(hol kezdődik )

Én nem tudom, ki mit hisz léleknek, ha hisz valamit egyáltalán.

Ezek a kérdések engem régóta foglalkoztatnak, bár nem életszerűek. Tizenegy éves koromban megkérdeztem biológiatanáromtól, van-e a hidrának éntudata. A tanárnak leesett az álla, majd azt mondta, nagyon helyesen, hogy az ösztön nem egyenlő az éntudattal. Mostanra rájöttem, hogy mindaz a habitus, ami egy kutya gazdájához való viszonyára jellemző, s amiről gyakran úgy érezzük, hogy lélekre utal, nem más, mint a szeretet. Ezek szerint az a két gramm, ami állítólag a halál pillanatában az emberi testből távozik, tömény szeretet. Vajon a gyűlölet hány gramm, kilogramm, netán mázsa lehet? Az biztos, hogy lehúz bennünket mélyre. Akár egyedi, akár faji. Ezért legyen bár szó házi csetepatéról vagy politikáról, sohasem szabad megfeledkeznünk a lelkünkről, arról a belénk táplált jótét lélekről, amely nem tesz különbséget magunk és mások között. Hogy erre képesek vagyunk-e, én nem tudom