Ha Európa békét akar

Aki az Iszlám Állam közeli összeomlását vizionálja, az minden jel szerint túlzottan optimista.

A szervezet újjáéledésében és megerősödésében közrejátszottak a 2010–12 során zajló úgynevezett arab tavasz eseményei, különösen Szíriában a Bassár al-Aszad elnök hatalmának megdöntésére kitört fegyveres harc. A szír felkelőket szinte válogatás nélkül a „szent cél” érdekében finanszírozó és felfegyverző öböl menti államok, úgymint Katar, az Emírségek, Kuvait, Szaúd-Arábia, továbbá az Egyesült Államok céljukat nem érték el, ellenben elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy ekkor már az An-Nuszra csoportban tevékenykedő, majd abból több ezer fegyveressel kiváló Al-Bagdadi 2014. június 29-én, más források szerint július 5-én az Iszlám Állam kalifájává kiálthatta ki magát. A leírt „üzleti modellre”, azaz öböl menti monarchiák kormányzati pénzeinek ilyen irányú áramlására Charles Lister, a Brookings Institute Doha Center igazgatója szerint nincs kézzelfogható bizonyíték. Más a véleménye Günter Meyernek, az Arab Világ Kutatóközpontja igazgatójának a Mainzi Egyetemen. Álláspontja értelmében az IÁ egészen 2012-ig hozzájutott szaúdi kormányzati pénzekhez, és magánforrásokból a mai napig érkezik a pénz az Arab-öböl országaiból. A szaúdi állami finanszírozás elapadásának oka, hogy az IÁ kötelékében harcoló külföldiek közül a szaúdiak vannak legtöbben, és ez már kellemetlen az uralkodóház számára, továbbá hogy a szervezet immáron Szaúd-Arábiában is merényleteket követ el.

A kalifátus kikiáltása létfontosságú a szervezet történelmében. Graeme Wood, a Yale Egyetem óraadó tanára szerint az Iszlám Állam Korán-magyarázói különös jelentőséget tulajdonítanak a kalifa eljövetelének. A kalifának minden hithű mozlim feltétlenül engedelmeskedni köteles egészen addig, amíg a kalifa pontosan követi a Korán utasításait. Így például évente minimum egyszer köteles szent háborút – dzsihádot – vívni, melynek keretében üldöz és elpusztít minden istenkáromlót. Utóbbiak körébe tartoznak a Korán megújítói, vagyis a síiták, továbbá akik bármilyen választáson akár választóként, akár jelöltként részt vettek, esetleg állami hivatalt töltöttek be. Fontos megemlíteni, hogy az IÁ egyebek között ezen az alapon istenkáromlónak tekintette az egyiptomi Mozlim Testvériséget is. Ha a kalifa nem teljesíti a Koránban lefektetett feladatokat, leváltható, akár erőszakos úton is. Nincs választása – harcol vagy meghal. Wood másik kulcsállítása, hogy az IÁ semmilyen körülmények között nem létesíthet – szintén vallási okokból – diplomáciai kapcsolatokat, és nem köthet békeszerződést. Ebben alapvetően különbözik például a Talibántól, amelynek az Emírségekben működött képviselete. Ismeretes, hogy a két szervezet között már voltak összecsapások Afganisztánban. Az IÁ-val nem lehet tárgyalni, sem kiegyezni.

Wood szerint az IÁ megértésének kulcseleme, hogy területhez kötődik, e nélkül nem létezhet, miután kalifátus csak meghatározott területen működhet. A kalifátus a dzsihád során folyamatosan terjeszkedik. Célja az 1924-ben Kemal Atatürk által végleg felszámolt Oszmán Birodalom területének elfoglalása. Tudni kell, hogy az IÁ az Oszmán Birodalmat tekinti az előző, ámbár tökéletlen kalifátusnak, amelynek hatalmát vissza kell állítani. A kalifátus ezért Al-Bagdadi általi kikiáltása Wood álláspontja szerint döntő lökést adott a külföldön élő mozlimok „utazási kedve” megnövekedésének, akik ettől kezdve ezrével érkeztek az IÁ által elfoglalt területekre, hogy részt vegyenek a szent háborúban. Volt hová menni, kihez tartozni – ez különösen fontos volt a nyugat-európai társadalmakba beilleszkedni nem tudó vagy nem akaró, könnyen fanatizálható fiataloknak. De az érkezők között számos csecsen, más kaukázusi és bosnyák nemzetiségű is akad, úgyszólván viszonozva azt az internacionalista segítséget, amelyet anno a Jugoszlávia szétesését eredményező háborúban, illetve a csecsen függetlenségi harcok során arab bajtársaiktól kaptak.

