Tehát a történet. Várpalotán tán harminc-negyven ember verődött össze pár napja, hogy meghallgassa a DK elnökének kampánybeszédét. Gyurcsány szokásos vehemenciával kezdett neki mondandójának, amikor észrevett egy, a csoporttól diszkréten távol álló embert, aki táblával a kezében szerencsétlenkedett. A táblára a következő szöveg volt rápingálva: Gyurcsány végleg takarogy!!!
A mondanivalójával gyakran küszködő pártvezér örömmel csapott le az ellentüntetőre. „Nemzeti érzelmű barátainknak a magyar nyelvvel van egy kis problémája”, kezdett neki az élveboncolásnak, így, alany és állítmány egyeztetése nélkül. „Segítünk a kollegának. A takarodni ige felszólító módban d-re és pontos j-re végződik. Ta-ka-ro-dö-jö. Ha ennyire nemzetiek, ha ennyire védik a magyart, akkor legalább az általános iskola 4. osztályos szinten érdemes megtanulni a magyar nyelv alapvető szabályait.” A jobboldalnak szánt megsemmisítő csapás után pedig levonta a végső következtetést. „Na, ezért nem fogjuk magukra bízni az ország kormányzását. Először boldoguljanak a magyar nyelv alapszabályaival! Ha készen vannak, jöjjenek el, majd levizsgáztatjuk magukat, majd megnézzük, hogy léphetnek-e középfokra.” (Simon csak kacag és kacag.)
Nos, még mielőtt továbblépnénk, álljunk meg egy pillanatra a 4. elemis nyelvtannál, amelynél a kis Feri mindenképp megragadt. Ha igaza lenne ugyanis, akkor a táblán így kellett volna szerepelnie a feliratnak: takarodnidj. A takarodni azonban nem ige, hanem főnévi igenév, aminek – hiába ajánlgatja – felszólító módja nincs. Ám legyünk türelmesek Ferihez, hátha újra csak rosszul fejezte ki magát, és valójában a takarodik szóra gondolt. Ami valóban ige. De sajna, ekkor sem igaz, hogy nyelvtani szabály lenne az, hogy a takarodik ige felszólító módban d-re és pontos j-re végződik. A d ugyanis a szótő vége, a j a felszólító mód jele, a kettőnek nyelvtani szempontból semmi köze egymáshoz. Az pedig nemcsak a takarodik, hanem minden ige esetében igaz, hogy a felszólító mód jele a pontos j – az ly semmiképpen sem –, amellyel így ráadásul csakis az egyes szám 2. személy alakja ér véget. Végül pedig lássuk be, hogy Gyurcsány eredeti kijelentése, miszerint „a takarodni ige felszólító módban d-re és pontos j-re végződik”, körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy azért ő Gyurcsány Ferenc, mert van két keze meg két lába. Bruhaha, nevethetne Andriska is újra és újra.
Az a helyzet tehát, hogy a volt miniszterelnök félrevezette ezt az egyetlen ellentüntetőt is. Aki Gyurcsánnyal szemben ráadásul akár baloldali is lehetett, s aki valójában csak egyetlen hibát ejtett: a mássalhangzók összeolvadásának nyelvtani szabályát írásban jelölte (dj-gy), pedig nem kellett volna. Ennyit a negyedik elemis nyelvtanról. A történetnek azonban még nincs vége. Gyurcsány, miután aláírásokat osztogatott az őt körülrajongó asszonyoknak, hirtelen közös fényképezéshez állt be két csinos, nagyon fiatal leánnyal az ATV kamerája előtt. Mint a népszerű Fletó, pózolt velük, s az egyik közben megkérdezte tőle, hogy kaphatnak-e ezer forintot. Gyurcsány először úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, ám a leány újra nekiszegezte, hogy akkor tényleg kaphatnak-e ezer forintot. Csabával, Csabával beszéljenek!, irányította a biodíszletként használt két fiatalt Gyurcsány valamerre, akiknek esendő magatartásából és a szívszorító kérdésből az derült ki, hogy a nyugdíjas rajongók után nekik előre pénzt ígérhetett az öregecskedő pártvezér az ATV kamerája előtti közös szereplésért.
Gyurcsány módszerei ma már mindenkinek ismerősek. Nyilvános szereplései nemegyszer megrendezettek látszólag a legkisebb ügyekben is. Nagy íróinkkal ellentétben azonban a kis emberek, úgy látszik, jobban átlátnak rajta.
