Lett volna más út is

Ha marad a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, Görögország sorsára jutottunk volna.

De ha senki nem szól semmit, nincsenek vészjósló kijelentések sem Brüsszelből, sem Frankfurtból, sem Berlinből, akkor a politikusok hajlamosak elhitetni választóikkal, hogy minden a legnagyobb rendben halad. „Beindultunk!” „Európa minket irigyel!” Ugrott a pannon puma is. Csak nem előre, hanem bele a szakadékba. Nálunk kicsit később, de ugyanolyan gyorsasággal padlót fogtak a görögök is. Ott mínusz tíz százalékig meg sem állt a kijelző, mi beértük az évi hétszázalékos zuhanással.

És jött a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Ugyanazt a lejárt szavatosságú portékát árulta, de az államcsőd szélén kapva kapott utánuk mindkét ország, kérhettek a pénz fejében bármit. Magyarország Zrt. vezetői is szépen aláírták az óriáshitel felvételét és beleegyeztek az ahhoz kapcsolódó megszorításokba. Nem voltak már abban a helyzetben, hogy válasszanak. A görögök sem. Őket is a bedőlés előtt néhány héttel mentették meg, már amennyiben ez mentésnek nevezhető. Athént még az Európai Központi Bank is szorosan fogta a valutaalap és az unió mellett (trojka), minket csak az utóbbi kettő. Itt is, ott is akadtak olyan politikusok, akik arról győzködték a lakosságot, hogy kizárólag az IMF–EU diktálta válságkezelés az egyetlen kiút. Valószínűleg ők is tudták, hogy nem igaz.

Nézzük az eredményeket! Athén kétszer kapott mentőövet: egyszer 110 milliárd eurót, másodszor 130 milliárd eurót. A feltételek már ismertek: a szociális kiadások visszafogása, gyors privatizáció és az oly sokat emlegetett szerkezeti átalakítások, amelyekről eddig még senki nem tudta elmagyarázni, pontosan mit is takarnak, de nagyon szakszerűen hangoznak. Recept felírva, gyógyszer kiváltva, nálunk csak kisebb zúgolódás, a görögöknél viszont zajos megmozdulássorozat a mellékhatás. „Majd megunják, hazamennek.” Nem unták meg. Eközben a programpontok zöme teljesítve, fejsimogatás Brüsszeltől, Washingtontól, illetve Frankfurttól. A jótékony hatás azonban csak-csak váratott magára, holott szebbnél szebb előrejelzések készültek arról, hogy majd jövőre (és mindig jövőre) jobb lesz.

Papíron minden rendben volt, a valóság azonban csak nem akart igazodni az előrejelzésekhez. A görögök mélyrepülése négy éve tart, mínuszt mínuszra halmoztak, elvesztették a gazdasági teljesítményük negyedét, huszonhat százalékos a munkanélküliség, minden második fiatal állástalan, a lakosság zöme elszegényedett, az államadósság pedig irgalmatlanul magas. Annak ellenére, hogy 2012-ben adósságelengedésben részesültek (legalábbis ezt hitték), és tempósan privatizáltak minden mozdíthatót és mozdíthatatlant (reptér, kikötő, sziget stb.).

Ám a mentőcsomagok irdatlan pénze (mármint az uniós polgároké) a német, francia, holland és brit bankokhoz vándorolt az ott parkoló görög államkötvények kiváltására, az adósságot pedig természetesen Athén kontójára írták. Bankmentés történt – csak másként. Ezt ma már a görögök is látják. A lakosság áldozatvállalása ellenére sok évnek kell még eltelnie, mire a mentőcsomag előtti szintre visszajuthatnak. A felvett hitelek kamatait soha nem tudják kigazdálkodni, reménytelen: a válság mélyén 29 százalékos (!) kamatot kértek a tízéves görög állampapírokért. Mi ez, ha nem adósságcsapda? Stiglitz professzor éppen ezért most további adósságleírást javasol, hogy legalább minimális esélyt adjanak a kilábalásra. A görög válságkezelés mint jelenség megbukott, leleplezve az összes többi válságot, ami az euróövezet döntéshozatalát, a valutaalapot és az EU-t, valamint a neoliberális gazdaságpolitikát illeti.

Az IMF-fel paktáló kormányokat mindenhol elzavarták, és a megszorításoknak behódoló szocialisták itt is, ott is megsemmisítő vereséget szenvedtek. A görög Paszok legutóbb 13 mandátumot szerzett a 300 fős parlamentben, nálunk ez az arány az MSZP részéről 29 a 199-hez. Magyarország egy másik válságkezelési utat választott, szerencsére még idejében, a görögöknek az euróövezeti tagságuknál fogva azonban még ennyi mozgásterük sem volt. Sajnos ők váltak a tükörré, amelyben Európa most megnézheti magát, és nem örülhet a látványnak. Az euróövezet szétzilálódott, az euró miatt a versenyképtelen államok még kiszolgáltatottabbá váltak, a gazdagok pedig még gazdagabbak. Kirajzolódott a megosztottság, a szolidaritás hiánya és a tehetetlenség. Az egész görög államadósság tokkal-vonóval az unió GDP-jének kevesebb mint három százaléka – nem igaz, hogy öt év alatt képtelenség lett volna megoldást találni a megnyugtató rendezésre.

Felelőst természetesen nem találni a lakosság félrevezetéséért, az adatok manipulálásáért, a hanyag gazdálkodásért és az eladósításért, pedig ez jóval több, mint politikai hiba.

Görögországban ma az a kérdés, hogy egy elveszett évtized vagy egy elveszett generáció lesz-e a válság ára.