Romlanak a fogyatékkal élők életesélyei

A társadalom állapotáról sokat elárul az, hogyan élnek fogyatékos tagjai. A fogyatékkal élők száma 577 ezer fő. Legnagyobb csoportjukat a mozgássérültek alkotják. Számuk az életkor előrehaladtával gyorsan növekszik; a 60 éven felüliek között már több mint 14 százalék. 62 ezer családban él fogyatékos gyermek, ezeknek a családoknak közel egyharmada, 20 ezer egyszülős család. Mintegy 100 ezren minősülnek súlyos fogyatékosnak és részesülnek fogyatékossági támogatásban. A fogyatékkal élők 17–20 százaléka.
Iskolázási esélyük és munkaerő-piaci helyzetük kirívóan rossz. Mindössze 9 százalékuk dolgozik. Az EU-tagországok közül Magyarországon a legalacsonyabb a fogyatékkal élők foglalkoztatása. A fogyatékos emberek többsége magánháztartásban él, 8 százalékuk pedig bentlakásos intézményben. Ahol a háztartásban fogyatékos ember is él, a család tagjai közül valaki gyakran kénytelen kiválni a munkaerőpiacról.
Lakáskörülményei lényegesen rosszabbak az átlagosnál. Őket a területi és települési egyenlőtlenségek fokozatosan sújtják. Különösen a falvakban élők vannak nehéz helyzetben munkavállalási lehetőségeiket, a szabad iskolaválasztást és életkörülményeiket tekintve. Mintegy 900 ezer megváltozott munkaképességű ember van Magyarországon, s közülük alig 95 ezer ember van jelen a munkaerőpiacon. Ez az arány arcpirítóan alacsony. A rendszerváltást követően tömegek menekültek a megváltozott munkaképesség jelentette relatív biztonságba, alacsony, ámde biztos bevételi forrásra szert téve ezzel. A foglalkoztatási programok előtt álló egyik nagy kihívás a fogyatékkal élő, tartós betegségben szenvedő, és általában a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációja.
Egy fogyatékkal élő ember Magyarországon legjobb esetben valamelyik bentlakásos otthon terápiás foglalkoztatásában vesz részt, esetleg szociális foglalkoztatók, célvállalatok védett munkahelyein vegetál, és már szerencsésnek mondhatja magát, ha ezek valamelyikébe eljut. Egy-egy szociális foglalkoztatóban nagy valószínűséggel is 10 év múlva is ugyanazokat az embereket találjuk majd, mint akiket most. Ezekből a szolgáltatásokból nincs igazi kivezetés a nyílt munkaerőpiacon.
Hazánkban kevés a rehabilitációs szakember és a rehabilitációs központ. Az ilyen intézményekben foglalkoznak a felnőtt emberek szakképzésével, tanácsadással, beilleszkedésüket segítő programokkal. A kormány a rehabilitációs rendszer átalakításáról törvényjavaslatot nyújtott be, amelyet most tárgyalnak. A csökkent munkaképességűeknek rehabilitációs járadékot vezetnének be három évre mézesmadzagként, amellyel az elképzelések szerint szociális munkások segítségével a megváltozott munkaképességűek viszszajuttatását segítenék a munkaerőpiacra.
Az elképzelés szépséghibája, hogy a munkanélküliség hazai aránya közelíti a 10 százalékot, s számukra nincs megfelelő munkahelyteremtés. A 400 ezer munkanélküli mellett kilátástalannak tűnik, hogy több mint 450 ezer megváltozott munkaképességű rokkantnyugdíjast visszavezessenek a nyílt munkaerőpiacra. Ennek egyszerűen nincsenek meg a feltételei. Az egész így nem több mint jókora blöff.
Az elmúlt öt év egyébként is csak szégyenteljes intézkedésekben bővelkedett: idő előtt megszüntettek több tízezer védett munkahelyet, s az EU-ban 2004-ig a közintézményekben elvárt akadálymentesítést is ki kívánták tolni 2012 utánra. Sólyom László köztársasági elnöknek kellett ezt megakadályoznia, a legalább 2010-es, azaz hat évet késő helyzetet fenntartania. Joggal értékelte úgy, hogy az alapvető emberi jogok túl hosszú távon szenvednek sérelmet. Az egészségügyi reform során lezajlott kaotikus ágyszámcsökkentés elvileg 7500-zal növeli a hosszú ápolási idejű, köztük a rehabilitációs ágyak számát. Itt is csak a rendszer nyereségorientált átszervezéséről van szó.
Az állam feladata, hogy a fogyatékosok számára a közoktatásban növelje az integrált képzési formák arányait, szakképzésüket, felsőfokú tanulmányaik folytatását elősegítse. Mégiscsak szégyen, hogy a fogyatékkal élők mindössze egy százaléka folytat főiskolai, egyetemi tanulmányokat! A foglalkoztatás terén az integrált formák, a részmunkaidő, a védett munkahelyek támogatása, a fogyatékosok állami alapból történő vállalkozóvá válásának biztosítása, például a termékrész-monopólium révén, és sok más intézkedés hozhat eredményeket. Mindebben nagy szerepet játszanak az egyházi szervezetek, a Bárka vagy a Caritas, valamint az elkötelezett civil szervezetek.
A szociális kirekesztés, diszkrimináció megszűntéig azonban még hosszú az út. Ebben a krisztusi feltétlen elfogadó szellem és szeretet segíthet.

A szerző szociológus,
PPKE Szociológia Intézet