Tudjuk, az embereket könnyebb manipulálni, mint meggyőzni arról, hogy manipulálják őket. Egyetemi tanulmányaim során a politikai gazdaságtan tanszékvezető professzora gyakran hívta fel a figyelmünket az egyébként nyilvánvaló és elvárható követelményre, hogy mindennek a miértjére keressük a választ. Mai közállapotaink, nemkülönben a magyar bank- és pénzügyi rendszer botrányai különösen aktuálissá teszik azt, hogy ne csak a felszínt kapargassuk, hanem a miértet, vagyis az okokat kutassuk. Abban egyre többen egyetértünk, hogy ami ma nálunk politika, közélet, gazdasági-pénzügyi kérdések gyanánt előttünk van, nem éppen bizalomgerjesztő, a rombolás egyre nyilvánvalóbb. Valahol nagyon el lett rontva ez a rendszerváltásnak nevezett, valójában módszerváltás, elitcsere. Nem azt kaptuk, amit vártunk, az elvárás és a valóság közti szakadék nemhogy csökkenne, de egyre érzékelhetőbben nő. Ma már lényegében semmin nem lepődünk meg, tudjuk, a tegnap hőseiből könnyen lesznek a ma árulói.
Az a tapasztalatom, az emberek többsége nem gondolkozik önállóan. Azt hiszi el, amit az újságban olvas, a rádióban vagy a tévében lát, vagy amit mások mondanak neki. És honnan veszik ezek a mások a gondolataikat? Természetesen abból, amit az újságban olvasnak, a rádióban hallanak, a tévében látnak. Elég későn jöttünk rá, hogy a lelkiismeretnek kevés köze van a politikához. A gyakorlatban a tények mit sem számítanak, a gyakorlatiasság, a figyelemfenntartó és kihívásokra sarkalló, tiszta, világos és legfőképpen őszinte beszéd, a szó, valamint a tettek azonossága csak naiv ábránd. A szólásszabadság nagy ára, hogy együtt kell élnünk egy halom ostoba véleménnyel. A hírek mint megtörtént események objektív, valósághű tálalása nem alapkövetelmény, s az ezeket elemző, értékelő, kommentáló vélemények úgynevezett szabadsága címén elképesztő csúsztatások tanúi lehetünk.
Az újságírás bajai, problémái a társadalom tükörképe. Az egyén szerepe ebben is kulcsfontosságú. Nem létezik tisztességes újságírás meghatározó egyéniségek nélkül, akiknek személyisége a maga egészében adja egy újság karakterét. Ugyanakkor a politikai hatalom, valamint a gazdasági és pénzvilág, illetve annak egyes szereplői mindennapos harca közepette az egyes orgánumok közti átjárás, ha úgy tetszik, árulás személyes érdekek mentén egzisztenciákat tesz próbára, különösen a permanens helyezkedés miatt. Ilyen helyzetekben nem tudni, mit hoz a holnap. Egy kialakult értékrenddel bíró és eszerint író ember önbecsülése a tét. Ezt a hatalom vagy nem látja, vagy nem akarja látni. Inkább az utóbbiról lehet szó.
Kétfajta hatalom létezik ugyanis. A politikai és a szellemi. A politikai hatalom lényege az, hogy másokat saját akaratára kényszeríthet valaki vagy valakik. Ez a hatalom vagy valamilyen pozíció, vagy pénz. Nem a pozíciót elfoglaló embernek van hatalma, hanem magának a pozíciónak, ebből következően a politikai hatalomnak semmi köze a bölcsességhez, illetve a jósághoz. Ezzel szemben a szellemi hatalom mindig személyhez kötött, és senkit sem kényszerít semmire. Így a szellemi hatalom lényege a tudatos döntésképesség. Amennyiben az újságírót szellemi hatalom birtokosának tekintjük, a való életben bizony gyakran kerülhet szembe a politikai vagy a pénzhatalommal. Saját maga által felállított és gyakorolt értékrendje kerülhet veszélybe, ha nem hódol be, nem lesz szervilis. Lehetőség még az, hogy lelép, továbbáll, ha megengedheti magának. Ezt tudja a politikai hatalom is, miképpen azt is, hogy nem létezhet sajtó, rádió, televízió nélkül, amely elsődlegesen őt szolgálja.
