A mai zaklatott és gyűlölködő, két táborra szakadt magyar politikai közéletben talán pikánsnak mondható, hogy két, egyetemista korában egyértelműen a marxista baloldalhoz tartozó filozófuskolléga, aki az ötvenes években, a Rákosi–Gerő–Révai-idők kádergyárában, a Lenin Intézet marxizmus–leninizmus szakán elvégzett tanulmányai alapján lett filozófus, napjainkban ideológiai-politikai vitába keveredik egymással a Magyar Nemzetben.
Szeretném néhány, szerintem lényeges ideológiai, politikafilozófiai kérdésben az ellenvéleményemet megírni. Méghozzá, ha már Pais István a Magyar Nemzetben fejtette ki néhány, általam vitatott gondolatát (2007. június 28.), akkor úgy vélem, nekem is a Magyar Nemzetben kell megírnom ellenvéleményemet, és nem más újságban. Azt hiszem, könnyebb lesz Pais Istvánnal vitatkoznom, ha a továbbiakban – némi formabontással – közvetlenül hozzá fordulva írom le azt, amivel nem vagy nem egészen értek egyet vele.
Tehát. Kedves Pista, az első problémám a szóban forgó írás címével van, amely így szól: „A rendszerváltás egy rablási folyamat volt.” A cikk szerint te konkrétan erről így fogalmaztál: „A rendszerváltást nem nevezném társadalmi fordulatnak, mert nálunk inkább egyfajta rablási folyamat indult el, amelyet politikai vezetők vezényeltek le és vezényelnek most is…”
Pista, te is tudod, én is tudom (és másokkal együtt például a néhai Antall József is jól tudta): Magyarországon nem forradalommal döntötték meg az egypárti kommunista diktatúrát, hanem a Szovjetunió gazdasági és politikai összeomlása, az adott nemzetközi politikai erőviszonyok megváltozása következtében mindegyik európai szocialista országban (Románia kivételével) vérontás nélkül, békés úton létrejöhetett 1989–90-ben a rendszerváltás. Pontosabban: a társadalmi tulajdonviszonyok alapján álló, szocialistának nevezett rendszer megszüntetésével a tőkés magántulajdonon, a tőkés piacgazdaságon, a polgári többpártrendszeren alapuló kapitalizmus visszaállítása történt. Tehát ez a rendszerváltás bizony határozottan „társadalmi fordulat” volt. Méghozzá minőségi társadalmi fordulat, hiszen egy társadalmi (állami és szövetkezeti) tulajdonviszonyokon alapuló, egypárti politikai berendezkedés helyett tőkés magántulajdonon alapuló, többpárti, kapitalista társadalmi-politikai berendezkedés, államrendszer jöhetett létre.
Abban természetesen igazad van, hogy a tőkés magántulajdon, az új rendszer új alapjainak létrehozása az úgynevezett privatizációs folyamattal (ami még ma sem ért véget teljesen) voltaképpen egy legújabb kori eredeti tőkefelhalmozás volt igencsak vitatható kormányzati gazdaságpolitikával, és bizony, sok tekintetben rablási folyamatnak is nevezhető immár tizenhét éve tartó, erkölcsileg-politikailag egyaránt felháborító, gátlástalan ügyeskedések sorozatán keresztül, voltaképpen az ismert Rockefeller-anekdotának megfelelően: Csak azt ne kérdezd, hogy az első milliómat honnan szereztem…
És igen, mindez ellen ma is minden lehetséges törvényes eszközzel fel kell lépnünk, és bizony utólagosan is jó lenne sok mindent tisztázni e téren. (Abban is egyetértek veled, hogy ebben az erkölcsileg felháborító vagyonszerzési folyamatban valószínűleg a legkülönbözőbb politikai párthoz tartozó vezetők is részt vettek.)
Kedves István, azonban az igazi vitám veled a mai magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatban megfogalmazott gondolataiddal, véleményeddel kapcsolatban van. Stefka István megkérdezett téged: „Mi a baja Heller Ágnessel?” – utalva arra, hogy a Kapu című folyóiratban három részben megjelent egy írásod, amellyel reflektáltál Heller Ágnes a Heteknek adott interjújára. E kérdésre te így válaszoltál: „A Hetekben megjelent írás címe egyébként az, hogy Hol a testvéred, Káin?, amely arra utal, hogy a gojok zsidógyilkosok, akik holokausztot hajtottak végre.” A cím fölötti szöveg: „Heller Ágnes az újjáéledő antiszemitizmusról, más ordas eszmékről s az erre adott válaszokról pedig azt szuggerálja, hogy a gojok körében a zsidógyűlölet fokozódását tapasztalni.” És ehhez még a következő kérdés után hozzátetted: „Az antiszemitizmus vádja gyalázatos és jogtalan eszköz az MSZP és az SZDSZ, valamint holdudvara részéről…”
Több évtizede foglalkozom az úgynevezett zsidókérdés politikafilozófiai kérdéseivel, az antiszemitizmus és a cionizmus történetével, benne a magyarországi történetével, s ismerem Heller Ágnes e problémakörrel kapcsolatos filozófiai munkásságát, nézeteit is. (Feltételezem, hogy te is ismered.) Ő minden kérdést, amelyben véleményt mond, gondosan, sokoldalúan, tiszta, világos erkölcsi alapállással közelít meg. Ezért voltaképpen nem is értem, hogy mondhattad azt, hogy Heller Ágnes „azt szuggerálja, hogy a gojok körében a zsidógyűlölet fokozódását tapasztalni”. Heller soha nem szokott így általánosítani. (És bevallom, nem szeretem azt a zsidó „szlenget”, hogy „gojok”. Jó lenne, ha ehelyett a zsidó honfitársaink is inkább a „nem zsidó származásúak” kifejezést használnák.)
