Kenyérhéj

Szarvason, az Erzsébet ligetben van egy nem igazán ismert, országosan, de még regionálisan sem eléggé népszerűsített emlékház. A város szülöttének, a szarvasi szegénysorról elinduló, és Münchenig, majd Párizsig eljutó, s ott komoly kitüntetésekkel méltányolt Ruzicskay Györgynek a hagyatéka található benne. Ruzicskaynak a néprajzi gyűjteménye is elbűvöli a vándort, aki a Holt-Körös élővilágát keresve, betéved a házba. A faláda Munkácsy Mihály keserves békési inaséveinek tanúja, a virágmintás bútorok a festő édesanyjának az ösztönös tehetségét dicsérik. Aradi Zsófia úgy festette tele környező világát „mindenféle csodákkal”, hogy kiállításokat soha nem látott, népművészeti motívumokról soha nem hallott. Fantasztikusan gazdag, sokszínű és sokstílusú Ruzicskay Györgynek a szülővárosára testált grafikai és festőművészi hagyatéka is. A szabad, a derűs, a gyökereit soha nem feledő és az embert mindennél jobban tisztelő Európára nyit ajtót, aki a Ruzicskay-ház öreg kilincsét lenyomja. Nyugat-Európára, Közép-Európára. Magyarországra. Mai világunkra.
Az állandó és időszakos Ruzicskay-tárlatok mellett az emlékház fenntartói az 1960-tól nagyobbrészt szülővárosában élő és alkotó mester tanítványainak a munkásságát is bemutatják. Július 22-ig a szintén szarvasi születésű Rácz György művei tekinthetők meg Ruzicskay György klasszikus emberábrázolásai mellett. Rácz György falképeiről, amelyeknek a Hortobágy az ihletőjük, az aszály idején kiszáradt, megrepedezett föld, már hírt adott a Magyar Nemzet. Azzal a meghökkentő alkotással azonban, amely a homok, fém, textil és akril kombinációjából készült, kozmikus tartalmakat sejtető felületek társaságában látható, nemigen foglalkozott senki. Talán, mert nem tudták, hová tegyék, minek nevezzék. Közönségpukkasztásnak? Képzőművészeti tréfának? Kihívásnak? Politikai ugratásnak? Picassónak és társainak, akiknek a világ csúf, emberellenes történéseire mindig volt valamilyen hetyke vagy goromba válaszuk, aligha okozna fejtörést, hogy minek kell tekinteni azt a posztamensre állított, körbejárható, újságkivágatokból, miniszterelnöki nagyotmondásokból és a cáfolatukat szolgáló kenyérhéjakból összeállított kompozíciót. Dühös és ironikus, kifejező és határozott művészi reakciónak mindarra az elképesztő intézkedésre, amelynek immár másfél esztendeje az áldozatai s elszenvedői vagyunk. Ruzicskay Györgytől sok más mellett azt is megtanulhatta a tanítványa, hogy a festőművésznek mindenkor az életet, a mozgást kell felmutatnia, „az expresszív realizmust, intim és monumentális értelemben”. 2007 nyarán ez az expresszív realizmus, ez a tényleges valóság: fletói hadovák és kenyérhéj. A kompozíció hátterében ott látszanak a létezés kozmikus gondjai, törések, repedések, aszály, kiszáradt föld, szakadás, mindaz, ami Rácz Györgyöt alkotóművészként általában foglalkoztatja. Ott a mester szoborportréja is, azé a Ruzicskay Györgyé, aki azt tartotta, nem árt, ha a művész napi tervszerűséggel figyeli az embert, s mindazt, ami vele s körülötte történik. És mostanában minálunk az történik az emberrel, amit Rácz György szokatlan, ingerlő, nevetséges és vérlázítóan hiteles kompozíciója megmutat: egymással feleselő, azaz egymást hiteltelenítő kormányfői nyilatkozatok és száraz kenyér. Annak is a héja. Lehet ezelőtt a kiállítási tárgy előtt vihorászni, lehet értetlenkedni, háborogni is. Csak egyvalamit nem lehet: szó nélkül elmenni mellette. Alkotójának nyers – és merész – próbálkozása mellett sem. Hiszen ez a Gyurcsány-csomag címet viselő kompozíció sok egyéb mellett azt is jelzi, hogy a polgári elégedetlenség és engedetlenség az utcákról, terekről beköltözik a kiállítótermekbe is, a művészetek honába, hogy itt nincs már elefántcsonttorony, csak blöff és kenyérhéj.