Társadalom a pók hálójában

Körmendy Györgyi
2007. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetesen egy fogalomról, a szimbiózisról. Ez biológiai fogalom, élő szervezetek, élőlények szoros egymásrautaltságát jelenti, egyik a másik nélkül nem tud élni. A kisgyerek és az anyja kapcsolata: érlelő, fejlesztő szimbiózis. A gyerek egy életre kap ebből energiát. A konstruktív szimbiózisból fejlődik ki a gyermek személyisége és ennek legbelső része, az identitás. Elsősorban itt dől el, hogy a gyermek kivé, milyen személyiséggé válik. Ha ez a szimbiózis nem jól sikerül (ha az anya nem kapja meg a szükséges és neki járó támogatást, vagy az anya lelke nem eléggé érett, ő nem kapott elég szeretetet), akkor felnőve a gyermek – sokszor élete végéig – anyához kötött, függő marad. Ezt a helyzetet nevezzük tovább élő, a személyiség önállóságát károsító, destruktív szimbiózisnak. Ilyenkor lesz a felnövő fiatal depresszióssá, drogossá, vagy köt például korai és személyiségét tönkretevő szexuális kapcsolatokat.
Szimbiózis a természetben sokféle van. A pókok is más élőlényekből élnek. De a pókra nem kifejezetten a szimbiózis a jellemző. Hogy hogyan lett bennem a pók mégis a kötöttség, a fixáltság, az elnyomás szimbólumává, azt mesélem most el. Hétéves voltam és nagybeteg, majd haldokló édesanyámtól kellett búcsúznom. Amikor a temetésére kellett mennem, nem és nem akartam menni. A sírás-rívás, ellenállás közben egyszer csak mit veszek észre? Egy jól megtermett példány, egy keresztes pók telepedett fehér, hosszú zoknimra. Ez annyira megijesztett, hogy ezután nemcsak a fehér zoknit tettem le gyorsan, hanem szép fehér ruhámat – amit kifejezetten a temetésre csináltak – sem voltam hajlandó felvenni. A pók azóta lett szimbólummá bennem. A halott anya szimbólumát ismertem fel később benne.
A pók mint szimbólum nem egy személy, a pók egy rendszer. Van egy falánk közepe, és van egy odaadó és egyben kiszolgáló környezete. A pókrendszer azt az állapotot szimbolizálja, amikor az emberek keresik a biztonságos hálót, hogy tartozhassanak valakihez, valakikhez, megkötöztetik magukat benne – vagyis vállalják a kötelező kötöttségeket, és jól érzik magukat még megkötözve is. Közben szinte alig veszik észre, hogy a háló egyre szűkül, és végül is összeroppantja őket. A pók, a háló és zsákmányai a természetben számtalanszor előforduló élősködő létmódnak egy változatát valósítják meg. Ez a létmód a szimbiózis egyik válfaja, amelynek tartozéka a falánkság, aztán a könyörtelenség az áldozat és az új és újabb áldozatok iránt.
Ember is tud ilyen lenni. A tovább élő szimbiózis alapvetően gonosz kapcsolati képződmény. Az egyik ember megköti, életlehetőségeitől megfosztja, kizsákmányolja a másik embert. Ez a szimbiózisos kötöttség, amelynek fő jellemzője az is, hogy a szimbiotikus társak egymással való békétlenségük miatt állandó feszültségben és szinte kényszeres egyeztetésekben élnek. Ebben az állapotban a saját hálón kívüli élet tökéletesen kiesik a látókörükből. (Képtelenek odafigyelni másra, másokra.) Ha ketten fognak így össze, kitalálva, hogy hogyan zsákmányoljanak ki egy harmadikat, ha lehet mondani, még nagyobb gonoszság jön létre. Ezt a szociológiai képződményt gonosz párnak neveztük el. Ilyen létezik az emberi társadalomban, a politikai viszonyok között és a családi életben is sokféle formában.
A diktatórikus rendszer működéséhez nem elég általában egy diktátor. Egy feltétel nélküli mintakövető mindenképpen hozzátartozik. Ha így ketten vagy esetleg többen érdekszövetségben öszszefognak, egy ideig azt hiszik, hogy most már mindent megtehetnek. De egyszer csak megérzik, hogy az egyensúly egyre labilisabb. A pókháló szakad, sok kis muslica, légy szaladt bele, foltozni kell szorgalmasan. Súlyos elkeseredések és a helyzet fel nem ismerése miatti kölcsönös vádaskodások, paranoiás projekciók jönnek létre.
Egészen a rendszerváltozás idejéig úgy éreztem én is, hogy ebben a könyörtelen fogságban élek. Egy óriási paranoiában, amelyet a párt és állam szimbiózisa valósított meg. Kint, a nagyvilágban a hidegháború két szemben álló tábora nézett farkasszemet egymással, itt, nálunk Kádár mellett ott volt Aczél György, és kettejük műveként létrehozták a három T rendszerét. A szellem embereit kategorizálták. Voltak, akiket elfogadtak, befogadtak, és támogattak, voltak, akiket eltűrtek, és aki a hálón és a korláton túl volt, az tiltott volt, ellenségként kellett kezelni. Az én kifejezetten szakmai írásaimat is a tiltott listára tették. Diktatúra volt akkor, a pártállam szimbiotikus kötöttségeinek diktatúrája.
És most? Jön vissza a pártállami rendszer. Ennek csak egy része, hogy a saját munkájában kudarcokat beismerő miniszterelnök átvette saját pártjának vezetését is, miközben megköti az újfajta, az ország egészségügyének antidemokratikus módon történő kiárusítására szolgáló koalíciós egyezséget. A többiek, a jobboldal pártjai, szervezetei és a sok civil ember, az ország kétharmada kívül vannak a pártállami pókhálón. De a pókháló befonja őket, befon mindenkit, ha hagyjuk, hogy a nagy pók kiszívja belőlünk az utolsó életerőt is.
Megdöbbentett az, amikor a Nap-kelte stúdiójában az általam régen megfogalmazott és megírt szimbólumot valóságban, mintegy színpadon megjelenni láttam. Gyurcsány Ferenc és Kóka János vidám mosollyal viszonozták a riporter kérdését: és mi van, ha az egész ország nagy része az önök által meghirdetett „reformok” ellen van? „Á, az nem probléma, mi jót teszünk az országnak.” Én szelíden hozzáteszem: a józan gondolkodást, a bölcs tervezést, az emberek iránt érzett tiszteletet, embertársaink iránti kötelező szeretetet és megbecsülést, azaz a demokráciát félre lehet dobni. Csak az ő leegyszerűsített, lineáris, minden érzelmi és szellemi elemet nélkülöző, csupán az összeadásra és kivonásra szorítkozó gondolkodásuk számít? Igen, ez jön elő kettőjük fejéből. Itt van élőben egy destruktív szimbiózis, vagyis nyakunkon újra a pártállami diktatúra. Egy pókrendszer.
Így beszélt ugyanis Hitler, és így beszélt Sztálin is. (Ők is „jót” akartak.)
Meddig hagyják ezt az ország épeszű és ép lelkiismeretű vezetői? Szili Katalin már megszólalt. És a hatalmon levő többiek?

A szerző klinikai pszichológus,
a Magyar Pszichiátriai Társaság vezetőségi tagja

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.