Athén az alvilág kapujában

A Ciprasz-kormány népszavazási kezdeményezése csak politikai szemfényvesztés.

Annak már kicsit erős. Pedig úgy látszik, erről van szó, az ügy súlyához képest ráadásul nagyon kisstílű húzásról. Úgy látszik ugyanis, a Sziriza politikája megbukott. Nem tudták még azt a minimumot sem teljesíteni, amit a szavazóiknak ígértek, amikor január végén választást nyertek. Képtelenek voltak megfordítani a Föld forgását, és hiába mentek neki a nemzetközi hitelezőknek, lepattantak róluk. Most meg nem merik vállalni a felelősséget. Nem merik azt mondani a görögöknek, hogy bizony korántsem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezték, nincs olyan megállapodás, ami Görögország számára megfelelő. Sőt: semmilyen konkrét egyezség nincs.

A népszavazás kiírása egyértelműen ennek a beismerése, egyúttal a felelősség elhárítása. Azzal ugyanis, hogy a szavazók „kezébe adják” a döntés lehetőségét, semmi mást nem tesz az Alexisz Ciprasz vezette kormány, mint hogy mossa kezeit, akárcsak Pilátus. És ezt nem én mondom, hanem a saját szavazóik. Görög barátaim írták nekem – akik többsége elkötelezett Sziriza-szavazó –, hogy arcátlanság, amit a kormány művel. Az, hogy így próbálnak kihátrálni az egészből, ők meg ott állnak, ahol a part szakad, mert épp azok hagyták magukra őket, akik az elmúlt évtizedek leglendületesebb politikai tettvágyával léptek színpadra, és egy olyan kompromisszum lehetőségét libbentették fel, amely kevésbé fog fájni, mint a hasonló megoldások az elmúlt öt évben. Ehhez képest azt láttuk, hogy hónapok óta egy helyben toporogtak a tárgyalások. A részletek szinte ismeretlenek, a sokismeretlenes egyenletek pedig senkinek sem jók. Sem a bank előtt ácsorgóknak, sem a befektetni kívánóknak, sem pedig az ország húzóerejének számító turizmusnak.

Most Görögország ott tart, hogy az idei nyári szezon kellős közepén népszavazást tartanak egy olyan dologról, amely tulajdonképpen már idejétmúlt. A választókat nem a hitelszerződés lejárta után néhány nappal kellett volna megkérdezni, hanem legalább egy hónappal ezelőtt. Akkor a tárgyalóasztal elé ülve az athéni kormány mondhatta volna a hitelezőknek, kérem szépen, itt egy döntés, a görögök nem kérnek önökből, illetve abból, amit ilyen formában önök elénk raktak. Nézzünk más megoldási lehetőségek után! Ehhez képest most vasárnapra népszavazást kiírni, már-már a flegma nemtörődömség határát súrolja.

Ahogy az is, hogy Ciprasz mindent a hitelezők nyakába próbál varrni. Az olyan megjegyzései, mint zsarolás, megaláztatás, ultimátum, mindenképpen ezt tükrözik. Ám a referendummal a Sziriza nem csinál mást, mint felemeli a kezét, és kihátrál a csatából. Pedig még a részletekről vajmi keveset tudók számára is hónapok óta látszott, hogy az EU – főleg a 240 milliárdos mentőcsomagba 56 milliárdot adó Németország –, az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) kemény trió, nem igazán akar engedni, ahogy végül nem is tette. Ők is kötik az ebet a karóhoz. Nem látják, hogy kizárólag adóemeléssel, állandó megszorítással nem lehet gazdaságélénkítést elérni. Az ugyan érthető, hogy elegük van a slendrián görög hozzáállásból, de nyakasságukkal épp azokat büntetik, akik vajmi keveset tehetnek arról, hová jutott Athén. Tizennegyedik, tizenharmadik havi prémiumjuttatásokat meg lehet vonni, ahogy az ésszerűtlenül elszállt fizetéseket is vissza lehet faragni, de van egy határ, amin túl már tényleg nincs értelme megszorítani. Adósságleírásról – amit a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman is nemegyszer sürgetett – azonban hallani sem akarnak. Így viszont megfojtják Görögországot.

