A magyar egészségszolgálatnak számos hibája van: a hálapénz; az esetenkénti szabad orvosválasztás hiánya; az orvosok nem teljesítmény szerint kapják a fizetésüket; az irányítás felülről, az érdekeltek (betegek, orvosok) megkérdezése nélkül történik; az emberek minden csip-csup kellemetlenséggel orvoshoz szaladnak, és hasmenésre, szúnyogcsípésre gyógyszert íratnak fel: túlterheltség és gyógyszertúlfogyasztás; a kórházak csalnak, hogy több pénzhez jussanak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól: több pénzt jelentő betegségeket diagnosztizálnak (hamisan), és a valóságnál több napnyi ápolást számolnak fel; százezrek nem fizetik a hozzájárulást, de megkapják a szolgáltatást; a kórházak kapacitása kihasználatlan. Mindezek eredményeképpen az egészségszolgálat rendkívül drága és veszteséges. Mindezzel együtt a magyar egészségszolgálat a (legújabb időkig) egyike volt a világon a legjobbaknak. (Ezt azért merem ilyen határozottan állítani, mert tapasztalatból ismerem a franciát, az angolt és a kanadait.)
Az ötletszegény kormánynak mindezek orvoslására csak három intézkedése van: a járulékbefizetés szigorúbb ellenőrzése, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése, valamint kórházak tucatjainak és kórházi ágyak ezreinek a felszámolása. A vizitdíj és a kórházi napidíj a hálapénzt akarja megszüntetni, de nem fogja. A hálapénzt ma már többezres, sőt több tízezres tételekben adják (és fogadják el). Így a néhány száz forintos vizit-, illetve napidíj nem fogja azt megszüntetni. (A vizitdíj indokolt lenne a háziorvosok indokolatlan zaklatásának és túlterheltségének a csökkentésére. A kórházi napidíj csak többletügyintézést okoz, és semmiféle bajt nem szüntet meg.)
Két és fél éve részletes vázlatot készítettem a magyar egészségszolgálat átfogó reformjáról (Magyar Nemzet, 2004. november 27.). Sokan elolvasták, kivéve az illetékeseket. (Ők ezt az írást sem fogják elolvasni.) Reformjavaslataim a magyar egészségszolgálat valamennyi hibáját orvosolnák – kivéve a kórházak túlkapacitását. Így most ezzel foglalkozom. Az ezzel kapcsolatos kormányintézkedések sora tipikus példája annak, hogy ez a kormány az új Magyarországot faltörő kossal építi. Kihasználatlan kapacitás van? A fölösleges kapacitást nem megszüntetni kell, hanem igénybe venni! Igénybe venni előre meneküléssel, a kórházak felújításával, európai színvonalra emelésével, egészségturizmus létesítésével.
A fogorvosok a kormány támogatása nélkül megvalósították itt a fogászati turizmust. A kormány ugyanígy megteremthetné az egészségturizmust. A magyar orvosok kitűnően képzettek, a legkorszerűbb gyógymódokat alkalmazzák. Az ápolószemélyzet szakszerű, kedves, odaadó, gyengéd. Csupán nyugat-európai színvonalú kórházak kellenének: egy- vagy kétágyas szobák, jó koszt, minden ágy mellett telefon, minden szobában televízió… Olyan árak kellenek, amelyek magyar viszonylatban magasak, de a nyugati magánrendelések árának csupán a töredékei. És természetesen szakszerű tolmácsok is kellenének. Jönnének ide a tehetősebb betegek még Nyugat-Európából is, ahol van egészségbiztosítás, a várakozási idő elkerülésére és egyedi kezelésre – ugyanolyan szakszerűen, mint hazájukban. És jönnének tízezrével az Egyesült Államokból, hisz a kezelés viszonylagos olcsósága miatt útiköltségük többszörösen megtérülne. Akár heti többszöri egészségügyi charterjáratokat is lehetne indítani az Egyesült Államokból. Ha a fogorvosoknak sikerült, miért ne sikerülne a kórházaknak? A tehetős amerikaiak ma Indiába járnak kezelésre, a tehetős angolok a Harley Streetre, ahol a vizitdíj nyolcvanezer forint – a budapesti repülőút oda-vissza két személynek fapadoson. Ilyen körülmények között a magyar kórházakat viszonylag csekély ráfordítással ugyancsak versenyképessé lehetne tenni. Ez a viszonylag csekély ráfordítás bőven kitelne abból a megtakarításból, ami az egészségszolgálatban jelenleg folyó pazarlás megszüntetése útján keletkezne, mint például a gyógyszerek túlfogyasztása, a kórházak túlszámlázása, valamint a járulékbefizetés elmulasztása.
