A Márciusi levél politikai aktualitása

Amióta az Európai Parlament képviselője vagyok – idestova három éve –, többek között azon is munkálkodom, hogy országunk nemzetközi megítélése javuljon, hírünk a világban pozitív, sőt makulátlan legyen. Már amennyire ez lehetséges a jelenlegi, hazugságokra épülő kormánypolitika negatív európai fogadtatásának tükrében. Nehéz ma Brüsszelben büszke magyarnak lenni, amikor itthon a szakadék szélére jutott Magyarország, a második Gyurcsány-kormány pedig kritikán alul teljesít.
Néhány héttel ezelőtt véletlenül – vagy a sors hozta így –, szinte egy napon került kezembe Csoóri Sándor május 5-én, a Magyar Nemzetben megjelent levele és Kiszely Gábor történész Szellem a célkeresztben című könyve, amely az író évtizedeken át tartó titkosszolgálati megfigyelésének történetét dokumentálja, foglalja össze. A szerző így kezdi írását: „Harmincegy év alatt kilencszázharmincnyolc jelentést készített a kommunista politikai rendőrség Csoóri Sándorról, mintegy hatvanöt ügynök közreműködésére támaszkodva, csaknem kétezer oldalon. Mindez csupán irányszám, mivel ennyi dokumentumot tud jelenleg rendelkezésre bocsátani az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a költő »aktájaként«, amelynek tartalma azonban arra utal, hogy ennél jóval több jelentés keletkezett – ennek csaknem a duplája.”
Nem tisztem Csoóri Sándor irodalmi vagy közéleti munkásságának jelentőségét taglalni, méltatni vagy elemezni. Egyet azonban leszögeznék: számomra következetes kiállása, hűsége a hazához példamutató, minden megnyilatkozása korszakos esemény. Akár Duray Miklós Kutyaszorítóban című, Amerikában megjelent, betiltott könyvéhez írt előszót (amiért több év szilenciumra ítélte a kádári kultúrpolitika), akár a Duna Televízió létrehozása körül bábáskodott, és így érzem most, a Márciusi levél olvasása közben is. Mert a költő (ez is magyar sors) nemcsak a „lant pengetője”, hanem a haza sorsának alakítója is.
Csoóri Sándor Márciusi levele ma minden felelősen gondolkodó magyarhoz szól, figyelmeztet. Országunk egyre romló állapotának precíz elemzésén túl üzenet.
A magyar értelmiség nem bújhat ki a felelősség alól, ha tétlen marad. Ma Magyarországon aki értelmiségi, és nem vakítja el a félelem, önző érdek vagy valamiféle téveszme, az magában leszámol ezzel a kormánnyal, nem azonosul vele. Azt hiszem, ez a legkevesebb és egyben talán a legtöbb is, amit most tehetünk, ha betartjuk a demokrácia és az alkotmányos rend alapvetéseit. Csoórit – nem bírván elviselni a kendőzetlen igazságot – a diktatúra feljelentőinek „méltó” utódai persze már másnap elkezdték támadni. A Márciusi Charta bírálói nem a levél tartalmával foglalkoztak, hanem az írót próbálták kikezdeni, nevetségessé tenni (még olyan is akadt, aki bohócnak titulálta a költőfejedelmet), bagatellizálni mondanivalóját, felhívását. A személyeskedő, alantas vádakra nem szokás reagálni, ahogy az író sem tette, hiszen ahogy a mondás tartja: a sas nem kapkod legyek után.
Semmilyen kommunikációs trükkel, hazugsággal nem lehet ma már elfedni, letagadni a jelenleg regnáló kormány erkölcsi, társadalmi és gazdasági kudarcát. Ennek részleteibe nem is mennék bele, álljon itt csak annyi: az Országos Választási Bizottság – minden demokráciában példátlan – mesterkedései ellenére is megtartható lesz az ország jövőjét érintő fontos kérdésekről a népszavazás, nos, tehát lehetőség nyílik, hogy a népakarat elsöpörje a jelenlegi, erkölcsi hitelét vesztett, új arisztokráciát (klientúrát) építő hatalmat.
Ha a referendum érvényes és sikeres lesz, akkor akár egy éven belül sikerülhet az ország szekerét a helyes irányba kormányozni, a kizökkent időt helyreállítani. Csak akkor sikerülhet Európában is újra szalonképessé válnunk, ha a második, most már megalkuvás nélküli rendszerváltozást is végrehajtjuk.
Végül Csoóri Sándor levelének utolsó mondatát idézném: „Jelmondatunk szerény, de irányt mutató: Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzat formájától.” A költők, a nemzet sorsáért magukat felelősnek érző gondolkodók évszázadok óta hasonlóan vélekednek. Legyünk hát jellemesek, és ne halaszszuk mindig holnapra a cselekvést.

A szerző néppárti európai parlamenti képviselő