Ha körülnézünk az interneten, rögtön tippek tucatjaival találkozhatunk, hogyan „hozzuk a legjobb formánkat”, miként „turbózzuk fel magunkat”, milyen módszerrel érjük el a „kívánt álomalakot”. „Borbás Marcsi a bikiniszezonra jó pár kilót ledobott” – számolt be például néhány hete az örömhírről egy női (?) magazin, mintegy ezzel is jó példát mutatva családanyák tízezreinek, akiknek három-négy gyerek felnevelése után is készen kell állniuk arra, hogy ugyanúgy megfeleljenek a társadalom esztétikai elvárásainak, mint korábban.
Magyarországon, de másutt is a teltebb nőktől továbbra is elvárja a média és a társadalom, hogy érezzék kényelmetlenül magukat. Hogy egy percig se gondolják, hogy ők így is gyönyörűek lehetnek. Ráadásul a kritika a legérzékenyebb időszakokban válik a legintenzívebbé: tinédzserkorban és szülés után. Ki ne emlékezne általános iskolás, rosszabb esetben középiskolás éveiből azokra a lányokra, akiket kizárólag túlsúlyuk miatt támadtak a többiek, jellemzően a fiú osztálytársak? Az alak később bőven változhat még az évek során, de a bántás megmarad örökre. Persze idővel (sajnos? szerencsére?) konszolidálódik a kritika, a durva sértések helyét átveszik a finom szurkálódások, a lélekőrlő praktikák, a szégyen, az önbizalomhiány, a folyamatos bocsánatkérés azért, hogy egy nő merészel nem úgy kinézni, mint egy próbababa.
„Minden nyáron ott vannak ezek a »get your bikini body« és »get your beach body« reklámok, miközben ez az egész teljes hülyeség, mert annyit kell tenni, hogy felhúzod a bikinidet, kimész a strandra, és máris készen állsz” – fejtegette nemrég a Flare divatmagazinnak Denise Bidot, egyike azon modelleknek, akik az utóbbi időkben megmutatták: egy nő akkor is maximálisan nőnek érezheti magát, ha nem a legkarcsúbbak közé tartozik. Persze jött is rögtön a válasz, hogy de hát a teltebb nők nem lehetnek egészségesek.
Erdélyi Péter néhány hete aggódott is egy sort a 444.hu-n a Tess Holliday nevű modell egészségéért, mondván: „Lehet ő így boldog, de ha 60 éves korában nehezen mozog majd, nem tudja elvinni sétálni az unokáját, akkor már késő lesz visszacsinálni az egészet.” Egy szavunk sem lehet, elvégre a boldogságot azért engedélyezte számára. Nincs egyébként ennél álszentebb szöveg: bedobunk két sört, elszívunk két szál cigit, majd aggódunk egy kicsit amiatt, hogy a telt nőt nem kellene mutogatni, mert egészségtelen. Érdemes néha végigmenni az utcán, és megnézni, az ajánlott termékek közül épp mennyi is szolgálja az ember egészségét.
Ami egészségtelen, az éppen az a hozzáállás, hogy egy nőnek mindenképp vékonynak kell lennie ahhoz, hogy szépnek érezhesse magát. Majd akkor lesz érdemes azon aggódni, hogy átesünk a ló túloldalára, ha elértük: ne a teltebb nőnek kelljen rosszul éreznie magát, hanem annak, aki azt sugallja (főleg, ha férfiként), hogy emiatt már eleve kevésbé lehet vonzó, nőies, hogy emiatt kevésbé érezheti jól magát a bőrében. Amikor majd a bulvármédiának lesz kínos arról írni, hogy megint hány kilót szedett fel az éppen aktuális popsztár, vagy hogy jaj, megint milyen durván nézett ki smink nélkül. És amikor majd nem attól érzi magát valaki igazi férfinak, hogy tökéletesen le tudja rombolni egy nő önbecsülését.
