A bicskanyitogató cím után hosszan részletezik a magyar kormányfő rémtetteit a szélsőjobb előretörésétől a menekültkvóta elleni fellépéséig (az valahogy kimaradt, hogy több uniós ország is osztja a magyar álláspontot). A bűnlajstrom már annyira unalmas, hogy bármelyik rutinos hírolvasó szinte fejből felsorolhatná a Jobbik-veszélytől kezdve a hajléktalanok bebörtönzéséig, ám a hetilap most a szokásosnál is gyűlöletkeltőbb formáját hozta, félretájékoztatva olvasóit. Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság túl jókedvű (vagy kapatos) elnökének a rigai csúcstalálkozón tanúsított botrányos magatartásából magyarügyet faragtak, elhallgatva, hogy az elnöki hivatalnak a közfelháborodást csitítandó közleményt is ki kellett adnia, magyarázva a magyarázhatatlant.
A The Economist csak a magyar kormányfőre koncentrált, így „elfelejtette” leírni: Juncker úr szinte végigpofozta Európa vezetőit. Kit csak meglegyintett (volt, aki Orbán Viktornál is nagyobb pofont kapott), de akadt itt tisztelgés, cuppanós homlokcsók, fojtogatós ölelés, kioktató nyakkendő-igazítás, hátba taszajtás, sőt, a zavarodott elnök egy-egy államfőt fel sem ismert. Francois Hollande-ot kínosan sokáig ölelgette, majd erősen mellbe vágta, a luxemburgi pénzügyminisztert felképelte, a Régiók Bizottsága elnökének odaszólt, hogy túl kövér, és megpaskolta a hasát. Valamennyiükkel megalázó módon bánt a kamerák kereszttüzében, ide-oda taszigálta, majd leparancsolta őket a színpadról. Juncker mindezt havonta tízmillió forintnak megfelelő fizetésért teszi, amelyhez évi 80 milliós lakhatási támogatás és hatmilliós zsebpénz dukál, nyugdíja élete végéig nem lehet kevesebb, mint 22 millió forint, mandátuma lejártakor pedig természetesen végkielégítés is jár neki. Senki nem sajnálná tőle az 50 millió forintnak megfelelő lelépési pénzt, ha most azonnal levonná a rigai csúcstalálkozó tanulságait, és leköszönne. Az apanázsból még a megfelelő kezelést is igénybe vehetné.
The Economist azonban hamisan azonosítja Junckert Európával, hogy Magyarország miniszterelnökét, illetve hazánkat lejárassa. Ez azonban nem sikerült, sőt a nemtelen támadás bumerángként ütött vissza. A 28 tagállam ugyanis nyilvánvalóan nem jelent egyet Jean-Claude Junckerrel, akire a félmilliárd lakosú unióból mindössze 422-en (!) szavaztak. Hazánkból négyen: két MSZP-s és két Gyurcsány-párti politikus.
Ezt hívják demokráciadeficitnek. A Nobel-békedíjas uniót most két olyan félkegyelmű vezeti, mint a kollégái szerint az alkoholtól sokszor bűzlő, egykori offshore-lovag Juncker és az érettségiig el sem jutott Martin Schulz. Ők a vékony nejlonzacskók használatának szabályozásával bíbelődtek hónapokig. (De állítólag megoldották!)
Az, hogy egyik kormányfő sem kevert le Junckernek egy „baráti pofont”, nem a személyének szólt. A tisztelet (ez esetben a tahóság tűrése) értelemszerűen az EU-nak járt. Ha ugyanis viszonozták volna viselkedését, akkor erre a szintre süllyedve az uniót sértették volna meg. A tiszteletadás azonban fordítva is elvárható lenne; vagyis az elnök elvileg a tagállamokat alázta meg faragatlan viselkedésével. Már amennyiben képes bárki is komolyan venni egy olyan politikust, aki mikrofont harapdál és jegyzetfüzetekkel ütögeti államfők fejét.
Junckernek egy kabaréműsorban lenne a helye, vagy legalábbis – politikailag korrekt nyelven – ki kellene pihennie a stresszel járó fáradalmait. Ha kell, szakemberek segítségével.
