Vagyonvita az éjszakai órákban

Az előző két hétben mintegy 15 képviselő jelenlétében, szigorúan az éjszakai órákban lezajlott az állam vagyonáról szóló új törvényjavaslat általános és részletes vitája a parlamentben. Úgy gondolom, ez a megoldás is egyértelműen tükrözi azt a képet, ahogyan a kormánykoalíció a nemzet vagyonának sorsát kezeli. Szinte titokban, a nyilvánosság kizárásával, lehetőleg olyan időben, amikor a parlamenti vitát nem közvetíti a televízió.
A végszavazást ma tartják, s csak remélhető, hogy képviselőink addig rádöbbennek: ha nem figyelnek megfelelően, az új javaslattal nemcsak a nemzet vagyona tűnik el, de a vagyon eltűnésével a hatalom is csökken. Mert az új javaslat minden eszközt felhasznál arra, hogy a nemzet vagyonának sorsa végleg megpecsételődjön. Szabad prédának tűnik sok, az állam számára fontos stratégiai társaság, az egyetemek, a kórházak, a minisztériumok épületei, a termőföld, és mindez a kormány közvetlen irányítása alatt. Mintha már találkoztunk volna olyan jelenségekkel, amelyek kormánytagok legalábbis kétséges államivagyon-szerző ügyleteit takarják. S most fokozhatják a lehetőséget az Országgyűlés azon képviselői, akik igennel szavaznak a kormánypárti javaslatra.
Hacsak nem tudatosul bennük, hogy egy Fidesz-képviselő benyújtott egy teljesen új törvényjavaslatot a nemzet vagyonáról. Molnár Oszkár képviselőnek van komplett javaslata, nem csupán kritikája, amit egyébként a parlamentben élőszóban is elmondott. Érdemes a legfontosabb elemeket összehasonlítani, s aztán döntsön minden magyar állampolgár, hogy melyik változat képviseli jobban mindnyájunk érdekeit azzal a vagyonnal kapcsolatban, amely az alkotmány szerint a mienk. A nemzeté. Az egységes vagyontörvény és az egyetlen tulajdonosi joggyakorló szervezet létrehozásának szükségességében nincs eltérés. Azonban míg a kormánypárti javaslat a költségvetésből finanszírozott, a kormány, illetve főként a miniszterelnök irányítása, felügyelete alatt álló részvénytársaságra bízná az állam vagyonjogi képviseletét (az egyik indokolás szerint azért, hogy a szervezeten belüli belső érdekeltségi rendszer, magyarul a fizetések magas szintje biztosítható legyen), addig az ellenzéki javaslat közfeladatok ellátására szakosodott, kizárólag az Országgyűlésnek alávetett költségvetési szervre delegálná a képviseletet. A kormánypárti javaslat nemzeti vagyonkezelő zártkörű részvénytársaságról beszél, mintegy szimbolizálva Magyarország részvénytársasági formában működésének tényét, míg az ellenzéki javaslat ismételten felállítaná a háború előtti években jól működő kincstári jogügyi igazgatóságot, amely megfelelő garanciával lenne képes képviselni a nemzet vagyonát. A kormánypárti javaslat egyszerű feles, az ellenzéki javaslat kétharmados törvénnyel védené az állami tulajdont, hiszen csak ez a megoldás képes biztosítani az egész nép véleményét. A kormánypárti javaslat semmilyen beleszólást nem enged a nemzet tagjainak az egyes vagyontárgyak sorsának alakulásába, a Fidesz-képviselő javaslata népszavazásra adna lehetőséget például az OPNI épületének értékesítésével kapcsolatban is. Nem új dolog ez a magyar jogrendszerben, a helyi önkormányzatok esetében már 1990 óta adott ez a lehetőség az önkormányzat közvagyonával kapcsolatban. Valóban ideje az állami közvagyon esetében is biztosítani ezt az alkotmányos elvárást.
