Önkritikus érdekkijáró

Mióta Lázár János nekiment a bürokráciának, az mintha kissé megdagadt volna.

„Ugye a söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk, ami szükséges, mert a söralátét olyan messze van, hogy inkább sörgyár nagyságú egy alátét-adóbevallás” – így jegyezte le Berkecz Balázs Lázár János szavait. Adószakértők kiszámolták: pillanatnyilag 53-féle adót, illetéket, járulékot és egyéb állami sarcot kell fizetnünk. Ezek között gyakorlatilag senki nem tud kiigazodni, gyakran maga a hivatal sem. Azért vannak mégis, hogy befizetésük elmulasztása esetén büntetést lehessen kiszabni, s ezáltal is jelezni az állampolgároknak, hogy ki az úr a háznál (az államháztartásban).

Azzal sem mondott bombasztikus újdonságot Lázár, hogy a nyugat-európai bérekkel még húsz év múlva sem tudunk versenyezni, így a legfelkészültebb diplomás és szakmunkás fiataloknak nem leszünk képesek olyan fizetést biztosítani, amely konkurálhatna a nyugati jövedelmekkel.

Legfeljebb azzal tudunk versenyezni, hogy itt egyszer majd jobban, komfortosabban lehet élni. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor annak ellenére, hogy kevesebbet keresnek, mint nyugaton, talán mégis itthon maradnak. Vagyis nem a fizetés versenyképes, hanem a hely. Ebben igaza is lenne Lázárnak, de az állam, ha fizetést nem is tud adni, életvezetési útmutatásokat, sőt utasításokat annál többet. Emiatt viszont sokat romlott a hely komfortossága.

Szólott a főminiszter a bürokráciáról is. Részben túlszabályozás, részben értelmetlen bürokrácia, részben öncélú bürokrácia van Magyarországon. A miniszterelnök őt bízta meg azzal, hogy essen neki a bürokráciának, de a minisztériumok semmiféle segítséget nem adnak arra nézvést, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni, mert az a létezésük alapjait veszélyeztetné. Hiszen minél nagyobb a bürokrácia, annál nagyobb az államigazgatás, és ha kevesebb a szabály, akkor nem kell annyi munkavállaló, nem kell akkora irányítási struktúra.

„Érdekkijáró posztkádári kultúrában élünk harminc éve.” Leszámítva azt a tényt, hogy a posztkádári struktúra csak huszonöt éves, a bürokrácia burjánzását illetően Lázárnak fájdalmasan igaza van. Mert amióta a főminiszter nekiment a bürokráciának, az – úgy érezzük – alaposan megdagadt. A bürokráciának csak egyik következménye a lassú ügyintézés, a lényege a döntések elodázása, a felelősség elhárítása. Ha az önmagát családbarátnak hirdető kormány főminisztere kijelenti, hogy az általa vezetett minisztérium nem családbarát munkahely, akkor joggal támadnak kétségeink a kormányzati kampány komolyságát és hitelességét illetően, továbbá felmerül bennünk az alapos gyanú: nyilván a túlszabályozás, az értelmetlen és öncélú bürokrácia, a létezését igazolni vágyó túlméretezett apparátus tehet arról, hogy a kormány egyik alapértéke nem érvényesül a Miniszterelnökségen.

S ha Lázár a saját hivatalában nem képes a tőle elvárt célt megvalósítani, hogyan tehetné meg a többiben? Az Index által készített videoriportra utalunk, amelyben a riporterek Hódmezővásárhelyen, a képviselői fogadóóráján látogatták meg Lázár Jánost, aki a helyi kisemberek gyámolaként karolja fel az egyszerű népet. Igazi plebejus hős, mindenkit üdvözöl, mindenkihez van egy jó szava, miként azt egy választott képviselőtől joggal elvárjuk. (A többségük erre sem képes.) Majd a kérelmezőkkel szemben megértő, készséges, figyelmes, empatikus, ügyüket hallva pörög, forog, telefonál, intézkedik. Egy idős férfinak inzulint szerez, a kerékpárúton lévő kátyú ügyében intézkedik, egy rosszul mért földterület kiigazításán serénykedik, segélycsomagot ígér egy magányos néninek.

Többletkijárónak nevezi magát, aki így szokta meg, hogy segít az embereknek, gyorsan és bürokráciától mentesen. Pedig valójában ez a bürokrácia maga. Ha normálisan működnének a különböző intézmények, akkor a főminiszter közbenjárása nélkül adna az orvos inzulint a cukorbetegnek, az útkarbantartók betömnék a kátyút, a földhivatal pontosan mérne, a segélyszervezetek osztanának csomagot. Így, hogy a miniszter dönt helyettük, a felelősségtől megszabadulnak, de mégis ők maradnak az illetékesek. Lázár szerint 350–400 éve így működik ez az ország.

Lehet, hogy 350–400 éve posztkádári kultúrában élünk?