A gólerős szeszsor és a vodkázó gólkirály

Agyas szerint érdemes beledögleni egy cselbe, de még egy tuti kiállítást hozó, barom szabálytalanságba is.

– Na, helló! Te, már én is unom magamat, hogy állandóan csak a magyar focit ütöm, ezért hokizzunk egy kicsit. Úgyis azt csináljuk minden délelőtt, mióta megy a hoki-vb, mert az időeltolódás miatt már reggel el kell kezdeni szittyózni, hogy együtt tudjuk nézni a meccseket a Böfögőbe’. [Amely Agyasék törzskocsmája, az aktuális sportesemény pedig természetesen a divízió I/A-s vb Dél-Koreából.] De legalább követjük a régi szövetségi kapitányunkat, szegény Boróczi Gábort, aki délelőtt csak sört ivott, délután meg bort, ezért ha valamilyen madár mondjuk megkérdezte tőle este hatkor, hogy nem kér-e egy sört, úgy nézett rá, mint az ufóra, és azt felelte: „Normális vagy, ilyenkor sört?” A Boróczi amúgy óriási fazon volt, játékosnak is, edzőnek is, amikor feljutottunk vele 1983-ban a BS-ben a C csoportból a B-be, Kína ellen a Palla góljánál elsírtam magam. Persze, lehet azt a régi hokit fikázni, meg azt mondani, hogy akkor még műbőr cipőtalpból faragták a korongot, és rolba helyett felmosóronggyal újították fel a jeget, de az A csoportban és a B-ben is nyolc-nyolc válogatott játszott, szóval bejutottunk a világ tizenhat legjobb csapata közé. Most az A csoportban eleve vannak tizenhatan, a B-ben, vagy mi most a neve [Divízió I], ahol mi most játszunk, kétszer hatan, tizenketten, ez összesen huszonnyolc csapat, szerintem körülbelül ennyi országban megy le télen napközben nulla fok alá a hőmérséklet a világon. Úgyhogy én még attól nem vizelek a konnektorba, ha benn maradunk a 28-ban, de az osztrákok elleni meccstől igen. Mert ez végre olyan volt, mint régen, amikor megcsináltuk a szokásos hőstetteinket és persze a balf*szságainkat is, amikor a játékosok még mertek igazi marhák is lenni, pályán belül és kívül, és ezért imádtuk őket. A „szeszsort”, amelynek a vb alatt a Stadion hotelbe csempészték fel a piát, de még a jászberényi ukránokat is, amikor a center, a Vlaszov a bolzanói BL-selejtező után odajött hozzánk egy üveg vodkával, és azt mondta, koccintsunk már vele, mert nagy dolog, hogy magyar létére ő lett a gólkirály. Még a kapusokra se haragudtunk, akármilyen potyát nyeltek be, az Eperjessy megkapta, hogy „Sírjál, Eper!”, a Bóna meg, hogy „Bóna, szódabikarbóna!”

Úgy döntöttem, Agyast e ponton kirángatom a passzív romantikából, de felvetésemre, arra céloz-e, hogy a hajdani, nyilván gyengébb színvonalú és esendőbb magyar hoki mai, rossz szakzsargonnal élve „szerethetőbb” volt, máris letorkollt.

– Na, ez az újságírók és edzők egyik legnagyobb marhasága: a szerethető csapat. Mert mindegyik csapat szerethető, ha van hozzá elég hülye, aki szeresse, a kanadai vagy a svéd hokiválogatott vagy a Chelsea és a Mourinho viszont magasról sz*rik rá, hogy szerethető-e, úgyis bőven eladják az eredményei. A magyar hokit se azért szerettük meg, mert végigverte a világot, hanem azért, mert azt láttuk, hogy nagyon jó fazonok képesek beledögleni egy meccsbe, egy cselbe, még egy tuti kiállítást hozó, barom szabálytalanságba is. Ezek után a mostani, koreai vb-n, főleg az ukránok, de még a szlovénok ellen is lett egy félprofi, korcsolyázni, ütközni, tolódni tudó, de egyetlen ötlet és csel nélkül „dolgozó”, higgadt és töketlen csapatunk. Ezért jött nagyon jókor ez az osztrák meccs. Igaz, hogy elvesztettük 5-4-re, úgy, hogy 2-0-ról négy percen belül kaptunk három gólt, a hosszabbításban elszerencsétlenkedtük az emberelőnyt, de brusztoltunk, hokiztunk, még amikor megszívattak minket, akkor is szimpatikusan szívtunk. Ebbe’ a meccsbe’ minden benne volt, amiért megszerettük a magyar hokit, és amiért vannak olyan „hülyék” is, akik Koreába is elmennek drukkolni. Ja, még annyit, hogy láttad a harmadik gólunkat? A második harmad utolsó másodpercében ütöttük, a bírók nem tudták eldönteni, még időben-e, ezért körülbelül hatszázszor megnézték a visszajátszást, a csapatokat meg úgy küldték be az öltözőbe, hogy majd ha visszajönnek, megmondják nekik, mennyi az eredmény. Meg addigra a nézőknek is. Ennyit a videobíró bevezetéséről a fociban. Képzeld el, hogy mondjuk a Fradi–Újpesten úgy kezdődik a szünet, hogy senki nem tudja, mi az állás, 1-0 vagy 1-1. A második félidőt nincs is hol lejátszani, mert addigra lebontják a stadiont. Na, helló!