Szűz Mária és Szent István

A szentek ünnepe a haláluk napján – azaz égi születésük napján van. Szent István királyunknak ezen a téren is különleges sors jutott, az ő ünnepét szentté avatásának napján tartjuk.

Az egyház a VI. század óta következetesen Mária mennybemenetelét ünnepelte augusztus 15-én, s nem az „elszenderedést” vagy „elpihenést”. Ám csak 1950. nov. 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa kötelező hittételként (dogmaként), hogy „a Boldogságos Szűz Mária – földi élete után – testével és lelkével együtt felvitetett a mennyei dicsőségbe”. A „dormitio”, a „pausatio” eszméje a népi vallásosságban ma is él.

Szent István király rendkívül mély és elkötelezett Szűz Mária-tiszteletének okait pontosan nem ismerjük. A X. században a szerzetesi élet megújítását célzó mozgalmak a Szűz Mária-tiszteletet új formákkal és tartalmakkal gazdagították. (Megjegyzendő, hogy az egyház megújulásai mindig a Mária-tisztelet fellendülésével járnak együtt.)

Akkoriban terjedt el, hogy Máriát a világ királynőjeként ábrázolták. István méltónak és fontosnak tartotta a maga égtől kapott földi hatalmát az égi királynő hatalmához formálni, igazítani, s ezáltal is legitimálni. A magyarság kereszténység előtti Boldogasszony-hite nyilvánvalóan hozzájárult Szűz Mária kultuszának elterjedéséhez. Feltehető, hogy ez a tény István térítői törekvéseit is segítette, aki ebben valamilyen égi jelet, támogatást látott. Mondhatjuk, hogy István bensőséges kapcsolatot alakított ki Szűz Máriával, akinek „jelenléte” egész uralkodásán rajta hagyta a nyomát.

Manapság tizenhét Mária-ünnep van a naptárban, István korában csak négy volt (február 3. Gyertyaszentelő Boldogasszony, március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony, augusztus 15. Nagyboldogasszony, szeptember 8. Kisboldogasszony vagy Kisasszony napja). Ezek közül természetesen Nagyboldogasszony, Szűz Mária égi születésnapja volt a fő ünnep. István a kötelező ünnepek közé sorolta augusztus 15-ét, de nemcsak egyházi ünnep lett belőle, hanem – bár a fogalom akkoriban még ismeretlen volt – állami ünnep is. Az István által építtetett székesfehérvári, Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt koronázó bazilikában állt a király törvényhozó-ítélkező trónusa. (Nagy Károlynak az aacheni dombon állt hasonló bútordarabja.) A törvényhozás, ítélkezés napja augusztus 15-én volt, ezzel is jelképezve, hogy nem egyszerűen csak földi ítéletek születnek, mert azokat az égi hatalmak tekintélye is alátámasztja.

István legkülönösebb tette az volt, hogy az országot felajánlotta Szűz Máriának. Hartvik győri püspök 1116 körüli legendájában így írja István halálát és az országfelajánlást: „E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég Királynője, a világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a Te oltalmadra bízom”. Más források az országfelajánlást nem kötik össze István halálával, mondván, hogy a király azt már korábban megtette, ám a lényegen ez nem változtat: a felajánlás megtörtént. Nincs róla híradófelvétel, helyszíni tudósítás, de nincs okunk kétségbe vonni az aktus történelmi hitelességét. István közel másfél évszázaddal előzte meg VII. Lajos francia királyt, akit a nyugati történetírás nagy előszeretettel nevez az első országfelajánlónak. A barokk korban és utána számos ország választotta patrónájának Szűz Máriát (manapság legalább egy tucatnyian vannak), de Szent István és a magyarság elsősége vitathatatlan.

István augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg, s a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el. Koporsóját egy római kori szarkofágból faragták ki. 1061-ben, a pogánylázadás idején a koporsót felnyitották, a spontán mumifikálódott testet a dúló, fosztogató pogányok elől egy súlyos kőlap alá rejtették.

Ekkor választatták le a jobb karját, egy Merkur nevű szerzetes vitte egy a Berettyó partján álló kicsiny monostorba. Ott épült fel később a híres szentjobbi apátság, ahol a féltett ereklyét az 1430-as évekig őrizték. A mindmáig romlatlan jobb kar kalandos, nyugodtan mondhatjuk, csodás körülmények között fennmaradt. István teteme 1083-ig a súlyos kőlap alatt nyugodott, amikor a sírt felbontották, s az összegyűjtött maradványokat oltárra helyezték.

A sírnál addig is csodás gyógyulások és imameghallgatások történtek. I. Szent László király ezek hatására is kérte VII. Gergely pápától, hogy engedélyezze István király, Imre királyfi, Gellért püspök, András és Benedek maradványainak oltárra emelését és nyilvános egyházi tiszteletét. A pápa engedélyének birtokában László 1083. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján akarta felbontatni a sírt, de akárhogy gyürkőztek a munkások, a nehéz kőlapot nem tudták elmozdítani.

Ekkor előállt egy Caritas nevű apáca, s megjövendölte, hogy a sírt csak akkor tudják felnyitni, ha szabadon engedik a visegrádi vártoronyban fogva tartott királyt, Salamont. Miután ez megtörtént, augusztus 20-án, már különösebb erőfeszítés nélkül felemelték a kőlapot, s a csontokat egy ezüstládikóba gyűjtötték, majd az oltárra helyezték. Ez akkoriban megfelelt a szentté avatásnak. A szent király ünnepét azóta is szentté avatásának napján tartják meg.