A lényegre visszatérve: Magyarországon népünk története folyamán mindig tapasztalható volt az antiszemitizmus. (Mint ahogy Európa legtöbb országában.) Csak persze nem azonos hőfokon, hanem hullámzó módon és intenzitással. (Még az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés egyik fontos politikai eredménye, a magyarországi zsidóság teljes politikai emancipációjának törvénybe iktatása után is voltak például durva, hazug, zsidóellenes vérvádperek, amelyeket én magyar Dreyfus-pereknek szoktam nevezni.)
Gondolom, abban teljesen egyetértünk, hogy a német és a magyar fasizmus által 1944-ben megszervezett és kivitelezett holokauszt nemcsak a magyarországi zsidóság, hanem az egész világ zsidóságának szörnyű tragédiája, valójában talán soha ki nem heverhető személyi és társadalom-lélektani drámája volt. És bizony az egész európai civilizáció szégyeneként megtörtént holokauszt ellenére is újraéledt, és ma is létezik a világ szinte minden országában, így Magyarországon is az antiszemitizmus. Aki ezt például nálunk kétségbe vonja, ajánlom neki, hogy menjen ki egy piacra, focimeccsre, strandra, utazzon villamoson, autóbuszon, HÉV-en vagy vonaton, és figyeljen. Vagy ha nagyon alapos kíván lenni, akkor olvasson szélsőjobboldali újságokat vagy az országban szinte bárhol kapható antiszemita „irodalmat”. Vagyis az egyszerűen vitathatatlan, hogy Magyarországon is vannak antiszemita megnyilvánulások. Sőt ezek a rendszerváltás után erősebbek, nyíltabbak és durvábbak, mint a rendszerváltás előtti pártdiktatúrában voltak – mert természetesen akkor is voltak, legfeljebb az akkori nyílt politikai diktatúra által a szőnyeg alá söpörve…
Azzal azonban teljesen egyetértek veled, hogy az antiszemitizmus vádjával nem lehet összevissza vagdalkozni, és különösen nem szabad ezt a vádat gátlástalanul, minden meggondolás nélkül használni a politikai közéletben. Márpedig ilyen tüneteket én is gyakorta tapasztalok az úgynevezett balliberális körökben. Abban is igazad van, hogy „értelmetlen és méltatlan a jelenlegi ellenzéket részben vagy egészben antiszemitának nevezni”. Ilyen hazug vád csak visszaüthet, és komoly politikai károkat okozhat az egész magyar politikai baloldalnak is. (És persze a jobboldali polgári liberalizmusnak is.) Ezért, ha tehetem, ez ellen én is mindig fellépek, ha van rá konkrét alkalom. Csak egy példát említenék erre. A 2005-ös tusnádfürdői Orbán-beszédet követően az Orbán Viktort antiszemitizmussal vádoló támadásokkal kapcsolatban Tamás Gáspár Miklós korrekt cikket írt a Népszavában Megvédem Orbán Viktort címmel, amihez én is csatlakoztam A hazaszeretet nem genetikai kérdés című írásommal (Népszava, 2005. augusztus 29.). E cikkemben többek között ezeket írtam: „Nekem is az a véleményem, hogy Orbán Viktor nem antiszemita. Ehhez még azt is hozzáteszem, hogy szerintem a Fidesz vezérkarának egésze sem antiszemita, teljesen függetlenül jobboldaliságuktól. A Fidesz vezetői közül eddig senki nem tett antiszemita megjegyzést megnyilvánulásai során.” E mondatomat ma is vállalom.
Kedves Pista, gondolom, a közeljövőben jó lenne kettőnk között személyes beszélgetést vagy akár nyilvános vitát lefolytatni. Talán éppen a legközelebbi Lenin intézeti találkozásunk alkalmával, amire meghívnánk Stefka István urat is.
A szerző filozófus
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