Itt fontos megemlíteni, hogy Wood és más kutatók szerint az IÁ 2014 februárjában deklaráltan szakított az Al-Kaidával, miután megváltozott a köztük korábban fennálló hierarchikus viszony. Ismeretes, hogy az Al-Kaida nem ellenőrzött konkrét területeket vagy országrészeket, hanem egyfajta globális franchise rendszerként működött szinte az egész világon. Befolyását tekintve az Al-Kaida jelenleg visszaszorulóban van, bár nem eszköztelen, mint a párizsi Charlie Hebdo-merénylet is mutatja. A tagok egy része az IÁ-nak rendeli alá magát, mint például a Boko Haram, mások pedig ellenállnak, mint a tálibok. Wood szerint a legnagyobb veszélyt az IÁ és az Al-Kaida közötti kiegyezés, pontosabban utóbbi behódolása jelentené, miután az Al-Kaida globális szervezet, sejtjei Boszniától a Fülöp-szigetekig léteznek, az uniós országokat is beleértve. Az IÁ eddig közel sem tanúsított az Al-Kaidához hasonló aktivitást globális szinten, kivéve a propagandát és toborzást. Viszont nem hívott fel direkt merényletekre.

Sógor Dániel történész, arabista egy közelmúltban elhangzott előadásában az IÁ-t az öböl menti országok és az Egyesült Államok által létrehozott, katonailag felszerelt és kiképzett, működtetett szervezetként definiálja. Felemelkedésén olyan prominens személyek munkálkodtak, mint John McCain amerikai szenátor, akinek még közös fényképei is vannak Abu Bakr al-Bagdadival. Az ominózus képek Szíriában készültek, ahol az USA éppen az általa mérsékelteknek nevezett, Aszad elnök – és egymás – ellen harcoló szervezetek felfegyverzésével volt elfoglalva. Sógor szerint máig rejtély, vajon milyen kritériumok alapján kiáltottak ki az amerikaiak bárkit is mérsékeltnek Szíriában. Egy dolog kijelenthető: Amerika semmit sem tanult iraki missziójából. Vagy mégis?

A történész állítja: az IÁ olyan modell, amely létrehozói szerint amerikai katonák életének veszélyeztetése nélkül, az öbölországok pénzén, török logisztikai támogatással alkalmas arra, hogy megállítsa az Amerika- (és Izrael-) ellenes erők, elsősorban Irán előrenyomulását. A geopolitikai játszmában teljesül az öböl menti monarchiák célja, jelesül az iszlám terjesztése, a síita irányzat kordában tartása. Utóbbi cél Izraelnek is kedves, gondoljunk csak Benjámín Netanjáhú miniszterelnök közelmúltbeli, az Egyesült Államok Kongresszusában elhangzott felszólalására. A játszma többfelvonásos. A felvonások között felsorolható az arab tavasz során megkísérelt demokráciaexport az ismert eredményekkel, Nigériának mint Afrika egyik leggazdagabb országának a destabilizálása (Boko Haram), a senki által meg nem nyerhető és ezért hosszú ideig fennmaradni képes szír konfliktus vagy a jemeni belháború.

A leírt okfejtést összeesküvés-elméletnek minősítők szembesülhetnek a kérdéssel: miért nem avatkozik be az USA, hasonlóan az 1991-es és 2003-as kuvaiti és iraki offenzívához? A választ Wood adja meg, az Iszlám Állam által képviselt ideológiából merítve. Az IÁ fennen hirdeti, hogy az igazhitű seregek Dabik szíriai város mellett fognak összecsapni a hitetlenekkel egyfajta apokaliptikus végső csatában. A hitetleneket könnyű az amerikaiakkal azonosítani. Wood szerint egy direkt amerikai beavatkozás az IÁ propagandagépezetét arra késztetné, hogy a világ valamennyi mozlim harcosát felszólítsa, vegyen részt a közelgő döntő ütközetben. Könnyű belátni, milyen hatást válthat ki egy ilyen felhívás a világ radikális mozlimjai között

Sógor gondolatmenete szerint viszont teljesen természetes az Egyesült Államok passzivitása. A légicsapásokon kívül érdekes módon más eszközhöz nem nyúlnak az amerikaiak, különösen feltűnő a pénzügyi szankciók teljes hiánya úgy az öböl menti országok (állami források), mint azok állampolgárai (privát források) ellen. Hasonló a helyzet a logisztikai támogatást adó Törökország esetében – az USA a kisujját sem mozdítja, miközben jórészt török területeken át érkeznek az önkéntesek, oda áramlanak a kőolaj- és más termékek, ellopott műkincsek és javak. Ukrán–orosz konfliktus, Krím félsziget? A projektben a nemzetközi média is szerepet játszik, hiszen csak az utóbbi egy évben irányult fokozott figyelem a Nigériában tevékenykedő és néhány hónapja az IÁ-nak hűséget esküdő Boko Haramra, pedig a szervezet 2002 óta tevékenykedik. Hirtelen fontossá vált

