Az európai menekültpolitika elbizonytalanodása

Milyen hatással volt az Európai Unió bővítése és az illegális bevándorlás a közös piacra?

A legtöbb vonatkozó tanulmány abból indul ki, hogy az illegális migránsok a rejtőzködésben érdekeltek, és távol tartják magukat a bűnözés világától is. A munkalehetőségek törvényi korlátozásának következtében azonban megfigyelhető a bűnelkövetések számának növekedése, miként például legutóbb Hollandiában. Az illegális migrációval szembeni harc ezért is került az Európai Unió politikai prioritásai közé. Az unió bevándorlási szakpolitikára fordított költségei zömmel a közös határvédelmet, a visszatoloncolást, illetve a már beérkezettek mielőbbi társadalmi integrálását szolgálják. (A migrációs probléma kezelésére a 2007 és 2013 közötti időszakban négymilliárd eurót költöttek, amiből 1820 millió jutott a külső határok ellenőrzésének erősítésére, 676 millió a visszatoloncolásra, és 825 millió a társadalmi integráció támogatására.) A rendbiztosító, szankcionáló törekvés tehát a migrációs költségek felosztásából is kiviláglik. Kétségtelen, a befogadó társadalmak népességének (a választóknak) ez az egyértelmű elvárása. A kérdés csak az, hogy ezekkel a költségráfordításokkal csökkenthető-e az illegális bevándorlás.

2. Az Európai Unió migrációs tendenciáit jelentősen módosította a 2004-es bővítés. Egyrészt nagymértékben csökkentette a jogcím nélküli tartózkodások számát (a polgárok egyik fő európai szabadságvívmányának számít a szabad mozgás a schengeni térségben), másfelől a probléma súlypontja áthelyeződött a régi tagállamokról az új tagállamokra – rajtuk keresztül érkezik az illegális migránsok jelentős része, akik a külső határon átlépve már szabadon mozoghatnak az EU-n belül. Az érkezők olyan munkahelyeket „foglalnak el” a szolgáltatószférában, amelyek a hazai munkavállalók számára nem vonzók, helyhez kötöttek, és nehezen ellenőrizhetők (mezőgazdaság, építőipar, magánháztartások szolgáltatásai, vendéglátóipar). Az utóbbi években konkurencia alakult ki ezen a téren a kelet-európai legális munkavállalókkal. A szabad európai migrációs tér világszerte egyedülálló jelenséggé vált. Németországban, Európa jelenlegi legfontosabb bevándorlási célországában a bevándorlók 74 százaléka 2012-ben az EU-n kívülről érkezett. Az unió gazdaságilag gyengébb országait viszont az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik népességüket, és az európai születésszám visszaesésével összefüggésben csökkenő demográfiai spirálba kerülnek (Lettországban 28 kivándorlóra csak egy bevándorló esik).

A kelet-európai bővítést követően tehát létrejött és tartóssá vált egy alacsony bérezésű gazdasági szektor, ahol a nyitott határok következtében a szegény országok egyre több legális és illegális munkavállalója nyer foglalkoztatást. Gazdasági válság időszakában, amikor a bevándorlók minimálbéren dolgoznak, a hazai munkavállalók pedig munkanélküliek, mert az említett munkát már nem hajlandók elvégezni, társadalmi feszültségek alakulnak ki. Romlik a versenyképesség is, mert a bevándorlók nem a képzettségüknek megfelelő munkát végzik, hanem többnyire az alatt dolgoznak. A lisszaboni stratégia célkitűzéseivel (versenyképes dinamikus gazdasági térséggé válás) aligha egyeztethető össze az emberi tőke ilyetén leértékelése. A gazdagabb tagállamokban szinte állandósult az igény az olcsó munkaerőre. Az EU-t, mint tudjuk, nem homogén társadalmak alkotják, így országokon belül is létezik vándorlás a szegényebb régiók felől a gazdagabbak felé. A migrációs térkép mindig a gazdasági fejlettség leképeződése is!

3. A demokratikus politika számára jogilag továbbra is nagy kihívás a megélhetési kategória (őket nevezik illegálisnak) és a menekültek elkülönítése. Ugyanis tényleges menekültek is érkezhetnek illegálisan. Továbbá gazdasági szempontból, ahogyan láttuk, az olcsó munkaerő igénye nem ösztönzi a különbségtételt menekültek és egyéb migráns kategóriák között. Erre utal az illegális kategória felcserélhetővé válása az irreguláris (nem szabályos) minősítéssel, amely már nem feltétlenül jelent büntetőjogi kategóriát, mint az előbbi. A menekültjog intézményével többnyire úgy élnek vissza üzemszerűen a migránsok, hogy megnehezítik származási országuk megállapítását (eldobják papírjaikat). Az elindult menedékjogi eljárás és szabad mozgásuk révén időt és lehetőséget nyernek arra, hogy továbbutazzanak egy másik, számukra kívánatosabb tagállamba, illetve elkerüljenek egy esetleg korai kitoloncolást (hiába kerülnek át tehát a gyorsított eljárás kategóriájába).

A hidegháborús fogantatású genfi menekültegyezményen alapuló menekültügyi rendszer társadalmi elfogadottsága egyre kisebb, ráadásul egyre kevésbé védi azokat, akik arra érdemesek. A mai háborús és polgárháborús vagy akár környezeti menekültek ugyancsak menekültek, mert többnyire muszáj eljönniük lakóhelyükről maguk és családjuk életének védelme érdekében, ugyanakkor a fenti egyezmény szerint ők nem lehetnek kedvezményezett politikai (konvenciós) menekültek! Dietrich Thränhardt münsteri professzor egy 2014. márciusi német közvélemény-kutatás eredményeire támaszkodva a kontingensbefogadást ajánlja a migrációs politika alakítói számára. A befogadásnak ez a módja szerinte elfogadhatóbb az érintett társadalmak számára is, ugyanakkor jelentősen könnyíti az elsődleges befogadó országok helyzetét. Ilyen befogadásra már otthonról pályázhatnának a menekültek, és nem kellene magukat embercsempészekre bízniuk.

A szerző történész, politológus