Olyan állítást is hallottam, miszerint a léleknek tömege van: a test súlya a halál pillanatában két grammal csökken, s ezt a csökkenést a lélek eltávozása okozza. Az emberek általában éntudatukat vélik léleknek, ami sajátosan az övék, és magában fejezi ki az egész személyiséget. Némelyek a szellemet azonosítják a lélekkel; bár ez a két megfoghatatlan fogalom emlékeztet egy sziámi ikerpárra, mégsem azonos. De nem azonos a jószívűséggel és a nagylelkűséggel sem, mivel a lélek gyakorta eltéved a földi vígságok és siralmak útvesztőjében, s elnyomorodik.
Valaki valahol leírta, hogy a Fidesznek elfonnyadt a lelke. Ezt én nem hiszem. Bár néha úgy látszik, hogy e tömeglélekkel a szellem is távozott, azt gondolom inkább, hogy a fejlett éntudattal és még fejlettebb önbecsüléssel rendelkező politikusok úgy vélik, hogy racionális értelmük mindent megold, a lélek és a belső érzékenység használata a gyengéknek való. Pedig a jótét lélek, mivel legközelebb áll Istenhez, nem erejével és akaratával, hanem alázatával hódítja meg embertársait.
Boldog John Henry Newman, a protestánsból katolikussá lett egyháztudós a láthatatlan valóságról elmélkedve felteszi a kérdést, hol kezdődik a lélek. „Mi nem csak egy érzéki világban vagyunk [ ], hanem egy (láthatatlan) szellemvilágban [ ] és egy harmadik világgal is kapcsolatot tartunk, amelyet látunk. Mégsem tudunk róla többet, mint az angyalok seregéről – ez az állatok világa [ ]. Nyilvánvaló, hogy nekik is vannak szenvedélyeik, szokásaik, de körülöttük valami titok lappang. Azt sem tudjuk, tudnak-e vétkezni [ ], s vajon örök életük van-e.”
Ezekre a teológiai kérdésekre a modern etológia sem tud válaszolni, de ha néhány állatfaj viselkedésére gondolunk, például a halott társuk sírhelyét rituálisan felkereső elefántokéra, azt kell hinnünk, a kegyeleti aktusban a lélek van jelen és láthatatlan anyaga, a szeretet. A kitűnő magyar etológus, Csányi Vilmos utalt rá, a kutyák fejlődésük során olyan úton járnak, amely végül is az egylényegűségig is elvezethet. De vétkezni egyetlen állat sem képes, mivel a bűn csak a törvény ismeretével együtt létezik. Egy tigris tiszta szívvel marcangolhat, miként egy baktérium is ölhet, nem illeti büntetés, hacsak a penicillint nem tartjuk annak.
Ezek a kérdések engem régóta foglalkoztatnak, bár nem életszerűek. Tizenegy éves koromban megkérdeztem biológiatanáromtól, van-e a hidrának éntudata. A tanárnak leesett az álla, majd azt mondta, nagyon helyesen, hogy az ösztön nem egyenlő az éntudattal. Mostanra rájöttem, hogy mindaz a habitus, ami egy kutya gazdájához való viszonyára jellemző, s amiről gyakran úgy érezzük, hogy lélekre utal, nem más, mint a szeretet. Ezek szerint az a két gramm, ami állítólag a halál pillanatában az emberi testből távozik, tömény szeretet. Vajon a gyűlölet hány gramm, kilogramm, netán mázsa lehet? Az biztos, hogy lehúz bennünket mélyre. Akár egyedi, akár faji. Ezért legyen bár szó házi csetepatéról vagy politikáról, sohasem szabad megfeledkeznünk a lelkünkről, arról a belénk táplált jótét lélekről, amely nem tesz különbséget magunk és mások között. Hogy erre képesek vagyunk-e, én nem tudom