A legnagyobb probléma, hogy az Iszlám Állam szelleme kiszabadult a palackból, és semmi jel nem mutat arra, hogy bármiben is engedelmeskedne létrehozói – ha vannak ilyenek – akaratának. Az IÁ-nak széles az eszköztára a világ iszlám népessége akaratának militáns befolyásolására. Hiába mondjuk, hogy a mozlimok többsége nem szeretne lefejezést vagy keresztre feszítést nézni esti szórakozásként, az IÁ kommunikációs stratégiája rendkívül hatásos, és éppen elegen vannak, akiket lelkesít. A stratégiai cél elsősorban a regionális uralom megszerzése, majd, folyamatos harcban, a keresztény kultúra feletti győzelem.

Az IÁ megfékezésére többféle forgatókönyvet is olvashatunk. Egyesek az iraki síita milíciákra és az őket támogató Iránra tippelnek, Tikrít minapi visszavételét idézve. Az elképzelés azért nem működik, mert a síiták nem kívánnak szunniták által lakott területeket megszállni, ugyanis ott utálják őket, továbbá mert nem tudnák ezeket ellenőrizni és megtartani – minek? –, a fentiekből következően számukra nincs értékük. Iránnak nem célja Irak állami integritásának védelme, sokkal inkább de facto feldarabolása és a déli, olajban gazdag, síiták által lakott részei fölötti kontroll.

Ugyanez igaz a kurdokra is. Ők is addig nyújtózkodnak – olyan területeket védenek meg –, ameddig a takarójuk ér, meglehetős sikerrel. Mértékadó megfigyelők komoly esélyt adnak az önálló kurd állam néhány éven belüli létrejöttének. A térség legerősebb hadserege, a török felsorakozott a határokon, de tétlen szemlélőként áll ott (Kobani ostroma), sőt mint említettem, többféleképpen is segíti az IÁ-t. Beavatkozni kívánó – akár arab, akár nyugati – katonai koalíció felállításáról nem érkeznek hírek. A szaúdi légierő inkább a jemeni kormányellenes erőket meg a civileket bombázza.

Az iraki hadsereg harcértékéről pedig mindent elmond, hogy Moszul 2014-es, egy teljes délelőttön át tartó ostroma során az iraki védők tizenötszörös létszám- és abszolút technikai fölényben voltak, de fegyvereiket eldobálva és hátrahagyva menekültek. Ugyanez ismétlődött meg nemrégen Ramadinál.

A szinte egyetlen reális lehetőség a természetes kifulladás, az utánpótlás csökkenése. Tikrít síita milíciák általi visszafoglalása során felcsillant a remény, de az IÁ váratlan, erőteljes ellentámadás keretében az iraki Ramadi, majd a szíriai Palmüra bevételével csattanós választ adott az optimistáknak. Több az esély, ha Törökország fokozatosan beszünteti a logisztikai támogatást és a kőolaj- és termékvásárlást. Ehhez járulhatna a pénzügyi források elapadása, de amíg az Iszlám Állam sikereitől hangos a nemzetközi média, addig pénz is lesz. Pláne, ha az Egyesült Államok nem vezet be szankciókat a finanszírozók ellen.

Röviden: aki az Iszlám Állam közeli összeomlását vizionálja, az minden jel szerint túlzottan optimista. Hosszú évek telhetnek el, amíg a fent leírt verzió bekövetkezhet. Addig azonban sok víz lefolyik a Tigris folyón. Az Európai Uniónak pedig meg kell küzdenie a megállíthatatlan migránsáradattal. Az arab tavasz egyik közvetlen „eredménye” volt 2012-ben 141 000 menekült. 2014 első négy hónapjában négyszeresére növekedett az illegális határátlépők száma 2013 hasonló időszakához viszonyítva. Szírek, líbek, irakiak, szudániak, szomáliaiak, nigériaiak, afgánok Akik hamarosan rájönnek, hogy Európában sem várja őket munka, lakás és jólét. Táboraik, gettóik, a kilátástalanság, az idegen környezet tökéletes táptalaja minden extremista ideológiának. És ha megvalósul Graeme Wood pesszimista forgatókönyve, s az Al-Kaida behódol az IÁ-nak? Teljességgel elképzelhető. Európai Al-Kaida-sejtek és tömeges utánpótlás, olyan menekültek formájában, akiket ellenőrizni szinte lehetetlen. Hozzá az Iszlám Állam hatékony propagandagépezete. Ki fog ezzel a helyzettel szembenézni – netán az Amnesty International? Vagy az Európai Bizottság?

Si vis pacem, para bellum – ha békét akarsz, készülj a háborúra!

A szerző közgazdász