Renzi „nagy örömmel” fogadta Putyint, aki baráti légkörben taglalta az oroszokat (is) sújtó szankciók értelmetlenségét. A nemzetközi sajtó kifejezetten pozitív hangvételű cikkekben emelte ki a párbeszéd és az együttműködés fontosságát, csakúgy, mint az olasz kormányfő Moszkvában tett márciusi látogatásakor. Holott két héttel korábban a magyar miniszterelnököt még az európai értékek elárulójának nevezték, amiért fogadta az orosz elnököt.
Mivel az oroszellenes büntetőszankciók okául megjelölt orosz–ukrán konfliktus Putyin budapesti látogatása óta alig változott, sőt a Krím-félsziget is orosz kézen maradt, látszólag érthetetlen a két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó fogadtatás. Hasonló kettős mérce érvényesül a magyar–szerb határt megerősítő kerítés és a menekültek előtt lezárt francia határ megítélése tekintetében. Miközben az idegengyűlölő Magyarország lábbal tiporja a demokráciát, addig Franciaország csak védi állampolgárait az egyre követelőzőbb illegális bevándorlókkal szemben.
Miközben mi vasfüggönyt húzunk az intolerancia jegyében, addig a spanyoloknak a schengeni szerződés értelmében „kötelező” volt egy hasonló kerítést építeniük a Gibraltárral szembeni, Marokkóba beékelődő terület köré – érthető biztonsági okokból És most itt vannak az egyébként toleráns olaszok, akiket Európa lelkiismeret-furdalás nélkül magukra hagyott a menekültkérdésben, így ma már erősen fontolgatják, hogy a hozzájuk érkező illegális bevándorlóknak megmutatják az észak felé vezető utat, és kezükbe nyomnak egy (nem retúr) gyorsvasútjegyet.
A lényeg már rég nem az égbekiáltó kettős mérce (ezt már szinte megszoktuk), hanem több százezer ember kilátástalan helyzetének napi politikai célokra használása Európa-szerte. A magyarokról rasszista, kirekesztő képet festenek, miközben több uniós tagállam is a kényszerű védelemre rendezkedett be változatos eszközökkel, a Földközi-tengeren cirkáló hadihajóktól a schengeni övezet lezárásáig. Nálunk sajnos a román bevándorlókkal való riogatás ugyanolyan sikeresnek bizonyult egykor, mint az emberek félelmeire apelláló mostani plakátkampány, amely bármennyire is etikátlan, önreklámként és figyelemelterelésként remekül működik. Mert egyértelmű, hogy e hatalmas médiafelhajtás nélkül is meg lehetett volna erősíteni a déli határt, és bezárni a törvényi kiskapukat. Nem adhat felmentést, hogy máshol sem különb a helyzet.
A nemzetközi szervezetek évek óta bénultan figyelik a közép- és közel-keleti, valamint az észak-afrikai konfliktusok elmérgesedését, a túlnépesedés és a munkanélküliség miatti feszültségek robbanását. Az unió is csak akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor sajtóhír lett a líbiai partoknál a tengerbe veszett 900 menekült tragédiájából.
Az elefántcsonttoronyban élő uniós vezetésnek továbbra sincs működőképes külpolitikája – a térségbe irányuló európai fegyverembargó eltörlésén kívül. A demokratikus eszmék felkent hirdetői belebuktak a menekültkérdésbe, és nem maradt erkölcsi alapjuk elmarasztalni a magyarokat. Az uniós politika nem talált megoldást, ezért – jobb híján – erkölcsi kérdést faragott a menekültügyből. Így lett a magyar kerítésből is egy „nagy fal”, ami – a történelemben láttunk már rá példát – bármikor megkerülhető.
