyújthatnak pluszellátást. Az OEP a maradék járulékon még gyengébb ellátást fog biztosítani, s ezért, akik tehetik, menekülnek majd a magánbiztosítókhoz, sorsukra hagyva azokat, akik ezt nem tehetik meg majd.
Ez lesz a szolidaritásalapú biztosítás?
Ezért azt gondolom, nem e biztosítási rendszer elvi változtatását kellene eldönteni. Látnunk kellene, hogy kik is a versengő biztosítók. Hogyan is versengenek értünk. Mit is kérnek. Mit is ajánlanak. Miért ne lehetne kipróbálni két-három kiegészítő biztosítót, miközben az OEP folytatja működését? Lássuk, hogy a kiegészítő biztosítók mennyiért mit adnak, s utána lépjünk tovább. Ne a rendszert döntsük el előre!

A szerző reumatológus, az MTA doktora