Abszurdnak hangzik a felvetés, de ez történt a minap az egyik ismerősömmel, aki döbbenten fogta kezébe a kislánya által átnyújtott környezetismereti leckefüzetet. A Testünk, életműködésünk fejezeten belül a filozofikus hangzású Ilyen vagyok címszó alatt ott áll feketén-fehéren a kérdés: Mit nem szeretsz a külsődön? A feladat durvaságán az sem tompít, hogy egy sorral feljebb éppen ennek az ellenkezőjére kértek példákat a diákoktól.
Mit nem szeretsz a külsődön? Erre a kérdésre a legtöbb felnőtt rövid gondolkodás után hosszú listát tudna írni. Ihletért elég végignézni a fürdőszoba polcain sorakozó termékek feliratait, amelyek ezer elégedetlenség forrására ígérnek hazug módon gyógyírt. Van minden: krém az apró szarkalábak megelőzésére, a megelőző intézkedések ellenére mégis kialakult ráncok visszaszorítására, a narancsbőr halványabbá tételére, arra, hogy a szem alatti párnákat lejjebb lohasszuk, vagy éppenséggel felduzzasszuk az anyatermészet által vékonyra szabott ajkakat. A fogyasztói társadalom gátlástalan, a vásárló naivitás végtelen, az elmúlás gondolata rettenetes. E három kölcsönhatásaként születhetett meg az olyan hajtermék, amely 25 ezer forintra „leárazva” henceg azzal, hogy négy százalékkal hatékonyabb, mint bármelyik placebo.
Hogy ilyenek a felnőttek, az egyben szomorú és komikus, de legfőképp általános. Az azonban módfelett aggasztó, ha egy gyermek, ráadásul a serdülőkoron innen, úgy érzi, hogy csúnya. S ha szerencsére nem jut magától ilyesmi az eszébe, miért kell, hogy egy házi feladat provokálja? Miért sugallja még egy környezetismeret-tankönyv is azt, hogy mindenképpen kell lennie valaminek az egyénen, ami nem elég jó? Ez főleg annak fényében érthetetlen, hogy ebből az üzenetből éppenséggel egyáltalán nincs hiány modern világunkban. Lehangoló, hogy egyre korábban válnak a fiatalok testtudatossá, és sokszor már a kisiskolások is számolgatják az étkezéseknél a bevitt kalóriákat. Az olyan táplálkozási zavarok, mint az anorexia vagy a bulimia már a hét-nyolc éves korosztály körében is előfordulnak. A betegségnek számos oka lehet, de a folyamat azonos: a gyermek először azon kesereg, hogy sikertelen, aztán azon, hogy nem felel meg a külvilág követelményeinek, aztán arra jut, hogy ennek ő az oka, végül arra, hogy azért ő, mert „kövér”, „beteg”, „csúnya”. Az internet tele van fórumokkal, ahol szülők számolnak be kétségbeesetten arról, hogy öt-, hat-, hétéves fiuk vagy lányuk visszataszítónak tartja magát, és kérnek segítséget arra nézve, hogyan kerülhetik el, hogy a gyermekük – miképp ők maguk is – egész életében kevesebbnek érezze magát egy, az ideálisnál laposabb lábfej, szélesebb csípő, girbegurbább fogsor miatt.
„Ebben az életkorban a gyerekek önismerete még naiv önismeret. A pedagógusok, a szülők véleményét fogadják el, ezért nagy a felelősségünk” – olvasható a leckefüzethez kiadott tanári segédkönyvben, amely szerint az egészséges önbizalom csak a megfelelő önismeret alapján alakulhat ki a gyerekekben. Nehéz lenne bármelyik mondattal is vitatkozni. Az egészséges önbizalommal rendelkező gyermek azonban véleményem szerint éppen az, aki nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy Mit nem szeretsz a külsődön? S ha mégis írni kell valamit a kihagyott rubrikába, akkor – dacolva a veszéllyel, hogy tiszteletlennek fogják tartani – egy vízszintes vonallal jelzi véleményét.
