Az elmúlt napokban óriási visszhangot keltett egy médiakampány, amelyet a Baranya megyei rendőrség megbízásából készítettek. A szórakozni vágyó fiatal lányokra veszélyek leselkednek, így többek között az, hogy nemi erőszak áldozatává válhatnak. Ahhoz, hogy ne váljanak azzá, először is tisztában kell lenniük azzal, hogy ilyen veszély létezik, s meg kell tanulniuk, miként csökkentsék nulla közelébe annak valószínűségét. Ahogy tanulható és tanulandó az is, hogyan viselkedjenek egy állásinterjún. Jelzi a téma iránti élénk társadalmi érdeklődést, hogy nem akadt olyan újság, tévé, rádió, amelyik ne foglalkozott volna az üggyel. Még a nemzetközi közvélemény sem volt ez alól kivétel.
A rendőrség megrendelésére a kitűnő filmeket egy gyermekvédelmi alapítvány készítette el. A balliberális oldal egy része az alkotásokat „szoftpornóba hajló szexizmusként” értékelte, az ATV műsorvezetője egyenesen prostituáltnak és alkoholistáknak nevezte a tinédzser szereplőket. Más, ugyancsak az ATV-vel azonos ideológiai oldalon álló médiumok viszont – a női jogvédő szervezetekkel egyetértésben – épp az ellenkezőjét állították a filmekről. Őket nemhogy nem zavarta a filmekben az erotika meg a tömény szesz erőteljes fogyasztása, az ATV-vel ellentétben inkább a fiatalok meg nem értésével és maradisággal vádolták a rendőrséget. A szereplők és magatartásuk különböző értelmezése ellenére a balliberális szereplők egymást nem bántották, sőt, egy hatalmas logikai bukfenccel közös nevezőre jutva azt a kérdést tették föl a rendőrségnek, hogy milyen alapon teszi felelőssé a leányokat mint áldozatokat az őket ért nemi erőszakért. A rendőrség és a jogvédők álláspontja közötti különbséget azonban nem tették szóvá. Azt, hogy míg a hatóság a filmekben az áldozattá válás elkerülésére koncentrál, addig a jogvédők számára ez értelmezhetetlen, mert ők kizárólag áldozatokról gondolkodnak. Márpedig az áldozattá válás lehetősége és valósága nem ugyanaz. A kettőt éppen a nemi erőszak bekövetkezte választja el egymástól. A jogvédők kritikájának talán legnagyobb hibája az, hogy ellentmondást nem tűrő, obskúrus és demagóg ellenkezésükkel a leányokat és a családjukat még az önvédelem gondolatától is megfosztják.
A jogvédők és a balliberális értelmiség másik legerősebbnek szánt érve a videók ellen az volt, hogy a rendőrségnek az áldozatok hibáztatása helyett inkább a nemi erőszak elkövetőivel kellene foglalkoznia, mert azok felelősségét meg sem említik a filmek. Ami valóban igaz, hiszen a filmek nem erről szólnak. Erről árulkodnak a videóban a színművész szülők gyakorlatias tanácsai is, amelyekkel a lányokat lélekben próbálják fölkészíteni a szörnyűségre. A videókban azonban nyoma sincs annak, hogy a rendőrség nem az elkövetőt tenné egyértelműen és kizárólag felelőssé. Azért, mert az elkövetőt teszi felelőssé. A jogvédők vehemens támadása azonban elgondolkodtató. A „félreértések” tisztázása, illetve a társadalmi együttműködés és a rend érvényesülése érdekében – bár a dolog evidencia – a rendőrségnek a megelőzést az elkövetői oldalról is be kellene mutatnia.
Ezeknek a filmeknek a helyszíne és a forgatókönyve, szerkezete a kritizált videókéhoz lehetne hasonlatos, az általános üzenetük pedig, ugyancsak a vitatottakhoz hasonlóan, mondjuk, ez lenne: Uralkodj magadon! A felelősség a tiéd, csak te tehetsz róla! Az egyik például történhetne így: középiskolás korú srácok készülődnek egy buliba, s azért, hogy a jókedvük mellett a gátlásosságuk is oldódjon, útközben legurítanak pár felest. A bárban/diszkóban/kocsmában/kultúrházban az egyik srác kiszemel magának egy lányt, akihez közeledni próbál. Az alkoholtól és a hangulattól szintén megmámorosodott lány azonban csak egy darabig engedi a közeledését, s amikor a fiú erőteljesebben nyomulni kezd, félreérthetetlenül visszautasítja őt. A képsorokon ezután fölsejlene, hogy a fiú egy óvatlan pillanatot és egy sötétebb helyszínt kihasználva erőszakoskodni kezd a lánnyal, akinek fokozott ellenállása miatt egyre agresszívabbá válik. A jelenet végén előtűnne a megerőszakolt lány összetört alakja mint látomás. Ezután feltűnne a képen egy színész/apa, aki azt a tanácsot adja a fiának a buli előtt otthon, hogy ha udvarlását egy leány túlzónak véli, és a leghalványabb módon is nemet mond neki, akkor neki ez elutasítás ugyanúgy nemet kell hogy jelentsen.
