Elfáradt a rendszerváltó elit?

A lengyelek többsége már visszavonhatatlanul valaki másra, valami újra vágyik.

A kívülről kétségkívül sikeresnek tűnő, s látványos makrogazdasági eredményeket felmutató lengyel modellnek vannak tehát bőven gyengéi. Hogy is lehetne másképp, hiszen Lengyelország sem tudja egy ugrással meghaladni a múltat! A gondok egy része így megmagyarázható, még ha ez a kép nem illik is bele az európai nagypályáról álmodó elit elképzeléseibe. Sokakat irritál, hogy a Polgári Platform a nyolc év alatt úgy megmelegedett a hatalomban, mintha az magától értetődően járna, s örökké tartana. A kormányzó pártot nemcsak a nyolc év, hanem a korrupciós botrányok is koptatták.

Még 2009-ben robbant ki a szerencsejáték-törvénnyel kapcsolatos visszaélés, amelybe a belügy- és az igazságügyi miniszter, valamint a gazdasági miniszter helyettese is belebukott. Azzal vádolták őket, hogy a kaszinótulajdonosok érdekében kísérelték meg befolyásolni a készülő törvényt. Aztán jött 2012 augusztusában az Amber Gold körüli botrány, amely felvetette, miként alapíthatott a jegybank engedélye nélkül pénzintézetet egy csalások miatt többször elítélt vállalkozó, vagy miért nem tett az ügyészség annak ellenére egy lépést sem, hogy a pénzügyi felügyelet már 2009-ben felhívta a figyelmét a cégnél lévő gyanús szabálytalanságokra. A botrányban érintett volt Donald Tusk fia, Michal is.

Jó másfél éve Slawomir Nowak közlekedési és építésügyi miniszter felejtett el feltüntetni az adóbevallásában egy drága órát, s mondott le. Ugyanebben az időben volt hangos a sajtó a 1,5 milliárd zloty volumenű (mintegy 110 milliárd forint) informatikai beszerzések körüli visszaélésektől, amelynek következtében 18 állami hivatalnokot vettek őrizetbe. De említhetnénk a Puls Biznesu gazdasági napilap 2012-es szégyenlistáját is, amely arról rántotta le a leplet, hogy csupán a 2007-es hatalomra jutást követő öt évben a kormánypárt 428 vele kapcsolatban álló személyt, barátot, rokont helyezett fontos állami állásba.

A hatalmassá terebélyesedett, elkopott, megfáradt gyűjtőpárt minden problémáját magán viselte Komorowski öntelt, nehézkes kampánya. A győzelem biztos tudatában sokáig atyáskodón az egyetértést és a biztonságot hangsúlyozta az általánosságok szintjén, majd amikor felsejlett a bukás lehetősége, előbb a rutinszerű „kaczynskizással” a Jog és Igazságosság jelöltjének lejáratásával foglalkozott, majd a két forduló között populista ígérgetésekkel próbálta menteni a menthetőt. A lengyelek többsége azonban már visszavonhatatlanul valaki másra, valami újra vágyott, s lényegében az is kielégítette, hogy Andrzej Duda egy régi párt új arcaként jelent meg. A világ már konzervatív fordulatról beszél, egyelőre azonban csak annyi mondható el, hogy Duda győzelme előfutára lehet a PiS őszi sikerének. Addig azonban sok víz lefolyik a Visztulán, ezért inkább csak az biztos, hogy a lengyelek változásra vágynak.

Bizonyos, nemcsak Lengyelországra, hanem az egész régióra érvényes trendek azonban már most kirajzolódnak. Ahogy a házasságban hét, úgy Közép-Európa pártjainál nyolc év kormányzás után jön el a kritikus időszak. Egyre távolabb kerülnek a társadalomtól, s a hatalom megtartása marad szinte az egyetlen cél. A bajban gyakran ellenségképeket gyártanak, s a populizmusba menekülnek. Ezt a nyilvánvaló elfáradást, ahogy a házastárs esetében a jó fizetés, úgy egy pártnál a mutatós makrogazdasági mutatók is egyre kevésbé leplezhetik.

A lengyel fejlemények másik megszívlelendő tanulsága, hogy mind nagyobb keletje van a megcsontosodott politikai rendszereken kívül állóknak. Mint azt a Wprost hetilap szerkesztője, Jaroslaw Gizinski megfogalmazta, ennek oka az, hogy egyre többen gondolják: a rendszerváltás utáni elit ideje lassan lejár. Marginalizálódtak a posztkommunista, majd a velük együtt harcosan liberális erők, de már az elfáradással küszködnek az őket váltó nagy néppártok is. Mint írja, ez az elit megdöntötte a kommunizmust, lerakta a demokrácia alapjait, beragadt azonban a hatalmi harcba, s egyre kevésbé képes meggyőző válaszokat adni a jövő kihívásaira. Ez az elit azonban méltán lehet büszke arra, hogy – mint a lengyel választások ismételten igazolták –, tevékenysége nyomán a térség választásain ma már bárki győzhet.