A közép-európai kormányok a jelek szerint már el is döntötték, hogy melyik oldalra állnak, hiszen egymással versengve kínálnak kedvezményeket a régiós befektetésben gondolkodó cégeknek. Emiatt nem kevés kritika éri őket, hiszen gyakran olyan nagy kedvezményekbe is belemennek, amelyek azt is kérdésessé teszik, hogy az állam és az adófizetők számára anyagi haszonnal jár-e egyáltalán az adott nemzetközi cég megtelepedése. Hazánkban például a társasági nyereségadót nézve azt láthatjuk, hogy a multinacionális cégek az elmúlt huszonöt évben az általuk befizetett adónál több juttatást kaptak adókedvezmények és állami támogatások formájában. Vagyis a kormányok anyagilag támogatták a multik megtelepedését.
Persze az anyagi haszon nem minden, egy új vállalat megjelenésének számos pénzben nehezen kifejezhető hatása van. Ha például egy magas munkanélküliséggel küzdő település szeretne megnyerni magának egy új céget, nem elég azt mérlegelni, hogy a vállalat adója mennyivel járul hozzá a költségvetéshez. A legfontosabb cél az, hogy legalább néhány új munkahely létesüljön a településen, akár azon az áron is, hogy az adóbevételek nem növekednek. Azt is figyelembe kell venni, hogy kedvező esetben a helyi vállalkozások is hasznot húzhatnak az új cég jelenlétéből, és további munkahelyeket hozhatnak létre. Ahogy nemrégiben egy kelet-magyarországi polgármester megjegyezte, ő nagyon szeretne már arról vitázni a közgyűlésben, hogy miként kezeljék a multik érkezésével járó környezetvédelmi, infrastrukturális és pénzügyi kihívásokat.
Ez a példa is jól mutatja, hogy egész mást jelent egy multi megjelenése gazdaságilag hátrányos helyzetű régióban, és megint más hatásai vannak olyan területeken, ahol kedvezőbb a munkaerő-piaci helyzet. Mivel hazánkban és Kelet-Közép-Európa más államaiban még bőven találni olyan országrészeket, ahol a munkahelyteremtés létkérdés, nem csoda, hogy a multik bővében vannak az ajánlatoknak. Az adókedvezmények és a támogatások mértéke mellett az alapján dönthetnek, hogy hol találnak megfelelő infrastruktúrát és munkaerőt. Mivel nemcsak az adók, de a bérek is kifejezetten alacsonyak a hátrányos helyzetű régiókban, olyan termelést is megéri nekik hazánkba telepíteni, amelyet saját országukban nem tudnának nyereségesen működtetni.
Gyakran éri az a kritika a hazánkban működő multinacionális cégeket, hogy Magyarországot gyakorlatilag összeszerelő üzemként használják, a nagy szakértelmet igénylő tervezési, fejlesztési részlegeket már nem hozzák magukkal. Ennek az egyik oka éppen az, hogy a munkanélküliséggel sújtott régiókban sem megfelelő infrastruktúra, sem szakembergárda nincs a magas képesítést igénylő munkákhoz. Míg más területeken, ahol ehhez minden adottság megvan, nem tudnak hatalmas kedvezményeket kialkudni, és az is előfordulhat, hogy a jövőben szakemberhiánnyal kell megküzdeniük. Amikor egy nemzetközi nagyvállalat a fejlesztéssel foglalkozó részlegének keres telephelyet, akkor az adott ország bérszintje már másodlagos számára, elsősorban az érdekli, hogy az adott területen talál-e elég képzett munkaerőt. Ebből következik, hogy a magyar munkavállalók addig nem tudnak ellépni a futószalag mellől, amíg az ország oktatási rendszere nem látja el piacképes tudással a diákokat.
Mindebből akár azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy amint a foglalkoztatás elér egy kedvező szintet, a hazánkban működő multik összetétele is megváltozik, és egyre nagyobb arányban lesznek jelen a magasabb hozzáadott értéket létrehozó ágazatok. A gondok azonban akkor sem szűnnek meg, ha az ország megtelik multikkal, csupán a problémák jellege változik. A nagy nemzetközi cégek ugyanis amellett, hogy munkát adnak a kis- és közepes vállalkozások egy részének, sokat ki is szorítanak a piacról. Márpedig a gazdagabb országok példái is azt mutatják, hogy a gazdaság húzóerejét még manapság is a kisebb hazai cégek jelentik. Ez Magyarországra is igaz, mivel annak ellenére, hogy a bruttó hazai termék hatvan százalékát a multik állítják elő, a foglalkoztatottaknak csupán a negyede dolgozik náluk. Ráadásul a nemzetközi vállalatok betelepülése nagyobb kockázatot hordoz magában, hiszen a piaci helyzettől függően akár tovább is állhatnak. Nem egy önkormányzat került nehéz helyzetbe az elmúlt években azért, mert túlságosan kiszolgáltatta magát egy cégnek. Komáromot például a leépülő Nokia, Budaörsöt pedig az elköltöző Pannon GSM–Telenor hozta nehéz helyzetbe.
További problémát jelenthet egy túlságosan a nemzetközi vállalatokra épülő gazdaságban, hogy a cégek kiviszik az országból az ott megtermelt haszon egy részét. A kormányok szinte mindenhol megpróbálnak gátat szabni ennek a folyamatnak, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az országok között a legfőbb különbség nem abban mutatkozik meg, hogy bent tudják-e tartani a multik nyereségét, hanem abban, hogy a gazdaságukhoz milyen arányban járulnak hozzá a külföldi cégek, és a saját nemzetközi vállalataik milyen profitra tudnak szert tenni más államokban. Hazánk ezen a területen nem áll jól. A külföldön is sikeres magyar cégek száma alacsony, a magyarnak tekinthető multik száma pedig elenyésző.
Ezen a téren azonban a régió többi országa sem áll sokkal jobban Magyarországnál. Jelenleg a volt kommunista országok gazdasága leginkább az alacsony bérek miatt betelepülő nemzetközi cégektől kap lendületet. A különbség azonban a következő évtizedekben növekedni fog ezen országok között, attól függően, hogy milyen hatékonyan használják ki a multik kínálta lehetőségeket. A nemzetközi cégek jelenléte ugyanis olyan előnyt kínálhat számunkra is, amely idővel orvosolhatja a nagy magyar cégek hiányából fakadó problémát. A multik hazai beszállítóinak egy része a nagyok farvizén utazva valóban nemzetközi hírnévre tehet szert, és idővel maga is magyar székhelyű nemzetközi nagyvállalattá válhat. A következő időszak kulcskérdése az lesz, hogy a cégek meg tudják-e ragadni ezt a lehetőséget, és létrehozzák-e az új magyar nagyvállalati réteget, vagy évtizedek múlva is egy-egy multi beszállítói lesznek.
Amennyiben néhány magyar cégnek sikerül átugrania a lécet, Magyarország kiléphet az összeszerelő műhely szerepéből, és néhány szektorban akár a világ élvonalába is felküzdheti magát. Ha viszont ez nem sikerül, akkor 2045-ben is azon kell majd törnie a fejét az aktuális kormánynak, milyen kedvezménnyel bírja rá a telephelyet kereső vállalatokat, hogy Macedónia helyett hazánkban létesítsenek üzemet.
