A közvagyon utóbbi években történt kezelését látva örömmel kellene üdvözölni azt, ha annak védelmére törvény és megfelelő szervezet születik. Szomorú, hogy következő soraim nem a lelkesedés, hanem az aggályok megszólaltatását tartalmazzák: ismét távolodunk az alkotmányos alapon álló jogállam megvalósításától, ahelyett, hogy közelítenénk ahhoz.
Alkotmányunk 10. paragrafusának első bekezdése szerint a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.
Nemzet alatt az alkotmány – és a magyar közjogi hagyomány – az egy országban lakó szuverén nép összes, a közhatalomban részes tagjait érti, a Magyar Köztársaságban tehát annak választójoggal rendelkező állampolgárait. A köztársaság polgárai e közhatalom szempontjából társak, társaságot képeznek, és mint ilyenek, a népszuverenitásból folyó jogaikat, így a köztulajdon tulajdonlását, a közhatalom átruházását eszmei közösségben, egymás között egyenlőn megosztva (demokrácia) együtt gyakorolják. A közvagyonhoz való jog éppúgy politikai alapjog, mint a választás és választhatóság joga vagy az egészséges környezethez való jog – más-más céllal, de azonos súllyal.
A nemzet a közhatalom gyakorlását jogállami módon, általában a népképviselet útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. A köztársaság állama, mint hatalmi szervezet, a rá ruházott hatáskörben a közösség érdekében gyakorolja a közhatalmat, így jogilag alanya a köztulajdonnak. A közvagyon ezért a gazdaságban állami vagyonként jelenik meg.
Alkotmány 9 § (1): … A köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül.
Az egyenjogúság azt jelenti, hogy az abszolút jogi helyzetet és hatalmi ráhatást biztosító tulajdonosi állás két formája tartalmát tekintve egyenlő. Az alkotmány szövegezésekor ez a tétel nyilván azt kívánta biztosítani, hogy a magántulajdon másodrangú szerepéből felszabadulva jogállami alapjogként jelenjék meg. Ezért az alkotmány a magántulajdon elvonását, közvagyonná alakítását tételesen is szabályozta, korlátozta. [13. § (2)] Ám a két tulajdoni forma egyenjogúsága és egyenlő védelmének kötelezettsége szükségessé teszi, hogy a magántulajdon elvonásának jogi biztosítékai a köztulajdont is megillessék, ha azt kívánják magánvagyonná alakítani.
Magántulajdont köztulajdonba venni (kisajátítani) – és az egyenlő védelem alapján ebből következőn köztulajdont magántulajdonba adni (privatizálni) – csak kivételesen lehet, és az csak igazolt és ellenőrzött közérdekből történhet. Általában a közvagyonnal gazdálkodás a közvagyon megőrzését, fenntartását, gyarapítását jelenti. Azt megőrizni, és sértetlenül vagy gyarapítva köteles a forma szerinti tulajdonos továbbadni utódoknak, következő nemzedéknek. Legcélszerűbb itt azt az alkotmányos mércét alkalmazni, amit az Alkotmánybíróság a környezeti értékekre megszabott: az egyszer elért szint nem rontható!
A nemzeti vagyon jelleg is megköveteli, az egyenlő jogállás elő is írja, hogy a nemzeti vagyon felett adminisztratív, igazgatási döntésekkel nem, csak törvénnyel, törvényben szabályozott esetekben és módon lehessen rendelkezni. Amennyiben közvagyont vagy annak tárgyát magáncélra adják át, arra csak teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás (ellentételezés) mellett lehet sort keríteni akkor is, ha az egyéb előfeltételek megvannak az átadáshoz.
Úgy látom, hogy az állami vagyon kezeléséről az Országgyűlés által rohammunkában meghozott új törvény nem teremti meg azokat a biztosítékokat, amelyeket olvasatom szerint az alkotmány megkövetelne ettől a jogszabálytól. Mintha a jogalkotót nem az alkotmányosság igénye mozgatta volna, hanem valamely más haszon lebegett volna célként szeme előtt.
A szerző egyetemi tanár, volt alkotmánybíró
origo.hu
Nyárias meleg várható a hét első felében
