Az Emmi-jelentésen felbuzdulva ismét felerősödtek azok a liberális hangok, amelyek a kábítószerek és különösképpen a marihuána legalizálását akarják keresztülverni a hazai törvényhozáson, mondván: lám, a konzervatív kormány szigorú szabályai csak rontottak a helyzeten; egyébként pedig az alkohol is egyfajta drog, miért nem lehet akkor legális a többi kábítószer is?
Elkerülendő az unalomig ismert közhelyeket és a megszokott frázisokat, ennek kapcsán csak annyit mondanék, hogy véleményük nem más, mint szerencsés túlélők önző, szemellenzős mantrája. Túlélők ők, a szó legszorosabb értelmében: felnőtt, gyakorlott alkalmi marihuánafogyasztó értelmiségiként nincsenek és – családi védőhálójuk, illetve az ennek biztonságában szerzett tapasztalataik és kapcsolati tőkéjük következtében – soha nem is voltak kitéve a szerhasználat miatt annak a veszélynek, aminek a kevésbé szerencsések vagy a kiszolgáltatottabbak igen. A leszakadó kistérségekben munka nélkül kallódókkal, a depressziós betegekkel vagy a szüleik által elhanyagolt kamaszokkal ellentétben sosem fenyegette őket sem a függővé válás, sem a lecsúszás, sem a börtön, mert mindig volt, aki kihúzza őket a bajból.
Így a liberális értelmiségiek könnyen beszélnek felesleges korlátokról, elvégre ők a korlát nélküli kilátótoronyban is biztonságban lennének: védőkötéllel már korábban kitapasztalták, hol van a széle a deszkapadlónak. Ezért érzik úgy, hogy a szabadságukat sérti az a korlát, amely a többieket – a kizuhanásra alkatilag hajlamosabbakat – megvédi a leeséstől. Az a személet, hogy néhány tízezer ember kényelme kedvéért tegyünk ki veszélynek milliókat, tényleg nem más, mint elvakult önzés, hiába hivatkoznak előszeretettel ilyenkor a szabadságra. (Egy konzervatív értékrendű embernek is mindegy lenne, hogy van-e korlát vagy nincs, de elvből nem menne el a kilátó széléig; ráadásul a konzervatív nemcsak a saját, hanem mások életét is tiszteli, és pontosan tudja, hogy az ő érdekükben igenis szükség van a korlátokra.)
Fontos kiemelni emellett azt is, hogy a drogozás alapvetően idegen a magyar kultúrától, míg az elrettentő példaként felhozott alkoholfogyasztásnak ősi hagyománya van: a szeszhez hozzászoktunk már, a bor és a pálinka a magyar gasztronómia része, emellett pontosan tudjuk, mi a teendőnk, ha tinédzser fiunk részegen ér haza hajnalban. Az észak-amerikai bennszülöttek kultúrájából ez hiányzott, így a korai telepesek puskái és behurcolt betegségei mellett a „tüzes víz” is rendet vágott a soraik között. Ellenben a dél-amerikai indiánok körében a kokain alapanyaga, a kokacserje fogyasztásának volt nagy tradíciója – ami az ezt átvevő európaiak körében hiányzott. Ennek máig tartó hatásaival szembesülünk az Emmi hivatkozott drogjelentése, különösen az ezen szerek iránti igényt még olcsóbban kielégítő, még veszélyesebb dizájnerdrogok előretörése kapcsán.
Való igaz, a legális drogok – az alkohol, a kávé vagy a dohányzás – mind-mind súlyos betegségeket okozhatnak, de a meglévő, már konszolidált mérgek mellett öngyilkosság lenne még több káros anyagot legalizálnunk. Nem engedhetjük, hogy újabb és újabb „tüzes víz” pusztítson szabadon! Akkor se, ha maguk a szer túlélői biztosítanak róla, hogy az nem éget meg.