Természetesen számos részletkérdést kellene tisztázni. Az árazáson kívül azt, hogy a külföldiektől befolyó pénzt hogyan osszák el a kórház és az egészségbiztosítási pénztár között, mennyi jusson az orvosoknak. Hogy lehetne elkerülni azt, hogy a kórházak előnyben részesítsék a készpénzben fizető külföldieket a magyar betegekkel szemben; hogy az élelmezésben se legyen különbség a két réteg között, és így tovább. De azt hiszem, ezek részletkérdések, és megoldhatók.
Kiegészítésképpen fel kellene javítani a termálfürdők infrastruktúráját – a fürdő állapota, szállodák, vendéglők, reumás, köszvényes stb. betegekre specializált szakrendelők, szórakozási, kirándulási lehetőségek stb.
Igen, a kórházak túlkapacitását úgy lehetne megszüntetni, hogy a kormány az egészségszolgálatban egyebütt megtakarított pénzt visszaforgatja a kórházak és a gyógyfürdők infrastruktúrájának a feljavítására, és egészségturizmust teremt. Ehelyett azonban kórházak tucatját zárja be, kórházi ágyak ezreit szünteti meg, elbocsát több száz orvost és több ezer jól képzett egészségügyi dolgozót. Országépítés faltörő kossal.
A kormány a konvergenciaprogram részeként huszonhatezer közalkalmazott elbocsátását tervezi. Ez kitűnő ötlet (lenne), és meg is van rá a lehetőség. Akár többet is el lehetne bocsátani. Magyarország ugyanis túlszabályozott ország. Ami Magyarországon nem tilos, az kötelező. A milliónyi, sokszor felesleges és gyakran ostoba előírás végrehajtását, a tilalmak betartását hivatalnokok légiói ellenőrzik. Telefonon, távmásolattal, levélben úgyszólván semmit nem lehet elintézni. A hivatalba személyesen kell bemenni. A hatóság minden állítást okmányokkal ellenőriz. Az okmányok beszerzéséhez más okmányok kellenek. Amikor az áldozat a kért okmányokkal bemegy a hivatalba, más ügyintézőhöz kerül, aki más okmányokat követel. Utánajárás, küldözgetés, sokoldalas kérdőívek kitöltése, várakozás, időpazarlás… Magyarországon a bürokrácia fullasztó, és minden bizonnyal egyike a világon a legfullasztóbbaknak. Vaskos könyvet lehetne róla írni.
A bürokráciát a magyarok olyan természetes istencsapásnak tekintik, mint a jégverést vagy a májusi fagyot, hiszen még az ükapáik is bürokráciában éltek. Így senki nem háborog miatta. Kellemetlen az osztrák és a német bürokrácia is. A Rajnán túli országokban kell huzamosabban élni, hogy az ember megtudja, milyen kellemes, milyen egyszerű az élet bürokrácia nélkül.
A bürokrácia nemcsak megkeseríti mindnyájunk életét, de gazdaságilag is káros. Megdrágítja a magyarországi termelést, és így rontja a magyar áruk versenyképességét a külföldi árukkal szemben mind a hazai, mind pedig a külföldi piacokon. Visszariasztja a külföldi működő tőkét. Rontja a közerkölcsöt is, mert csalásra, hazudozásra, megvesztegetésre ösztönöz. És néha meg is vakít.
(Az utolsó állítás meglepő – de igaz. Erre én vagyok a koronatanú. Feleségem vízumköteles kenyai állampolgár. Családegyesítés címén kért vízumát az Idegenrendészeti Igazgatóság emberarcú és emberközpontú ügyintézésre képtelen bürokratái tényfeltárás nélkül, feltételezések, sőt rosszindulatú feltételezések alapján elutasították, róla „megállapították”, hogy „igazmondása kétséges”, és hogy érdekből jött hozzám feleségül. Az Idegenrendészeti Igazgatóság az ügyet „ismételten felülvizsgálta”, majd az elutasítást a becsületsértésekkel együtt – helybenhagyta. A döntés jogerős. Feleségemet tehát hivatalos okirat hazugnak, jellemtelennek és csalónak bélyegzi. Fellebbezésnek helye nincs. Velem, a férjjel szóba sem álltak, azon az alapon, hogy ők csak a vízumkérővel vannak jogviszonyban. Feleségemnek az országból való kitiltása, a becsületsértések és a tehetetlenség lelki beteggé tettek. Szemem rohamosan romlani kezdett. Néhány hónapon belül képtelen voltam autót vezetni, aztán már olvasni sem tudtam. (E sorokat nagyító segítségével írom.) A teljes megvakulástól csak a szemgolyóba adott injekciók mentettek meg. Az orvosok megállapították, hogy ödémás makuladegenerációm van. Az ödémás makuladegeneráció pedig gyakran pszichológiai eredetű. Számomra nem kétséges, hogy félig megvakulásomat a szocializmusból itt felejtett kádári–münnichi bürokraták okozták. Hadd írjam ide a nevüket: Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, Egyed Zoltán, az Idegenrendészeti Igazgatóság igazgatója, főigazgató-helyettes, Gulyás Mihály, a vízumosztály vezetője, Kocsis András, a Magyar Köztársaság nairobi konzulja és Takács László, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője.)
