Európa, amely évszázadok viszályai után stabilnak látszott, ismét kezdi elveszíteni biztonságát, s nem néz szembe fölényét megalapozó cselekedeteinek következményeivel. Most ízlelhetjük meg az imperialista társadalmak „angol hidegvérét” serkentő téveszmés gyarmatosítás gyümölcseit. Mi, magyarok is, akik az egész folyamatban nem vettünk részt, s inkább elszenvedők voltunk, mint haszonélezők. Lehet-e csodálni, hogy jobb sorsot kergető honfitársainkkal teli a világ? Magyarországon pusztító erejű földrengés korunkban nem fordult elő.
De a glóbuszon, szinte apokaliptikus jelzésként, mintha megsokasodtak volna a természeti csapások. Nepálban egy ezeréves torony is ledőlt, bizonyítván, hogy a Föld nem megszokott mindennapjait éli. A mi bajaink nem rengetik meg a világot. Jó volna, ha ez a föld politikai értelemben is nyugodtabb lenne, s a gyűlölet – amelyet talán „éji homályban” késő „régi dicsőségünk” táplál, azt sugallva, hogy mi vagyunk a különbek, a jobbak – csillapodna, és végleg besimulnánk Európa népei közé. Biztonságunk és viszonylagos jólétünk, ha esetleges is, de létezik. Hogy amikor idegenségről beszélünk, magunkra miért nem gondolunk, én nem tudom