A politikai hatalom elvárásait, érdekeit közvetíteni kell ugyanis a választók, a nép felé, amelynek a szavazatát kell biztosítani. Egy volt miniszterelnök mondta ki, hogy a politikus szava nem úri becsületszó. Így is kezeljük. A világot nem a szükségletek, hanem a vágyálmok teszik tébolyulttá, és a politika bizony a hatalom megszerzése és megtartása érdekében sokszor vágyálmokat kerget.
Egy indiai buddhista író, Osho Hírnév, vagyon és becsvágy című könyvében olyan, mondhatni alapigazságokat ír le, amelyek számunkra is segítségül, mi több, iránytűként szolgálhatnak, a hatalom birtokosait pedig komoly önvizsgálatra késztethetik. Érdemes néhány megállapítását idézni: „Persze vannak problémák, mégpedig hatalmas problémák. Az élet egyszerűen pokoli. Csupa nyomorúság, szegénység és erőszak A baj az egyén lelkében fészkel. Éspedig azért, mert az egyes emberek bensőjében zűrzavar tombol. A világ nem más, mint kapcsolatrendszer. Önmagadból kell kiindulnod. A problémák alapvető okát fogod keresni, jelenleg viszont az érdeklődésed pusztán a tünetekre irányul.”
Ismerős, ugye? Olyan ez, mint amikor az orvos csak tüneti kezeléssel foglalkozik, nem a betegség okával, és azon csodálkozik, hogy a baj nem múlik el, a betegség fennmarad. Ez a helyzet a társadalmi bajokkal, problémákkal is.
Figyelemre méltók a szerző további gondolatai is. „A baj nem a szegénységben gyökerezik, hanem a kapzsiságban. A szegénység csupán végeredmény. Tovább harcolsz a szegénység ellen, és semmi sem történik: hiszen a kapzsiság a probléma gyökere, azt kell gyökerestül kiirtani.” Továbbá: „Nem a háború a probléma, hanem az egyéni agresszió, a háború pusztán ennek a felhalmozódása. Egyre csak folytatjátok a tiltakozómeneteket, a háború mégsem fog véget érni. A probléma az egyénekben rejlő agresszió. A tudatos, megvilágosodott ember a dolgok alapvető okait fürkészi.” „A szegénység nem azért létezik, mert szűkében vagyunk a javaknak, a szegénység azért létezhet, mert az emberek kapzsi módon maguknak halmoznak fel mindent. Közvetlenül semmit nem lehet kezdeni a szegénységgel, mint ahogy a kommunizmus sem számolta fel a nyomort, eddig még sehol sem tette meg. Inkább a szegénység új – súlyosabb és veszedelmesebb – fajtáit hozta létre. A kommunista azért szegény, mert a lelkét is elveszítette. Ő még az egyéniségét sem őrizhette meg.”
Ha napjaink társadalmi, gazdasági-pénzügyi bajaira gondolunk, a fentiek igazsága vitathatatlan. Vajon a világban a pénzügyi válságot, nálunk az elszabadult devizaalapú hitelezést, továbbá a most kipattant brókerbotrányokat nem az emberi kapzsiság okozta? Ki az, aki erre a kérdésre nemmel merne felelni? Esetleg az érintett pénzemberek, bankárok, brókerek, de ők már túlságosan is amortizálták saját reputációjukat.
Az ember évezredek óta mit sem tesz, mint másokat szolgasorba dönt. „Jobb hibákat elkövetni a saját fejetek szerint, és utána tanulni belőlük, mint hibák nélkül valaki mást követni. Hiszen így sosem fogtok megtanulni semmit az engedelmes követésen kívül” – mondja Osho. Természetesen tévedni nem bűn, azonban újra és újra ugyanazon hibákat elkövetni csak az ostoba ember és – tegyük hozzá – a hatalom sajátja.
Örömmel láttam több új nevet egyes cikkek mellett a Magyar Nemzetben. Ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy az eltávozottakat pótolni kell, de talán ez azt is eredményezheti, hogy az új nevek, arcok egyúttal új egyéniségek lesznek, meghatározóvá váló újságírók, s így maga az újság a több évtizedes értékrend megtartása révén a szellemi hatalom megerősítésével fog járni.
Nagy szükségünk van rá.
A szerző ügyvéd
