Menekültek, bevándorlók, mozlimok

Hamarosan mélyreható tanulmányok születnek a terrorizmus elhárításáról, és hogy melyik mozlimot kell szeretni, és melyik mozlim ellen kell védekezni.

Európa most retteg a terroristáktól. Hamarosan mélyreható tanulmányok születnek a terrorizmus elhárításáról, és hogy melyik mozlimot kell szeretni, és melyik mozlim ellen kell védekezni. Az is vita tárgya lesz, hogy hogyan kell vagy nem kell a terrorizmust összemosni a bevándorlással. Ugyanakkor az elkövetkező idők fókuszában minden bizonnyal a terrorizmus elleni harc és az európai és tengerentúli mozlim közösségek pacifikációja lesz. Véleményem szerint a fent megjelölt irányvonal nem célravezető. Akármennyire fájó és költséges, a terrorizmus elleni harc megnyerhető, az Egyesült Államok és az Európai Unió összefogásával. De ez a rövid időn belül biztosra vehető siker semmit sem tesz az európaiak valódi problémájának megoldásáért. Mert kétségkívül a jelenleg Európát fenyegető nagy problémák egyik legnagyobbja a bevándorlás.

Ha ez így van, akkor miért oly nehezen vehetők rá Európa vezető hatalmai, publicistái és gondolkodói, hogy ennek a valós problémának a megoldásával foglalkozzanak? Véleményem szerint erre a kérdésre a választ valahol a politikai korrektség és a gonosztól való irtózás furcsa keverékében kell keresnünk. Merthogy melyik tisztességes ember szeretne akármilyen kérdésben is egy oldalra állni a szélsőjobbal? Szóval ez kellemetlen, de csak azért, mert számunkra elfogadhatatlan egyének és irányzatok is egyetértenek abban, hogy az európai bevándorlási politika reformra szorul, nem halaszthatjuk el a bevándorlás kérdésének felülvizsgálatát.

Lássuk, e bevándorlási politika kapcsán mi Európa, és ezen belül Magyarország érdeke! Európában mostanság egy újkori bevándorlás folyik keletről és délről északra és nyugatra. A jelenlegi körülmények között és az Európai Unión belül ez megállíthatatlan, szükségszerű, és sok tekintetben hasznos folyamat. Kelet- és Dél-Európának szüksége van a nyugat-európai munkaerőpiacra, míg Nyugat-Európának égető szüksége van a kelet-európai munkaerőre. Egy idő után ez a folyamat bizonyosan megfordul. Ahogy az olasz, spanyol, görög és jugoszláv munkavállalók nagy része is visszatért Németországból szülőhazájába, vagy a német közösség része lett, úgy a mostani intraeurópai vándorlás is minden valószínűség szerint idővel majd ugyanezt az utat követi. Ez minden tekintetben hasznos folyamat, és véleményem szerint szükségtelen ebbe beavatkozni.

Ahogy helyes az intraeurópai bevándorlás kérdését leginkább gazdasági kérdésként kezelni, úgy helytelen ugyanezt tenni az Európán kívülről jövő bevándorlás esetében. Pusztán gazdasági megközelítésből kiindulva mindkét vizsgált csoportból érkező bevándorlók hasonló teljesítményt nyújtanak. Igaz, az Európán kívülről érkező emberek képzettségi szintje minden valószínűség szerint alacsonyabb az európai bevándorlókénál, de a különbség nem meghatározó. Ha csupán azt nézzük, hogy milyen pénzügyi, gazdasági eredményt hoz a társadalomnak a bevándorlók munkája, és ezt szembeállítjuk a részükre kifizetett szociális és más juttatásokkal, objektív felmérések szerint a társadalom pozitív egyenleget zár mindkét esetben. Az óriási és általában elhallgatott különbség más, a korlátlan bevándorlás támogatói által nemigen feszegetett részletekben bujkál.

Ellentétben sok politikai és nemzeti sorskérdéssel, amelyek jövőbeli alakulását tapasztalat híján csak elméleti síkon tudjuk megvitatni, az Európán kívüli bevándorlás kérdését a meglévő tapasztalat jegyében tudjuk rendezni. Kezdjük a politikai menekültekkel! Maroknyi csoport, amelynek egy európai ország által biztosított menhelyét senki sem kérdőjelezi meg. Tisztességtelen lenne ezeknek az embereknek a sorsát akármilyen szinten vita tárgyává tenni, hiszen senki sem irigyli tőlük a menedéket. Az Európán kívülről jövő török, arab, mozlim, afrikai és más bevándorlók több mint 99 százaléka gazdasági menekült. Sem nemzetközi jog, sem gazdasági racionalitás, sem erkölcsi indíttatás nem indokolja a jelenlegi korlátlannak tűnő bevándorlás további tolerálását. Mind a modern konzervatív és liberális értékrend alapja a racionalitás, így a fent említett jelenségnek semmiképpen sem szabad konzervatívok és liberálisok közötti vitává fajulni.

