A kormány a nyár derekán azzal fenyegeti az ország polgárait, hogy az egész nyarat végig fogja dolgozni. No és azzal, hogy 2008-tól bevezeti az ingatlanadót. Pontosabban bevezetteti. Azzal a módszerrel, amelyet a kormány követ, nevezetesen, hogy ez az adó nem központi adónem lesz, legalább két legyet üt egy csapásra.
Egyrészt az önkormányzatok nyakába sózza ezt a technikailag végrehajthatatlan, politikailag viszont rendkívül népszerűtlen intézkedést. Technikailag végrehajthatatlan, hiszen a még a nemrégiben is kormányhivatalt, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt vezető, így politikai elfogultsággal egyáltalán nem vádolható Borsi László is azt állította, hogy egy értékalapú ingatlanadó bevezetéséhez minimum három év előkészítő munka kell. Akkor, ha tényleg azt akarjuk, hogy működőképes, azaz kellően megalapozott és eljárásában is végrehajtható adónemünk legyen. Komoly szándék esetén a kormány nem ad hoc módon ötletelne, hanem az éppen három éve kormányzó Gyurcsány Ferenc már kidolgoztatta és megvitathatta volna a koncepcionálisan és részleteiben is végiggondolt, egyeztetett javaslatot. S akkor valószínűleg nem üres papírlapokra mutogatott volna színpadiasan közvetlenül az új kormány megalakulását követő sajtótájékoztatón.
Az önkormányzatoknak jelenleg ugyanis sem erre alkalmas adóügyi apparátusuk nincs (a megyei önkormányzatoktól például éppen most vonták el az illetékbeszedést is, ráadásul az új gazda, az APEH nem is tudja egyelőre megfelelő módon ellátni az újfajta adóbeszedés megfelelő biztosítását), se adatbázisa, se pedig szabad pénzeszköze az adó megtervezéséhez, nyilvántartásához és beszedéséhez.
Ez a három dolog kell ugyanis az ingatlanadó bevezetéséhez: megfelelő, jól felkészített és rutinos apparátus, szakmailag megkérdőjelezhetetlen, vagyonalapú ingatlankataszter, enélkül ugyanis perek százezreit akaszthatják az ingatlantulajdonosok a felkészületlen helyhatóságok nyakába – és pénz. Sok-sok pénz. A fejlett országok gyakorlata alapján az adó kivetése és beszedése annak nyolc-tíz százalékába kerül az adót kivetőnek, jelen esetben az önkormányzatoknak. Ráadásul akkor történik mindez, amikor a legtöbb önkormányzat nemhogy a tartalékait éli fel, hanem egyenesen ki kell mondani: drámai módon adósodik el. Jó néhányan közülük egy-két éven belül olyan adósságspirálba kerülhetnek, s ez nem riogatás, csupán a tények ismerete, amely helyzet előbb vagy utóbb egy önkormányzati csődbiztos kinevezését indokolja majd.
Nem lehetünk naivak annak megítélésekor, különösen Gyurcsány Ferenc hisztérikus politikai viselkedésének ismeretében, hogy a döntés szinte kizárólag politikai indíttatású volt. Meg kell büntetni ugyanis az ellenzéki önkormányzatokat az elvesztett helyhatósági választások után, s ezen keresztül az ellenzéki pártokra szavazókat is: ha „rosszul” szavaznak, akkor nem lesz pénz. Nem lesz egyfelől a fejlesztésekre, lásd a Hajdú-Bihar megyei polgármesterek felháborodását a közelmúltbeli regionális uniós pénzelosztási döntést követően, s nem lesz pénz a működtetésre sem. Nem volt még olyan régen ugyanis Veres János pénzügyminiszter kampánybeli fenyegetése, hogy az ellenzéket támogató szavazatoknak súlyos elvonások lehetnek a következményei.
A szocialisták az ókori Rómától megismert, majd a Habsburgok által alkalmazott, a kommunizmusban is előszeretettel használt elvet követik (s ez a másik kormányzati cél, amelyet a szocialisták el akarnak érni) döntésükkel: „Oszd meg, és uralkodj.” Törvényszerű ugyanis, hogy a jelen helyzetben nem minden önkormányzat fogja kivetni ezt az újfajta adót. Az még persze nem világos, mi lesz az eddig használt vagyoni jellegű adókkal, s vajon kötelező lesz-e az átállás. Mint ahogy szinte semmi nem tiszta ebben az ügyben.
A legújabb hír, bár a kormányzat álláspontja napról napra változik, így nem lehet tudni, hányszor módosul még a helyzet a nyáron, hogy jövőre a luxusadót kell majd mindenkinek kötelezően fizetnie, aki ötvenmilliós értékhatár feletti ingatlan tulajdonosa. Az sem véletlen, hogy nem sokkal a nagy dérrel-dúrral beharangozott bejelentés után az igazi, az önkormányzatok által beszedendő ingatlanadó kapcsán Lendvai Ildikó már korrigált is: 2008-ban még üres lesz a szabályozás, pusztán a jogszabályi keret készül el, s az igazi indulás majd csak 2009-ben lesz. Furcsa: alig egy évvel a menetrend szerinti országgyűlési választások előtt? Vagy netalán a szocialista frakcióvezető tud valamit, s a választás nem is akkor lesz?
