Egy nagy lehetőségről

Érdeklődéssel olvastam Nagy Pongrác közgazdász Ötletek a „B” változathoz (2. rész) című cikkét a Magyar Nemzet június 30-i számában. A cikk magyar egészségüggyel, egészségturizmussal foglalkozó részéhez szeretnék hozzászólni, elsősorban a gyógyfürdőkre építhető gyógyturizmushoz.
Az Európai Unióban az európai polgár tervezett műtétek – ízületiprotézis-műtétek, nem sürgős szívműtétek stb. –, orvosi rehabilitáció, illetve nem sürgős ellátás esetén kaphat ellátást az EU más tagállamában. A brit állami egészségügyi szolgálat a hosszú várólisták rövidítésére él is ezzel a lehetőséggel. Portugáliába, Görögországba küldi a csípő- vagy térdprotézisre szoruló betegeket, ha azok vállalják a külföldi műtétet. Erre megfelelő szervezéssel, átalakítással a mi egyes ortopédiai klinikáink osztályai is vállalkozhattak volna. Jelenleg például a budapesti Ortopédiai Klinika a volumenkorlát következtében egy-egy hónap második felében már nem tud operálni. Nálunk egy csípőprotézis-műtét nagyjából 450 000 forint, Nagy-Britanniában ennek a 3-4-szerese.
Szendrői Miklós professzor számításai szerint a csípőprotézis-műtétre várakozás fél évvel való kitolódása a kifizetett plusz táppénz, a gyógyszerek, fizioterápia költsége miatt 900 000 forintot tesz ki, amely összeg két protézisre szoruló beteg megoperálását tenné lehetővé. Ortopédiai műtétekre biztosan jönnének betegek hazánkba az unió országaiból és azon kívülről is. Gyógyfürdőink biztosíthatnák az utókezelést, orvosi rehabilitációt.
Magam 1987-től 2000-ig a magyar idegenforgalom mindenkori vezetőjének felhívtam a figyelmét arra, hogyan lehetne a termál-egészségturizmust fellendíteni. 2000 óta ezt Bender Tamás professzor, a Nemzetközi Orvosi Hydrológiai Társaság elnöke teszi, vajmi csekély eredménnyel. Mindketten számtalanszor leírtuk, elmondtuk, hogy termálturizmust csak magas szakmai színvonalon és hatékonyan lehet fejleszteni. Ehhez vizsgálatok kellenek, melyre máshol jut pénz (állami is). A „világhírű magyar gyógyfürdők” ugyanis csak Magyarországon világhírűek, a világ azonban – a környező országokon kívül – nem tud erről. Magam a 90-es évek közepén az ORFI főigazgatójaként külföldi gyógy-idegenforgalmi szakértő munkáját is igénybe vettem, aki pontos, kidolgozott tervet tett le az Egészségügyi, a gazdasági és a Pénzügyminisztérium asztalára, de ez senkit sem érdekelt. Szakértőnk pontosan leírta például, hogy Budapesten egy-másfél négyzetkilométeres területen csodálatos, sokszintű fürdő- és rehabilitációs központ lenne elkülöníthető; kórházzal, szállodával, szanatóriummal, gyógybarlanggal, a Margitsziget, illetve a rózsadombi, korábbi SZOT szálló bevonásával. Egyedülállónak ítélte meg, hogy a külföldiek bekapcsolódhatnának a nagyváros gazdasági, szociális és kulturális életébe. Az alapberuházások összegét 1994-ben 50 millió dollárban adta meg, amely akkor sem volt nagy összeg. Megvalósítására ma is lenne lehetőség. Lenne lehetőség egyes vidéki fürdőcentrumokban a gyógyturizmus minőségi szakmai fejlesztésére, amely a bevételeket nagyságrendekkel emelhetné. Számos gyógyfürdőnk is a betegség-megelőzés és az orvosi rehabilitáció központja lehetne. A gyógyfürdőkben egészségügyi klubok alapíthatók a tagok egészséges életvitelre, megfelelő mozgásra, táplálkozásra, életmódra nevelésével. Ennek hatása például a fizikai teljesítőképességre, a testsúlyra, a szív-tüdő kapacitásra vagy az életmódra számszerűsíthető. Igazi hungarikumot teremthetnénk.
Félek azonban, hogy megint elszalasztunk egy lehetőséget.
Dr. Bálint Géza
reumatológus,
az MTA doktora