Ha a kormány a huszonhatezer vagy annál több közalkalmazott elbocsátását a bürokrácia felszámolásával kötné össze, akkor az nagyszerű lenne. Az elbocsátott (de végkielégített) tízezrek helyzete súlyossá válna, de milliók élhetnének jobban és boldogabban.
A bürokrácia felszámolásáról azonban szó sincs a konvergenciaprogramban. Fűnyíró géppel utcára tesznek huszonhatezer embert, és – a megmaradtak túlhajszoltsága miatt – a bürokrácia fullasztóbb lesz, mint valaha.
A 2005-ös Magyar statisztikai évkönyv szerint 2000-ben, 2003-ban és 2004-ben a magyar bankok és egyéb pénzintézetek nem fizettek adót. 2005-ben 35,6 milliárd forintot fizettek, amely az az évi költségvetési bevételek 0,56 (nulla egész ötvenhat század) százaléka. A közbülső évek adóbefizetése (vagy be nem fizetése) ismeretlen, mert a kiadvány a pénzintézetek adatait más tételekkel mosta össze. Megkérdeztem a Magyar Nemzeti Bankban, a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletében, a Pénzügyminisztériumban és az APEH-nél, miért nem fizetnek adót a magyar bankok (illetve ha fizetnek, miért nevetségesen csekély az összeg), holott a 16 százalékos társasági nyereségadó rájuk is vonatkozik. Kérdésemre egyik intézmény sem tudott választ adni. Csupán a Pénzügyminisztérium egyik főosztályvezetője mondta, hogy „talán azért, mert veszteségesek”.
Veszteségesek a magyar bankok? Amelyek székházai üvegpaloták, és fiókjaik is vetekednek luxuskivitelben bármelyik nyugati bankkal; amelyek külföldi bankokat vásárolnak meg, és jelentős beruházásokat eszközölnek a Balkánon? Amelyeknek arra is van pénzük, hogy Spanyolországban ingatlanspekulációba bocsátkozzanak? Ezt bizony nem látom valószínűnek.
A miniszterelnök 2006. május 26-i balatonőszödi beszámolójában azt mondta, hogy a kormány a konvergenciaprogram kidolgozása során fontolóra vette a minimálbér megadóztatását is. A bankok megadóztatását (illetve adókötelezettségük teljesítésének megkövetelését) azonban nem vette fontolóra. Negyedik ötletem a bankok megadóztatása lenne, hisz ez valószínűleg több bevételt jelentene, mint az egyetemi tandíj és a kisemberek adókedvezményeinek eltörlése együttvéve.
Végül: bizottságot kellene létrehozni – csupa Grál-lovagból vagy Szent György-lovagból – a privatizáció visszaéléseinek, valamint a gazdasági rendszerváltás idején keletkezett óriási vagyonok eredetének kiderítésére. Ha az ellopott vagyon csupán egy töredékét sikerülne visszajuttatni jogos tulajdonosa, a magyar nép birtokába, akkor abból óriási infrastrukturális beruházásokat lehetne finanszírozni – a költségvetés tehermentesítése mellett. Ez azonban sikamlós terület. Félek, hogy megütöm magamat, és megromlik a kapcsolatom a miniszterelnökkel. Így ezt a javaslatomat visszavonom.
Ezek lennének – szinte kapásból – az ötleteim a B változathoz. Ha többet gondolkodnék a problémán, talán több is akadna, de minek.
A szerző közgazdász
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán 2006. december 13-án elhangzott előadás bővített változata. A cikk közgazdászok számára írt változata – számításokkal és táblázatokkal – megtalálható lesz a Gazdaság és Társadalom következő számában.
origo.hu
Nyárias meleg várható a hét első felében
