Lagymatag szezont zárt a parlament

Ha valaki kizárólag Gyurcsány Ferenc országgyűlési felszólalásai tükrében szemlélné a belpolitikai élet fejleményeit, akkor joggal hihetné, hogy másfél évszázad óta nem látott reformlázban ég a haza, ahol szorgos kormánypárti honatyák görnyednek a modern Magyarország létrehozásának grandiózus terhe alatt. A miniszterelnök szerint a magyar társadalom egy felnőttkor küszöbén álló kamasszal azonosítható, aki még mindig felvilágosításra szorul. Ez a képzeletbeli ifjonc eddig egy álomvilágban élt, kegyes hazugságok között, abban a hitben, hogy az állam megoldja helyette a mindennapi élet problémáit. Az eltelt évtizedek terheit cipelő, mulasztások sokaságát produkáló állam bácsi azonban rossz gazda – szól rendre a prófétai hevülettel előadott kinyilatkoztatás. Lop, csal, becsapja az embereket. Ingyen vagy kedvezménnyel kínálja mindazon szolgáltatásokat, amelyekért viszont a gyurcsányi változtatások értelmében immár fizetni kell. Annak ellenére, hogy a tavalyi választási kampányban finoman szólva nem ezt ígérte a szocialista párt spiritus rectora.
Nehéz lenne megválaszolni a kérdést, hogy a hiányos padsorok között kókadozó honatyák vajon hányszor hallgatták végig a fenti népnevelő filozófia szellemében fogant harsány kirohanásokat a kormányfő napirend előtti felszólalásaiban. Az esztendő tavaszi és nyári országgyűlési ülésszakának Gyurcsány parlamenti szereplése jelentette a mélypontját, különös tekintettel arra a vitanapra, amikor a miniszterelnök szájából újra elhangzott az őszödi beszéd átfogalmazott, meghamisított formában. A sok esetben egymásnak is ellentmondó ideológiai eszmepufogtatások rendre a legnagyobb ellenzéki pártnak és Orbán Viktornak a sértegetésébe torkollottak. Lehetőleg persze oly módon, hogy az ülésteremben a Fideszt egyedüliként képviselő Navracsics Tibor frakcióvezető a Házszabály miatt már ne tudjon a viszonválasz lehetőségével élni.
A KISZ-titkárból lett üzletemberek, téeszelnökből lett földbirtokosok, a gyógyításban különleges jártassággal bíró szabad szellemű orvosok és a mindenhez értő egykori tanácsi jogászok az MSZP parlamenti képviselőiként a Gyurcsány által diktált logika értelmében történelmi súlyú missziót teljesítenek. Miután az előző ciklus pazarló és semmittevő kormányzása, illetve az előbbi következményeit eltitkoló, hazugságokra épülő választási kampány után sikerült megtartaniuk a hatalmat, most újra reformálni akarnak, ahogyan ezt az előző évtizedekben állampárti elődeik is rendre megtették. A Kádár-rendszer átalakítási kísérletei ugyanúgy a hatalmi böszmeségek következményei voltak, mint a jelenleg futó projektek. Legfeljebb annyi változott, hogy az „oldjuk meg a problémákat, elvtársak!” színvonal helyett az Útközben című pamflet didaktikusan burjánzó ömlengései köszöntöttek be, amelyek mögül azonban maga a szerző, Gyurcsány Ferenc hátrált ki idővel a leggyorsabban.
A napokban például a Fidesz frakcióvezetője szembesítette a miniszterelnököt a fenti kötet és az azóta beköszöntött politikai széljárás közötti ellentmondásokkal, különös tekintettel az egészségbiztosítás magánosítására, amelynek Gyurcsány másfél esztendővel ezelőtt még merev ellenzője volt. Tegyük hozzá, hogy a tiszteletre méltó vehemenciával publikáló, megszámlálhatatlan interjút adó kormányfőnek nem csupán ebben a kérdésben változtak meg a választások óta eltelt egy esztendő alatt páratlan gyorsasággal a nézetei, hanem az egészségügyi térítési díjak vagy a felsőoktatási tandíj tekintetében is. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta még egyetlen politikusnak sem romlott olyan mértékben a megítélése, és lett semmivé a szavahihetősége, mint Gyurcsány Ferencé.
A miniszterelnök személyébe vetett bizalom elillanásának azonban nemcsak a durva megszorító intézkedések voltak az okozói, hanem a kormányalakítás időszakában hangoztatott fogadkozások, illetve a ténylegesen megvalósított intézkedések közötti szakadéknyi különbség is. Mára egyértelművé vált, hogy az egészségügyet leszámítva egyetlen más ágazatban sem indultak meg említésre méltó reformok, és a koalíciós képviselők elbizonytalanodását látva egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a ciklus hátralévő éveiben nem is fognak már további érdemi lépések történni. Az egészségügyi reform körül kavargó indulatok miatt nem is csodálható, hogy az egzisztenciáját féltő szocialista honatyák komótosabb tempóra késztették a miniszterelnököt. Az önkormányzati választások nagyarányú elvesztése már megtapasztaltatta az MSZP helyi kötődésű politikusaival, milyen érzés az, amikor a kormány és az országos pártvezetés baklövései miatt távozni kell a zsíros jövedelmet és kiterjedt kapcsolati hálót biztosító közhivatalokból. A reformnak nevezett, többnyire azonban nyers pénzbehajtásnak tekinthető megszorítások olyan össztársadalmi ellenállást váltottak ki, amely előrevetítheti a szocialisták 2010-es választási vereségének rémképét is. Márpedig a milliárdos Gyurcsány Ferenccel ellentétben a nagyobbik kormánypárt politikusainak húsba vágó veszteséget okozna a hatalmi berkekből történő kihullás.
