Az Európai Unió szankciókat hirdetett ugyan Bécs ellen, a fekete-kék koalíció legfeljebb gazdaságpolitikailag volt felettébb jobboldali. A szociáldemokrata meghatározottságú Ausztriában tabudöntésnek számított számos szociális juttatás megnyirbálása és egyes állami cégek privatizációja. Az osztrákok többsége egyiket sem igényelte különösebben, ráadásul a privatizációs ügyekből mára főként csak a szabadságpárti korrupciós ügyek maradtak meg. A jobboldali populista párt már a kormányzás során felmorzsolódott, szavazóinak felét elvesztette, kettészakadt, magába zuhant. 2005-ben Jörg Haider ki is szállt saját pártjából, az FPÖ-nek pedig elege lett az addigi neoliberális–yuppie irányból, és a bécsi fenegyerek, Heinz-Christian Strache vezetésével baloldali populista fordulatot vett. Mára az FPÖ a legerősebb párt a bécsi munkáskerületekben, és a fiatalok (főként a tanulatlan fiatalok) mellett a munkások körében a legnépszerűbb.
Amikor 2006-ban a jobboldali Schüssel-kormány megbukott és visszatértek a szocdemek, sokan azt mondták, hogy Ausztriában helyreállt a rend. Az osztrák jólét alapja a szocdem irányítású nagykoalíció, amely az igen széles jóléti állam mellett társadalmi nyugalmat teremtett. Ez persze más nézőpontból unalomnak, állóvíznek tűnik, ahol mindent a nagy hatalmú munkás- és iparkamarák döntenek el zárt ajtók mögött. Ez ellen indult a nyolcvanas évek végén harcba Jörg Haider – akiről kevéssé köztudott, hogy liberális politikus volt, liberális programmal. Kisebb államot, kevesebb állami tulajdont, fellazított szociális hálót, több versenyt akart. A „nácik” mellett éppen ezért a liberális, államfüggetlen polgárság jelentette Haider bázisát. A haideri kísérlet azonban elbukott: ő maga nem vállalta a kormányzati felelősséget, emberei pedig korrupt újgazdagokként maradtak meg a választók emlékezetében, akiket el is zavartak a kormányból.
A régi világ, a szocdem–konzervatív nagykoalíciós nyugalom nem tért vissza. Tizenhat évvel Haider 1999-es győzelme után meg lehet állapítani: Ausztria ma ugyanott áll politikailag, mint egykoron. A nagykoalíció pártjai hitelüket vesztették, és a közvélemény-kutatások alapján nemhogy nagynak, de koalíciónak se lehet nevezni őket: ha most vasárnap lennének a választások, a szocdemek és a konzervatívok együtt sem szereznék meg a többséget. Ráadásul tizenhat évvel később az FPÖ már nem a második helyre robbanna be, hanem majdnem harminc százalékkal az első helyen áll. Heinz-Christian Strache persze nem Jörg Haider, és nem csak a köztük lévő jelentős szellemi különbség miatt. A többdiplomás, doktorált Haider liberális irányból akarta lebontani a nagykoalíciós Ausztriát, a fogtechnikus végzettségű Strache viszont éppen nem bontást ígér, hanem a régi, pihe-puha idők visszatérését. Nem véletlenül hasonlítja magát Bruno Kreiskyhez, a legendás szocdem kancellárhoz – az FPÖ éppen az államot védené, növelné, és nem leépítené.