A másik kampányfilm egy lakásban kezdődhetne. 5-6 fiatal srác titokban durva szado-mazo pornót néz, közben viszkiznek. Esti buli vár rájuk, a filmmel ütik el addig az időt. A bárban aztán csajok, pia, parázs hangulat. Amikor véget ér az este, még kellően földobott állapotban indulnak haza. A kellemes tavaszi időben nem szállnak föl a buszra, hanem gyalog tartanak hazafelé. Útközben megpillantanak egy igen lengén öltözött és vonzó prostituáltat, aki az autósok szexuális vágyát próbálja fölkelteni. A fiúk sokatmondóan összepillantanak, mindegyikük fejében ugyanaz jár. A filmen ezután a nemi erőszak látomásszerűen tűnik föl, a megerőszakolt nő egy bokor mellett a földön fekszik. Snitt, majd a színésznő/anyuka az ujját intően fölemelve felidézi fiának, hogy őt is érte erőszak már, amelynek még ma is őrzi elviselhetetlen emlékét. Arra inti fiát, hogy mindig legyen észnél, és a csordaszellem ellenére akkor is vegyen erőt magán, ha mások rosszat tesznek, s őt is arra biztatják.
A harmadik film helyszíne lehetne egy egyetemi gólyatábor, ahol az idétlen hallgatói önkormányzat rendezésében több száz egyetemista bulizik. A tábort évek óta szervező, gátlástalan diákvezető kinéz magának egy csajt, és megszervezi, hogy poharába altatót csempésszen valamelyik táskahordozója. A leány beleiszik, a következő képsoron kigombolkozva, aléltan fekszik az orvosi sátorban, egyedül. Ekkor magabiztosan belép a figura. Snitt. A következő képsorokon az egyetem vezetősége látható egy ülésteremben. A rövid mondatokból az derül ki, hogy bár az egyetem vezetői tisztában voltak a diákvezető hajlamaival, ez mégsem érdekelt senkit, s mindenki csak magáról hárítja el a felelősséget. Snitt. Egy fiatal rendőr a kamerába nézve határozottan azt mondja: bárhová bújtál, elkapunk és bíróság elé fogunk állítani. A videó a börtönélet képsoraival érne véget.
Ha tehát a rendőrség rászánná magát, és ilyen vagy ehhez hasonló kampányfilmet készíttetne, akkor újra demonstrálná, hogy álláspontja szerint továbbra is kizárólag az elkövetőé a felelősség, és nem az áldozaté. Mindez persze még mindig nem jelentené azt, hogy a magyar rendőrség ebben a kérdésben ne kapna további súlyos támadásokat. Hiszen például az elkövetők – meg persze az áldozatok – között lehetnek valamely hazai etnikai kisebbség tagjai vagy épp bevándorlók is, akik ugyanúgy itt élnek Magyarországon, mint mások. Vajon mit szólna a balliberális tábor, a fura jogvédőink, ha a rendőrségi kampányvideókban közülük is kapnának szerepet mint elkövetők? Elfogadná-e a kórus a magyar rendőrségtől is azt, ha a szerepek kiosztását például a brit ügyészség álláspontjával magyarázná, amikor kiderült, hogy Rotherhamben 16 éven át 1400 kamaszt erőszakoltak meg pakisztáni bevándorlók? Eszerint annak a bűncselekmény-sorozatnak azért nem volt etnikai jellege, mert az erőszakolókat nem a nemzetiségük határozza meg, hanem az, hogy mit gondolnak a nőkről és hogyan bánnak velük. Az angliai ügyet ismertetve a brit hatóság magyarázatát az általában mindenre finnyás 444.hu például a legenyhébb kritika nélkül közölte. De vajon ezt tenné a magyar rendőrség esetében is?