Nem csoda, hogy a második Gyurcsány-kormány megalakulása után meghirdetett törvényalkotási dömping idén tavaszra végleg semmivé lett. Ha végigtekintjük a Tisztelt Ház munkájának azon részét, amikor nem a miniszterelnök otromba, kioktató stílusával kellett vitatkoznia az ellenzéki frakcióvezetőknek, akkor egy kifejezetten lagymatag, valódi reformtörvényeket nem eredményező fél évet kell értékelni. Mindez közel sem a Fidesz hibája. A legnagyobb ellenzéki párt a KDNP-vel egyetemben nem csupán a miniszterelnök személyének bojkottjával tűnt ki, hanem számtalan törvényjavaslat és módosító indítvány benyújtásával is. Ezek azonban rendre merev viszszautasításra találtak a koalíciós többség részéről. A parlamenti többség ilyesféle hozzáállása után viszont már nagyon nehéz konstruktívnak lenni.
Néhány fontos kérdésben sikerült a kormánykoalíciónak és az ellenzéknek kompromisszumot kötni. Ide sorolható többek között Trócsányi László, Kiss László, Lenkovics Barnabás és Lévay Miklós alkotmánybíróvá, illetve Kállai Ernő nemzeti és etnikai kisebbségi biztossá választása. Szintén egyetértés alakult ki a rendőrség és a határőrség integrációjáról szóló törvény és a sportstratégia kérdéskörében. Alighanem a Fidesz erélyes fellépése is jelentősen közrejátszott abban, hogy a kiemelten fontos közszolgáltatásokat ellátó és a nyereségesen működő állami vállalatok átmenetileg megmenekültek a privatizálástól. Igaz, a kormányfő körüli érdekkörök az SZDSZ kemény magjával egyetemben továbbra sem tettek le arról, hogy a Nemzeti Színháztól a Szerencsejáték Zrt.-ig mindent dobra verjenek, ami még eladható a megmaradt nemzeti vagyonból.
Nem sikerült új ombudsmant választani, bár tegyük hozzá, hogy Majtényi László személyének leszavazása inkább az államfő és a parlament egészének konfliktusaként volt értelmezhető. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán megbukott az elvárt adó is. Ez a fejlemény csupán azért nem került a figyelem középpontjába, mert az Országos Választási Bizottság tevékenységének csődje, amely során a Fidesz által kezdeményezett népszavazást akarták ellehetetleníteni, sokkal nagyobb vihart kavart. A taláros testület a népszavazási és a választási törvény kapcsán is alkotmányos mulasztást állapított meg a tavasz folyamán, amelyeket a Tisztelt Ház a mai napig nem orvosolt.
Az első Gyurcsány-kormány részleges széthullásának köszönhetően sűrűn kellett új miniszterjelölteket meghallgatnia az Országgyűlés bizottságainak. A sajátos gyurcsányi káderpolitika következtében többnyire az jelentette az újdonságot, hogy a miniszterjelöltek néhány bársonyszékkel arrébb ültek a parlamenti ülésteremben. A tavaszi ülésszak egyik legnagyobb figyelmet kiváltó eseménye a Gyurcsány Ferenc által megfogalmazott Zéró tolerancia nyilatkozat volt, amelyhez a Fidesz is csatlakozott, miután a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni elvi fellépés ellen egyetlen demokratikus pártnak sem illik tiltakoznia. Az már más kérdés, hogy a mai Magyarország köznyugalmát távolról sem a vészkorszak szellemiségének újraéledése fenyegeti, sokkal inkább a mindent átitató korrupció, illetve az államigazgatás és a fegyveres testületek egyre súlyosabb morális válsága, amelyért egyértelműen az MSZP–SZDSZ-kormányt terheli a felelősség.
Az ország társadalmi és gazdasági gondjainak ismeretében nem kell sajnálkozni amiatt, hogy kérdéses az ingatlanadó bevezetése. Sokkal aggasztóbb viszont, hogy a költségvetési lyukak betömködését megcélzó adóemelések mellett változatlanul nem körvonalazható egy olyan átfogó adóreform, ami egyszerűbb, és kiszámíthatóbbá tenné a közterhek lerovását. Mivel a balliberális koalíció adópolitikája a 2002-es kormányváltás óta kaotikus összevisszaságban kavarog, ezért bátran kijelenthető, hogy érzékelhető adócsökkentést és az adórendszer stabilitását csupán egy újabb polgári kormány tudna garantálni.
Ehhez viszont nem lesz elegendő a parlamenti szócsaták megnyerése vagy egy koherens világképet maga mögött tudó választási program felmutatása. A leendő választási győzelem egyik legfőbb záloga a közhatalmat gátlástalanul manipuláló, az államigazgatást szétzüllesztő gyurcsányi érdekkör megtörése. A Fidesz mögötti, változatlanul imponálóan magas tömegtámogatottság és a kormányzáshoz szükséges szakmai háttér azonban csak akkor bír tényleges értékkel, ha mindezek a következő választásokon a pártokra leadott szavazatok számában is megmutatkoznak, egy szimpla kormányváltásnál jóval nagyobb horderejű elit- és szemléletváltást eredményezve.