A Fidesz-képviselő javaslata ezen túlmenően lehetőséget adna arra, hogy a nemzeti vagyon védelmére létrejövő szervezetek akár bíróság előtt is érvényesíthessék a nemzet érdekeit egyes gyanús módon privatizált vagyon visszaszerzése végett. Mert most erre nincs egyértelmű felhatalmazás, s ha az állam vagyonjogi képviselője vagy az ügyészség nem lép fel az adott szerződés megtámadása érdekében, a nemzet tehetetlenül kénytelen tűrni, hogy vagyona ügyeskedők és hatalmukkal visszaélők tulajdonába vándoroljon.
De nézzük tovább a lényeges különbségeket. Az ellenzéki javaslat fokozott védelem alá helyezné mindazt a több mint hetven társaságot, társasági részesedést, amely jelenleg tartósan állami tulajdonban van, ideértve az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t, a Herendi Porcelánmanufaktúrát, a Nemzeti Színház Zrt.-t, a regionális vízmű zrt.-ket és további harminc társaságot, amelyet az eredeti kormánypárti javaslat egyetlen tollvonással, indokolás nélkül kivett a kincstári vagyon köréből, és úgymond üzleti vagyonná minősített. Ezzel természetesen nagyban elősegíti ezen társaságok folyamatos értékesítésének lehetőségét. De nem sorolja védendő vagyonkörbe a kormánypárti javaslat a minisztériumok és állami főhatóságok által használt épületeket, az állami tulajdonban lévő egyetemek, könyvtárak, színházak, kórházak által használt ingatlanokat sem, ezért azok is a szabadon értékesíthető vagyon körébe kerülnek. Az ellenzéki javaslat ezeket a vagyontárgyakat kiemelten védené, és csak az Országgyűlés kétharmados szavazatával válnának értékesíthetővé. A jelenleg hatályos szabályozás szerint az állam tulajdonában álló vagyont az állam szervezetei ingyenesen használják, hiszen az állam egységes egész, s az állami szervek az állam részei. Ennek ellenére olyan elképzelést tartalmaz a kormánypárti javaslat, hogy üzleti alapúvá teszi az állam és költségvetési szervezetei közötti vagyoni kapcsolatot, és állami tulajdonban lévő ingatlant központi költségvetési szerv is csak az általános piaci feltételek szerint, bérleti díj megfizetése ellenében kaphat majd használatba.
Vajon milyen módon és miből lesznek képesek az iskolák, egyetemek, kórházak, országos hatáskörű szervek, minisztériumok bérleti díjat fizetni az államnak az ingatlanok használatáért? Vajon mennyi bérleti díjat fog fizetni az Országgyűlés Hivatala a Parlament épületének használatáért, s mindezt egy részvénytársaságnak? Vajon mennyivel kell majd megnövelni a különböző állami szolgáltatások díjait (vizitdíj, tandíj stb.) azért, hogy a bérleti díjat az állami szervek megfizethessék?
Az ellenzéki javaslat tiszteletben tartja az állam működésének fontosságát, s nem kívánja, hogy azért a látszólagos bevételért, amivel az állam az egyik zsebéből csupán a másik zsebébe vándoroltatja a közpénzeket, az állampolgárok terhei nőjenek, ezért változatlanul hagyja a jelenlegi konstrukciót. A kormánypárti javaslat állami vagyonról, az ellenzéki javaslat a nemzet vagyonáról szól. Az az igazság, hogy késsel és villával, terített asztal mellett és kézzel fogyasztva, a földön ülve is jól lehet lakni. Sőt mindkét megoldás elfogadott és preferált a különböző kultúrákban. Ha fontosnak tartjuk az identitást és a múltat, amiből a jelen és a jövő gyökerezik, egyértelmű, hogy a kultúrát egy adott nemzet hagyományai határozzák meg. Lehet választani, megtartjuk-e hagyományainkat, vagy áttérünk egy, a magyar nemzettől idegen kultúrára. Ez pillanatnyilag csupán az általunk választott képviselőktől függ.
Remélhetőleg szavazása következményét minden képviselő vállalja, nem csupán egy esetleges késő esti gombnyomáskor, hanem választói szemébe nézve is.

A szerző a Kincstári Vagyoni Igazgatóság
volt vezérigazgató-helyettese