Számít-e a népakarat a transzatlanti partnerség esetében?

Elfogadta az INTA azt a jelentéstervezetet, amely a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségre (TTIP) vonatkozó európai parlamenti javaslatokat tartalmazza.

Ellene szavaztak viszont a baloldali és zöldképviselők (a baloldal természetesen nem a szocialistákat, hanem az egyesült baloldalt jelenti, akik tényleg baloldali értékeket képviselnek), továbbá az euroszkeptikusok és az el nem kötelezettek is. A szocialisták közül a kivétel a francia Emmanuel Maurel volt, aki, úgy látszik, tényleg baloldali nézeteket képvisel, hasonlóan azokhoz a francia szocialistákhoz, akik annak idején elutasították az európai alkotmányt, amikor Franciaországban népszavazást tartottak róla.

A jelentéstervezet fő érve a megállapodás mellett az, hogy az előmozdíthatja Európa újraiparosítását és segíthet abban, hogy az iparból származó uniós GDP-arány 2020-ra a jelenlegi 15 százalékkal szemben 20 százalékot érjen el. Eltekintve ettől az irreális céltól (ugyanis az ipar GDP-vett arányának csökkenése objektív jelenség, a termelékenységnövekedésnek az ipar és a szolgáltatások közötti különbségéből származik), az egyezmény aligha szolgálja az európai ipar, ezen belül különösen a foglalkoztatás zömét adó kis- és középvállalatok fellendülését. Közismert ugyanis, hogy minden szabad kereskedelmi egyezmény elsősorban a nagy tőkeerejű, multinacionális vállalkozásoknak biztosít nagyobb teret, és pont a sokat emlegetett kisvállalkozások ellenében. A jelenlegi jelentéstervezetet azzal lehetett elfogadtatni a parlament nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó bizottságában, hogy a legvitatottabb kérdést, a beruházásvédelmi vitarendezést (angol rövidítésével ISDS-t) sikerült elhomályosítani. Ugyanis a szöveg azt mondja, hogy a szabad kereskedelmi egyezményben nincs szükség a beruházó és az állam közötti vitarendezési mechanizmus bevezetésére, mert az unió és az Egyesült Államok jogrendszere kellőképpen fejlett, hogy az ilyen vitákat kezelni tudja. A másik engedmény, hogy a leendő egyezményből kizárják a közszolgáltatásokat és a közműveket (például egészségügy, vízszolgáltatás), lehetővé téve, hogy e területek – a közérdek biztosítása érdekében – nemzeti és helyi hatáskörben maradjanak.

Az egyezményt kritizáló képviselők és civil szervezetek azonban nincsenek elragadtatva a jelentéstervezetben foglalt kompromisszumoktól. Ska Keller német zöldképviselő például, aki a bizottságban a jelentéstervezet ellen szavazott, kijelentette: nem világos, hogy a dokumentum kizárja-e, vagy csak módosítani akarja a beruházásvédelmi egyezményt. E kérdés azért vízválasztó, mert a beruházásvédelmi egyezmény – ennek az elfogadására két évtizeddel ezelőtt volt már egy kísérlet, az ún. többoldalú beruházásvédelmi egyezmény, amely végül civil szervezetek ellenállásán bukott meg – lényegesen csökkentené a nemzetállamok szuverenitását, gátolva, hogy országaik érdekét szolgáló szabályozásokat vezessenek be a multinacionális érdekekkel szemben. A Szociális Platform és a Független Szakszervezetek Európai Konföderációja (CESI) egyrészt üdvözölte, hogy a javaslattervezet a közszolgáltatásokat kiveszi a TTIP hatásköréből, másrészt a beruházásvédelmi egyezmény körüli bizonytalanság miatt aggodalmát is kifejezte.

A CESI főtitkára, Klaus Heeger szerint elérték, amiért küzdöttek, és kifejezte reményét, hogy a közszolgáltatások kérdésében az Európai Parlament is a bizottsági javaslatnak megfelelően foglal majd állást. Pierre Baussand, a Szociális Platform igazgatója viszont a beruházásvédelmi egyezménnyel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a javaslattervezetben kialakított kompromisszum egyrészt felesleges, másrészt destabilizáló hatású, az unió és az Egyesült Államok meglévő törvényei ugyanis elegendő védelmet nyújtanak a kormányhatalom multinacionális vállalatokkal szembeni esetleges túlkapásaival szemben. A vita tehát még nem dőlt el, mondhatnánk, csapataink harcban állnak. Nagy azonban a valószínűsége annak, hogy a népakaratot végül ugyanúgy nem veszik figyelembe, mint az európai alkotmány esetében.