Menekültáradat – mi a teendő?

Értelmiségiek szerint az unió vezetése szánt szándékkal olyan kifejezéseket alkalmaz, amelyek igazolják a katonai fellépést.

A nemzetközi ügyek megvitatása céljából 2000-ben létrehozott  openDemocracy (nyitottDemokrácia) elnevezésű honlapon háromszáz értelmiségi fejtette ki azt a véleményét, hogy az unió vezetése szánt szándékkal olyan kifejezéseket alkalmaz, amelyek igazolják a katonai fellépést. Például az embercsempészetet és az emberkereskedelmet egymással felcserélhető kifejezésként használják, hogy a menekültáradatot emberkereskedelemnek lehessen nevezni. Holott a két szó értelme különböző: a csempészet esetében önkéntességről van szó, míg az emberkereskedelem az érintettek akarata ellenére történik. Matteo Renzi olasz miniszterelnöknek felhánytorgatják, hogy amikor azt mondja: „az emberkereskedők a XXI. századi rabszolga-kereskedők”, meghamisítja a történelmet, mert a jelenlegi bevándorlók maguktól jönnek, míg a XVIII. századi rabszolga-kereskedelem idején erőszakkal vitték el az embereket a szülőföldjükről.

A honlapon közölt nyílt levél azt is nehezményezi, hogy míg Federica Mogherini, az unió külügyekkel foglalkozó biztosa kijelentette, hogy a tervezett földközi-tengeri katonai akció során „senki sem gondol bombázásra”, addig két nappal később a The Guardian egy kiszivárogtatott dokumentum alapján már azt írta, hogy a katonai akció során „járulékos veszteségekkel” kell számolni. Ez nem jelenthet mást, mint hogy a katonai fellépés közben a csempészhajókon lévő emberek, közöttük nők és gyermekek is meghalhatnak. „Hol van a morális igazolása annak, hogy a világ leggazdagabb nemzetei tengeri és technológiai erejüket oly módon használják fel, hogy az a világ legszegényebb, háború sújtotta országaiból származó férfiak, nők és gyermekek halálához vezessen?” – teszik fel a kérdést a nyílt levél aláírói, akikhez a levél megjelenése után még vagy háromszázan csatlakoztak.

Az így már közel hatszáz aláírónak erkölcsi kérdésekben teljesen igaza van, arra a kérdésre azonban nem adnak választ, hogy mi is a teendő. Az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezménye értelmében menekültnek tekintendő az a személy, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja származási országának védelmét igénybe venni”. A lisszaboni szerződés is erre hivatkozik a menekült fogalmának meghatározásánál. A szövegezésből azonban világosan látszik, hogy a menedékjog definíció szerint nem vonatkozik a háború vagy a gazdasági problémák elől menekülő emberekre, ezért nem lehet összehasonlítani a jelenlegi helyzetet például a megtorlás elől Nyugatra távozott 1956-os magyarországi menekültekével.

Most már késő, de a jövőre nézve mindenképpen érdemes levonni azt a tanulságot, hogy a jelenlegi menekültáradat jelentős részben az Egyesült Államok és az Európai Unió egyes tagállamainak fölöttébb igazságtalan, sőt hazugságokra épülő katonai beavatkozásainak következménye. Annak idején Kadhafival az európai államok meg tudtak egyezni, most a helyi iszlamista erők még segítik is az embercsempészetet. A Közel-Keletről érkező menekültáradat az Irak elleni háború és a szíriai felkelők támogatásának a következménye, mert jelentős térségekben megszűnt a központi hatalom, és polgárháborús állapotok uralkodnak. Amikor az unió vezetése a beáramló menekülteket országokra akarja szétosztani, ezt a szempontot is figyelembe kellene vennie – az viselje a terhet, aki a kárt okozta. Persze ettől eltekintve kérdéses, hogy a Földközi-tengeren tervezett katonai akcióval hosszú távon el lehet-e bármit is érni. Ahogy kérdéses az is, tehet-e bármit is Európa a környezeti okok és az ezektől nem független helyi háborúk miatt menekülő népesség megállítása érdekében. De ha esetleg tehet, akkor arról – erkölcsi prédikációk helyett – most kellene vitatkozni.