A fennen hangoztatott s lépten-nyomon megsértett igazságosság is megint lábbal lesz tiporva. A leginkább jómódúnak számító önkormányzatok nem lesznek ugyanis rászorulva az adó kivetésére, s erre vonatkozóan egy szocialista kerületi vezető, Hunvald György erzsébetvárosi polgármester már nyilatkozott is. A legszegényebb településeken viszont nem lesz nagyon mire és kire kivetni az ingatlanadót. Az ígéretek és a fogadkozások dacára tehát megint csak a derékhad, az eddig is túlterhelt középosztály és az átlagos vagy annál kicsit jobb helyzetben lévő önkormányzatok lesznek az igazi vesztesek. Pártállást figyelmen kívül hagyva. S különösen nehéz lesz megmagyarázni az emblematikus szocialista nagyvárosi polgármestereknek – akikkel nem is olyan régen, az önkormányzati választások alkalmával még tele volt az egész ország plakátozva –, hogy miért lesznek újabb terhek, s vajon miért hárulnak rájuk újabb feladatok.
Az országosan mértéktartó becsléssel is hatvanmilliárdra jósolt bevételnek a nyolc-tíz százaléka is öt-hat milliárd forint. Mit szól majd a rájuk eső rész előteremtésekor az egyébként is a legeladósodottabb települések közé tartozó Nyíregyháza, Szeged vagy Miskolc jól ismert szocialista polgármestere? És a már eddig is zilált és tervezhetetlen élet az ingatlanadóval ráadásul újabb traumát szenved el. Megbecsülte-e vajon valaki, hogy az egyébként nem nagyon kritizálható vagyonosodási vizsgálatoknak milyen közvetlen és közvetett kárai következtek be az utóbbi időben? Pedig itt lenne már az ideje. Hogy mennyi készpénz került svájci bankszámlákra, s hány céget jegyeztek be külföldi országban csak az előző rövid, egy-két éves időszakban? Hogy mennyi ingatlan- vagy cégvásárlás hiúsult meg ezen kormányzati fenyegetettség hatására? S végül, de nem utolsósorban: ebből mennyi kára származott – a be nem fizetett adók miatt – rövid és hosszú távon a magyar államháztartásnak?
Az igazságosságra egy kicsit visszatérve nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az ingatlantulajdonosoknak az idén és a következő években egyszerre legalább háromféle nem várt teherrel kell szembenézniük. Egyrészről csökken jövedelmük vásárlóértéke; másrészről nőnek a lakásfenntartási kiadásaik, mégpedig drámai módon, hiszen valószínűleg csak az enyhe tél akadályozta meg, hogy sok ezer család kerüljön reménytelenül rossz anyagi helyzetbe. A lakáshitelt törlesztők egy részénél pedig a kedvezmények megszüntetésével nőnek a havi részletek is. Hiszen ne felejtsük el, hogy a vagyoni helyzet nem tükrözi a családok valós jövedelmi helyzetét. Nem is beszélve arról, hogy a szabályozás nincs tekintettel az eltartottak számára sem. (Ez utóbbi igazságtalanság részleges korrigálását volt hivatva rendezni az a kereszténydemokrata törvényjavaslat, amely a személyi jövedelemadónál kívánta ezt a fontos szempontot figyelembe venni!)
Adót emelni persze sokfajta módon lehet. Lehet új adóval, lehet egy inflációval terhelt időszakban a progresszív személyi jövedelemadónál oly módon, hogy a kulcsok értékhatárait nem emeli a kormányzati oldal, vagy nem az áremelkedések mértékében (ilyenkor az adóteher összességében arányaiban is nő), vagy akár úgy is, hogy megszüntetnek valamilyen kedvezményt. A szocialisták most ez utóbbival is kísérleteznek akkor, amikor az adójóváírás szabályain változtatnának olyan módon, hogy közben nőjön az elvonás.
Magyarországon a kormányzati oldalon nincs távlatos gondolkodás, s nincs koncepció sem. Csak pénzbehajtás, csak fenyegetőzés, csak zsarolás, csak ellenőrzések és büntetések. Eközben a miniszteri és államtitkári posztok gyarapítása és a fizetések emelése borzolja a magyar polgárok idegeit. S zajlanak a figyelemelterelések és félelemkeltések is a rendőrszékházba való lövetéstől az olajszőkítések ügyének előrángatásáig, miközben ezekben az ügyekben sem történik semmi érdemi előrelépés. Kapkodás, fejetlenség, állandó bizonytalanság. Az „adócsökkentés kormánya” eközben csak dolgozik, dolgozik…
Építeni nehéz, rombolni viszont könnyű. Ez utóbbit Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése óta nap mint nap tapasztaljuk. Mégpedig a saját bőrünkön.
A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)
origo.hu
Menczer Tamás: Ne hazudj, Peti!