Az Európai Unió létezésétől függetlenül Európa vitathatatlanul nemzetállamok közössége. Ellentétben az Egyesült Államokkal, amelynek gazdaságpolitikája, oktatási rendszere, hadereje, jogrendszere, alkotmánya és társadalmi berendezkedése a 200 éve tartó bevándorláson alapul, Európa jelenleg totálisan alkalmatlan nagyméretű interkontinentális bevándorlás befogadására. De nem csak Európa alkalmatlan nagyszámú Európán kívüli bevándorló befogadására. Sajnos ezek az Európán kívüli bevándorlók is alkalmatlanok a jelenlegi Európában való életvitelre. Hogy egy konkrét példával éljek, minden újvilági bevándorló álma, hogy „amerikai” legyen.

Ez a vágy és a társadalom többségének befogadó mivolta teszi lehetővé, hogy ott a nagyméretű bevándorlás ellenére a társadalom tovább virágzik, és a heterogén bevándorlók a homogén Amerika részei lesznek anélkül, hogy fel kellene adniuk őseiktől és szülőhazájuktól örökölt pozitív hagyományaikat vagy kultúrájukat. Így az amerikai társadalom úgy lesz homogén, hogy magába tudja olvasztani a szivárvány minden színét.

A közelmúlt Európába érkező bevándorlási hulláma mutatja, hogy sem a bevándorlók, sem az európai közösségek nem kívánják az amerikai modellt lemásolni vagy elfogadni. Nagy-Britannia, Franciaország, Németország telített az ország többségétől eltérő életvitelt folytató tömegekkel, akiknek nagy része a többségi társadalom áldozatának tartja magát. Rendkívül negatívan viszonyulnak a befogadó ország hagyományaihoz, vallásaihoz, intézményeihez, életmódjához. A befogadó országok többségi társadalma úgy érzi, hogy pattanásig feszült a húr, és lépéseket követel a tengerentúli bevándorlók ellen, akik a többség véleménye szerint az ő életminőségüket is rontják. A kérdés gyors rendezése nélkül a szélsőséges pártok előretörése, és némely helyen egy esetleges polgárháborús helyzet kialakulása lehetséges.

Magyarország eddig „szerencsés” helyzetben volt, mert gazdasági fejlődése elmaradt Nyugat-Európa mögött, ezért leginkább nem mint célország, hanem mint tranzitterület jelent meg a bevándorlási konfliktusban. Egy rövid távú és egy hosszabb távú probléma megoldása érdekében a magyar kormányzatnak is komolyan kell foglalkozni a feltett kérdések megoldásával. Először is, a magyar idegenrendészeti rendszer nincs felkészülve a tömeges illegális bevándorlás kezelésére, az eljárások gyors lefolytatására, és az esetek nagy részében a kiutasítás foganatosítására. Ez azonnali és rendkívüli feladat, melynek elhanyagolása nagy ellenérzést válthat ki a lakosság körében.

A másik, feltehetőleg nem különösebben távoli probléma pedig az, hogy a magyar gazdaság megerősödésével, az életszínvonal javulásával, az új munkahelyek teremtésével Magyarország is rövid időn belül célországgá válhat. Magyarországon az egyik legnagyobb megoldandó társadalmi probléma egy őshonosnak mondható kisebbség, a roma közösség társadalmi felemelkedése. Ez a közeljövő legnagyobb kihívása. Egy, a társadalomtól idegen közegből álló nagyméretű bevándorlási hullám, amely újabb szociális, vallási, gazdasági, politikai, társadalmi kihívások elé állítja a többségi társadalmat, csak konfliktushoz és tragédiához vezethet. Ezért szükséges most megfogalmazni egy olyan, a társadalom nagy többsége által támogatott magyar bevándorlási politikát, amely nemcsak Európa és a bevándorlók, hanem Magyarország érdekeinek is megfelel.

A szerző amerikai–magyar ügyvéd és üzletember