Reklámadó – tragikomédia két felvonásban

A reklámadó kormány által beterjesztett módosítása leplezetlen támadás a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága ellen.

A kormány és a Fidesz–KDNP által egy éve indított offenzíva folytatása. A támadás az emberi alapjogok, a demokrácia pillérei ellen folyik. Ezeknek az alapjogoknak a kivívása a negyedszázaddal ezelőtt lezajlott rendszerváltozás fő céljai között szerepelt. Szép új világ.

A hadjárat első, 2014-ben lezajlott, mára totális vereséggel zárult szakaszában az elsődleges célpont a hazai reklámpiac bevételeinek nagy részét realizáló RTL Klub volt. Az akció Brüsszelben elbukott. Ezt az eredményt csak az nem látta előre, akit a közélet egyáltalán nem érdekel. Meg a törvény beterjesztői, akiknek feltett szándékuk volt az említett médiacég kiutálása. A törvény elfogadása utáni adok-kapok kimenetele az alábbiakban foglalható össze.

Az RTL némileg módosította esti, addig szinte csak bulvárhíreket közlő híradójának tartalmát, beletéve egy körülbelül tízperces, a TV2-t erősítő, Azurák Csaba szavaival élve „hardcore blokkot”. Ez az erősen kormánykritikus rész több mint 1,2 millió háztartásba vitte el a hírt a kormány tagjai, kormány- és Fidesz-közelinek tartott vállalkozók és különböző kellemetlen emberek viselt dolgairól. Az RTL Klub anyacégéből származó információk szerint a reklámadón feldühödött tulajdonosok közölték magyar leányukkal: pénz nem számít, jöjjön, ami a csövön kifér. A tulajdonosokról tudni kell, hogy Angela Merkel legszűkebb baráti körének tagjai, így viccesen azt is lehetne mondani, hogy az adó bevezetése előtt a német kancellártól kellett volna tanácsot kérni.

Kommunikációs szempontból tehát keletkezett egy mondhatni kormányellenes híradó. Ugyanakkor ellenérték nélkül, tudniillik Brüsszel az adó beszedését 2015 elején megtiltotta. További „eredmény” az lett, hogy a hazai nyomtatott és elektronikus sajtó soha nem látott egységben állt ki az adó ellen, a reklámadót a sajtó- és szólásszabadság elleni támadásnak tekintve. A kormány azonban az effajta érveket de facto lesöpörte az asztalról, ami a négy év óta tartó kormányzati magatartást tapasztalva voltaképpen senkit sem lepett meg.

A demokráciaellenesség vádjaira a kormánypártok standard választ adtak és adnak: „Magyarországon demokrácia van.” Nos, szerintem is, kiegészítve a „visszaszorulóban” szóval. Ezt alátámasztja a reklámadó benyújtott módosítása is, amelynek értelmében az RTL Klub győzött, a jóval kisebb magyar vállalatok pedig vesztettek, hiszen a százmillió forintos adóbevételt elérő reklámcégek és médiumok terhei jelentősen megnövekednek, továbbá a hirdetők is reklámadót kötelesek fizetni. Mindezt egy olyan országban, ahol a világon a legmagasabb az általános forgalmi adó kulcsa; ahol az emberi munkát terhelő közterhek szintén dobogós helyen találhatók a különféle, ezekkel foglalkozó statisztikákban; és ahol a vállalkozások értelmetlen, szükségtelen, ámde igen drága túlmunkát generáló, burjánzó bürokratikus szabálytengerben fuldokolnak. Mindez válasz azokra az érvekre is, amelyek szerint tőlünk nyugatra is van reklámadó. Igaz. De 27 százalékos áfa nincs, és a vállalkozásokkal kapcsolatba kerülő hatóságok sem viselkednek úgy úton-útfélen, mintha pallosjoguk lenne.

Második felvonás: az adó módosítása. A brüsszeli vereség utáni módosítás újabb példája annak a sokadszorra ismétlődő kormányzati kommunikációs alapvetésnek, amely szerint „a kormány nem hibázhat”. Nincs az az erő, amely rá tudná venni őt arra, hogy ostobaságnak bizonyuló vagy szakmai közfelháborodást kiváltó elképzelését visszavonja. Valami oknál fogva csak az erő felmutatásából értenek, amit az RTL Klub oly látványosan demonstrál, meg a tízezres tömegtüntetésekből, amit meg az internetadó ötlete váltott ki. Amiről egyébként szintén nem vagyok meggyőződve, hogy végleg elvetett ötlet lenne, tekintettel Deutsch Tamás sürgölődésére az „internetkonzultáció” körül.

Leszögezhető, hogy mind az internetadó, mind a reklámadó a sajtó- és szólásszabadság korlátozására irányuló lépés. Hamisak azok az érvek, miszerint a kieső adóbevételekre mindenképp szükség van. Ismerve a magyar adórendszer kaotikus, logikátlan, aránytalan, igazságtalan és esetünkben kettős adóztatást jelentő voltát, bízvást állítható, hogy a kieső bevételt könnyen lehetne máshonnan pótolni. Például a professzionális versenysportok támogatásának csökkentésével. Még ha talán kevésbé mámorító is, mint holmi értékrenddel, alapjogokkal meg hasonló, a „hatékony kormányzást” akadályozó dolgokkal bíbelődni. A cél itthon szentesíti az eszközt.

Csák Máté földjén az értékek eltűnnek. Helyükbe lépnek a G. Fodor & Habony Művek által termelt politikai/kommunikációs árucikkek. Ezek eladásához persze nincs szükség független újságírókra. Így aztán valóra válik a régi vicc, miszerint a sajtószabadság azt jelenti, hogy az újságírók nyaralni mennek. Lassan a reklámcégek is bezárhatnak, mert mindenki a Google–Facebook-kettős szolgáltatásait veszi majd igénybe. Őket ugyanis nem tudja megadóztatni a kormány.

A szerző közgazdász