Egy hete – a témát árgus szemekkel figyelők többségéhez hasonlóan – szentül meg voltam győződve arról, nincs az az isten, hogy Görögországot hagyják áthajózni a túlvilágra. Lesz egy utolsó pillanatban kialkudott egyezség, és talán végre elkezdenek minimum középtávú terveket kidolgozni a hitelekben és a rekordmagas államadósságban fuldokló mediterrán ország számára. Mára igencsak elbizonytalanodtam. Először érzem azt, hogy Athén euróövezeti tagsága tényleg egy hajszálon függ. Ha pedig az elszakad, akkor nincs az a drachma, netán ókori ezüstobolosz, amely a görögöket az innenső parton tudná tartani.

Nincs az a népszavazás tehát, amely „megmenthetné” Görögországot. Nem lesz ugyanis irgalom nemzetközi hitelezői oldalról – efelől egyre kevésbé lehetnek kétségeink. Ezt Cipraszéknak is legalább sejteniük kell, ha már úgy tesznek, mintha nem tudnák. Hazárdjátékuk kapcsán azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg a választókat arról faggatnák, elfogadják-e a hitelezők legutolsó ajánlatát, addig úgy viselkednek, mintha mindez nem lenne összekötve a közös uniós valuta használatának kérdésével. Egy szót sem ejtettek ugyanis a nagyon is valószínű következményről: a fizetésképtelenség most már egyet jelent az euróövezeti kilépéssel, közkedvelt nevén a grexittel. Hiába szól ugyanis vissza Panagiotisz Lafazanisz energiaügyi miniszter feldúltan a sajtónak, hogy az újságírók azok, akik állandóan összemossák a hitelprogramot a grexittel, a legrosszabb kataklizmákról vizionálva, a referendum kiírásával épp a görög kormány volt az, amely végleg összekötötte egymással a kettőt.

Rosszabb és annál is rosszabb forgatókönyvek közül lehet választani. Azt azonban még nem tudni, vajon a szélsőbalos-nacionalista görög kabinet túléli-e a népszavazást. Ha a többség igent mond az ajánlat elfogadására, akkor biztos, hogy nem, és az államcsőd árnyékában, a turistaszezon kellős közepén előre hozott választások elé nézhet az ország. Ha nemet mondanak, akkor talán túlélhetik a nyarat, de a Sziriza már sose lesz olyan, mint annak előtte. Bekövetkezik az a sokak által előrevetített lehetőség, hogy sikertelen hitelezői tárgyalások esetén bomlik a kormányzó pártszövetség. A görögök közben talán a leginkább azt nem akarták, hogy kiderüljön, nem marad olyan politikai alakulat, amely meg tudná oldani legalább a legégetőbb gondjaikat. Pedig egyre inkább így áll a dolog.

A görög válság egyúttal ismét megmutatja, hogy Európa, pontosabban az EU mennyire nem egységes, a tagállamok, a közös döntéshozatal, a kompromisszumok mennyire nincsenek összhangban, így az uniót még a látszata is elkerüli annak, hogy nagyhatalom lenne. Ebből pedig az olyan globális játékosok profitálnak, mint az Egyesült Államok, Oroszország vagy éppen Kína.

Igaz, ez meg a görög állampolgárokat érdekli a legkevésbé. Ők csak idegesen állnak a sorban, hogy a napi 60 eurójukat ki tudják venni az automatából. Ilyenkor nem számítanak a geopolitikai szempontok, még ha a szavazataikkal akár ezeket is befolyásolhatják. Csak az, hogy a bankok még jövő hétfőn, a népszavazás után egy nappal is zárva lesznek. A görögök a megtakarításaikért, a boldogulásukért imádkoznak, míg Európa józanabb fele egy kataklizmaszerű láncreakció elkerüléséért. Csak remélni tudjuk, hogy Kharón mégis megtagadja a görög belépőt az alvilágba.