Több olyan internetes bejegyzést is olvastam az elmúlt időben, amelyekben a papíralapú újságot elsőként kézbe vevő fiatalok rácsodálkoztak arra, hogy egy-egy általuk fontosnak tartott hír eredetileg nem az interneten, hanem a nyomtatott sajtóban jelent meg. A boldog tudatlanság rácsodálkozásai voltak ezek. Pedig a hírértékű információk többsége – akár tetszik azoknak, akik a nyomtatott sajtó halálát vizionálják évek óta, akár nem – még ma is ebben a körben kerül elsőként napvilágra. Aztán terjed, átalakul és kibővül a világháló különböző részein: hírportálokon, blogokon, közösségi oldalakon.
Az eligazodásban, ha tetszik, a tájékozódási pontok keresésében manapság éppen arra a politikai-gazdasági elitre számíthat legkevésbé a hírfogyasztó (választó)polgár, amely kezdetben katalizátora volt a tájékoztatás kiterjesztésének. Miért is kérhetnénk számon a fiatal generációk hézagos és felületes tudását saját ügyeinkről és a világ dolgairól, amikor egyes politikusok maguk sem törekszenek a valóság árnyaltabb megismerésére? Kvázi értelmiségiként úgy minősítenek cikkeket és lapokat, hogy azokat el sem olvassák. A többség megelégszik azokkal a kommunikációs összefoglalókkal, amelyeket szervilis szakértők hada állít össze. Ezekből persze soha nem fog számukra kiderülni a rögvalóság. Pedig az egyre gyötrőbb tájékozódási zavart csak ennek ismeretében lehet feloldani. Nem ártana újra meglelni az igaz utat a XXI. századi Magyarországon!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!